"A Pinkwater metál-musical, rövid lázadástörténet a tizennégy éves Andiról és színes hajáról. Andi látszólag ugyanolyan, mint bármelyik normális tinédzser, talán csak abban különbözik osztálytársaitól, hogy életét a reggel este ismétlődő úszóedzések és havonta megrendezett versenyek határozzák meg. Andi profi úszó, korán kel és keményen edz, mégis szívesen jár az uszodába. Van egy titka, amit senkinek nem árul el: szerelmes jóképű edzőjébe a negyvenöt éves, Ricsi bába, aki úszótársai közt egységes utálatnak örvend." - áll a szinopszisban. Andi szerepében az amatőr Loki Dominika, akit hosszas keresgélés után találtak meg az alkotók, az úszóedzőt pedig László Zsolt, a Nemzeti Színház színésze alakítja, illetve fontos szerepet kap még zöldre festett hajú Paczolay Krisztián is.

 

pinkwater_22
Paczolay Krisztián, Loki Dominika és László Zsolt dublőre Még több kép

A hosszas keresgélést az is lehetővé tette, hogy a Pinkwater alapos előkészítés után kezdett forogni: Kerékgyártó Yvonne már az elsős vizsgafilmjében hasonló témát dolgozott fel: "Lázadástörténetet kellett írnunk, 1968 negyvenedik évfordulójának kapcsán Pálfi György és Török Ferenc órájára és akkor született meg az ötlet. Forgattunk egy ötperces kisfilmet, egy lányról, úszókról és egy úszóedzőről, aki akkor Vörös András volt és akkor már kipróbáltuk a hajfestést is." Kerékgyártó Yvonne számára a rózsaszínra festett haj fejezi ki a lázadást: "a színek győznek a hétköznapok monoton szürkeségével szemben. Szuper volt látni Dominikát a valóságban, pink hajjal a szürke őszi városban mászkálni, teljesen magára vonta a figyelmet. Az történt, amit elképzeltünk: egy nagyon bájos kislány a figyelem középpontjába kerül egy pillanat alatt." - mondta a rendező a filmhunak.

pinkwater_04
Készül a rózsaszín haj Még több kép

A Pinkwater a nyár folyamán részt vett a MidPoint forgatókönyv-fejlesztői kurzuson, így egy alaposan kidolgozott forgatókönyv és koncepció került megvalósításra, és Kerékgyártó Yvonne a színészekkel is tudott próbálni a forgatás előtt. "Teljesen szétszedtük és újraírtuk a könyvet - megszületett és fejlődött a történet, megtaláltuk a kulcsjeleneteket, megkerestük a történet igazán lényeges pontjait." A forgatás hat napott vett igénybe: a jelenetek nagy része a BVSC uszoda öltözőjében vagy medencéjében játszódott, amelynek még a vizét is rózsaszínre festették a zárlat kedvéért.

pinkwater_14
Lány a vízben Még több kép

Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az egyébként is pink hajszínt viselő Loki Dominika haját alaposan bekenték rózsaszín ételszínezékkel, amely egy kecses fejes után a vízben oldódva megfestette azt. Igaz, csak néhány percre, a medence vízcserélő rendszere és a magas klórtartalom azonnal visszaállította a medence eredeti, színtiszta állapotát, így a stábnak nagyon gyorsan kellett dolgoznia, hogy felvegye a vízbecsobbanás képsorait.

pinkwater_13
Kerékgyártó Yvonne rendező Még több kép

Az uszodai forgatás sok szép képi megoldásra lehetőséget ad: ennek legutóbbi szép példája volt Bodzsár Márk Levegőt venni című filmje, Kerékgyártó Yvonne az uszoda steril és monoton közegét ellenpontozza a színesre festett vízzel. Ami cseppet sem volt könnyű, a szétmaródó ételfesték helyett fóliával és intelligens lámpákkal oldották meg, hogy a felvételen a víz majd valóban rózsaszínnek fog tűnni. A víz alatti felvételekhez pedig egy régi búváreszközökre emlékeztető szerkezetet használtak a búvárruhába öltözött kameramannok - az operatőr egyébként Blaumann Edit, a film pedig 35 milliméteres filmre forog, a digitális technika ebben a páratartalomban elképzelhetetlen lett volna, és egyébként is fesztiváloztatni szeretnék a filmet, és ehhez elengedhetetlen a jó minőség.

pinkwater_08
Búvár a víz alatt Még több kép

"Az előkészítés során és a forgatás alatt olyan emberek vettek körül, akik profik és szeretnek filmet készíteni. A forgatás első két napján kellett egy kis idő, hogy felfogjam, itt tényleg minden megtörténhet. Egy álom vált valóra, szerencsére nem csak az enyém. A legnehezebb tavasszal volt, amikor anyagi és technikai okokból októberre kellett halasztani a forgatást. De így el tudtunk menni a forgatókönyvvel a Midpoint Workshopra, akkor viszont kudarcnak fogtam fel., utólag nagy szerencsének."

pinkwater_19
Blaumann Edit operatőr Még több kép

A Szabó Béla nevével fémjelzett Dotkom Média gyártásában készülő Pinkwater az MMK 2009-es kisjátékfilmes pályázatán nyert 3 millió forintot, és noha rendkívül sok támogatójuk van, és nagyon kedvező árajánlatokat kaptak minden, a produkcióban részt vevő csapattól, a kamerákra, a lámpákra és az utómunkára is, és a 20% közvetett támogatással is számolnak, a 7 milliós költségvetés még így is lyukas, a maradék összeget egy támogató bulival szeretnék majd előteremteni, amelyben számítanak majd a film zenéjét szerző Superbutt közreműködésére is.