A film szereplői egy középiskolai kollégium lakói valahol a Viharsarokban. A kilátástalanul ködös novemberi éjszakában három srác indul el, hogy egy kocsmában megünnepeljék Shado barátjuk születésnapját. Shado verseket írogat, a haverjai kiröhögik, hogy ezzel akar csajozni, a kocsmában furcsa figurákkal találkoznak, egyikőjük egy próféciával áll elő. Bár látszólag nem történik semmi szokatlan, az évszámmal jelöletlen időszak éjszakája valamiben mégis különbözik a többitől: olyan, mintha soha nem akarna véget érni. A film szerepelt a 2018-as Friss Hús magyar versenyprogramjában és a 2019-es Zsigmond Vilmos Filmfesztivál nemzetközi versenyprogramjában.

 

A 2017-ben készült film forgatókönyvét Schlachta Fruzsina és Vízkeleti Dániel rendező írta Hartay Csaba Téged mindig című verse és Lerepül a hülye fejetek című regénye felhasználásával.

Az alkotók egyetlen éjszaka történetét emelték ki Hartay önéletrajzi ihletésű szövegéből, mely visszapillant az író fiatalkorára. A Színház- és Filmművészeti filmrendező művész szakán készült kisfilm főszereplői Sedró Áron, Feczesin Kristóf, Tóth András, Pálya Pompónia és Vécsi Tibor. Operatőre Kiss Marcell, producere Kovács Gábor, line producere Mester Linda, valamint koproducerei Bosnyák Miklós és Szirmai Árpád. 

MINIINTERJÚ VÍZKELETI DÁNIELLEL

Milyen feladatra készült a film?

Filmrendező MA diplomafilm, Kiss Marcell operatőrrel közösen.

Miért éppen ezt az irodalmi alapanyagot választottad adaptálásra?

Írótársammal Schlachta Fruzsinával sok energiát fektettünk az irodalmi alapanyag kiválasztásába. Nekem a magyar vidék nagyon mozgatja a fantáziámat, mert én is egy kisvárosban, Karcagon nőttem fel. Így terelődött a figyelmünk Hartay Csabára, akinek legelőször a személye bilincselt le. Egy tehenészetben dolgozó szarvasi ember, ahol résztulajdonos is, emellett szépirodalmi munkássága van! A Lerepül a hülye fejetek című regényének Március madárfüttyös kezdetén fejezete kivilágított a többi közül a filmszerűsége miatt. Kiemeltük onnan, és láttuk, hogy önállóan is megáll a lábán, és lehet egy rövidfilm alapanyaga.

Mi volt a legnagyobb kihívás a filmkészítés során, és milyen pozitívabb élményeket szereztél?

Egy prózai momentum okozta a legnagyobb kihívást: az éjszakai forgatásból következő körülmények, főleg a hideg és a színészek egyeztetése ebben az idősávban. Azóta megedződtünk e téren is. A forgatás után volt hasonló élményben részem Páll Zsolttal és Vécsi Tiborral kapcsolatban, mint a filmbeli Shado-nak az általuk alakított karakterekkel, csak szerencsére pozitív színezetben. A forgatás után Vécsi Tibor a legendás pszichedelikus-progresszív rock zenekar, a Korai Öröm frontembere elhívott a fellépésükre, ahol koncert közben a szövegébe belefűzte, hogy „a film forog tovább”, közben rám nézett, és kezet fogott velem. Igaza lett: később, amikor munkát kerestem Páll Zsolt elhívott dolgozni a The Witcher című amerikai sorozat forgatására, ahol be is öltöztem, mint liszteszsákokat cipelő falusi, és Eamon Farren lekaszabol a hatodik részben, ami azért volt nagy megtiszteltetés, mert nagyon tetszett Farren alakítása a Twin Peaks harmadik évadában.

A filmtörténeti utalások a Lerepül a hülye fejetekben is fontosak…

Shado kedvenc filmje a világ legrosszabb filmjének kikiáltott, Ed Wood által rendezett 9-es terv a világűrből. Ennek említése nem Hartay Csaba könyvéből került a rövidfilmünkbe. Varga Zoltán filmtörténész barátom hívta fel a figyelmemet a 9-es terv valóban elhibázott, gyerekes megoldásai, nevetséges trükkjei mögött húzódó szépségére, Ed Wood őszinte gesztusaira, amelyekkel ki akarta fejezni magát. Ilyen snitt például az, amiben Lugosi Béla, az 1931-es Drakula magyar származású megformálója, látható amint eltűnődik a háza előtti kert virágainál, és leszakít egyet – ez az utolsó Lugosiról készült, filmtörténeti jelentőségű felvétel. Tim Burton Ed Wood című életrajzi filmje, amely a már lecsúszott, drogfüggő Lugosi és az alkoholista Ed Wood baráti- és munkakapcsolatát dolgozza fel, szintén meghatározó filmes élményeim egyike. Így Ed Wood szenvedélyes törekvései előtti főhajtásnak szántam, hogy elhangzik a 9-es terv a világűrből rövidfilmemben.

Mik a te jelenlegi terveid?

Most az Apa megmagyarázhatatlan dolgai című, a családom egy nehéz időszakát feldolgozó rövid dokumentumfilm hangutómunkáját készítjük Kerekes Gáborral, akinek a Lerepül… hangutómunkája is köszönhető. Ezen kívül több éve írok egy nagyjátékfilm forgatókönyvet, ami a magyar hiedelemvilág démona, a lidérc legmélyebb vágyainkra és reményeinkre ható, egyszerre segítő és ártó, titokzatos alakja körül bonyolódik úgy, hogy a filmtervben emellett a jelen valósága van a fókuszban. Most ezzel kapcsolatban végzek kutatást a Filmművészeti Egyetemen a Nemzeti Kiválóság Program keretében Stőhr Lóránt témavezetésével. És szeretnék még együtt dolgozni Hartay Csabával és a diplomafilmem főszereplőjével Sedró Áronnal is.

Forrás: SZFE