A szenvedély témakörébe tartozó kisfilmek készítésére hirdetett pályázatot a Művészetek Palotája (Müpa), a maximum 12 perces alkotásokat augusztus 31-ig várják. A lehetőleg HD felbontásban készülő, nyilvános vetítésen eddig nem szereplő pályaművek játékfilm, filmetűd, dokumentumfilm vagy animációs film műfajában nevezhetők.

A jeligével ellátott pályázatoknak augusztus 31-ig kell beérkezniük a Müpa Produkciós Igazgatóságára (1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.). A küldeménynek tartalmaznia kell a film adatlapját is, feltüntetve az alkotó nevét, címét, telefonszámát, email-címét, a film címét és időtartamát. Amennyiben a pályázó a művében külső forrásból származó anyagot használ, csatolnia kell a felhasználásra vonatkozó jogi nyilatkozatokat is.

Az első helyezett mű alkotója 100 ezer forint pénzjutalomban részesül, valamint a filmet október 17-én bemutatják a Müpa Bábel-est című rendezvényén, amelyen fellép a Quimby, a Romengo együttes, a Pataky Klára Társulat és Tóth Krisztina költő.

A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri bírálja el, amelynek tagjai Czabán György filmrendező, Durst György producer, Zomborácz Virág filmrendező és Marton László Távolodó, a Bábel-est rendezője.

(Forrás: MTI)