Dánia legrégebbi filmfesztiváljára idén két hazai alkotást hívtak meg, a Lidérc úr mellett Buda Flóra Anna Entropia című diplomafilmje és Damokos Attila Charon című kísérleti munkája volt még versenyben. A fesztivál 2013-tól kvalifikálhat filmeket az Oscarra. Az utóbbi években több magyar animáció is nevezhetővé vált az Oscarra, tavaly például Bucsi Réka Solar Walk-járól írtuk meg, hogy az Ottawában elnyert díj egyúttal egy lépéssel közelebb vite az Oscarhoz. A közelmúltban a hazai animációk közül a Symphony no 42. (szintén Bucsi Réka munkája) került a legközelebb a szoborhoz, beválogatták kategóriája szűkített listájára.

Tóth Luca a MOME Animáció szakon szerzett BA-diplomát, majd az angliai Royal College of Art-ban végezte a mesterképzést. Ottani diplomafilmjét, A kíváncsiság korá-t a világ legfontosabb animációs fesztiválján, Annecy-ban is díjazták. Előző filmje, a 2016-ban készült Superbia Cannes-ban debütált a Kritikusok Hetén. A Lidérc úr a 2019-es berlini filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be, megjárta többek között Szarajevót, Ottawát és Melbourne-t, díjat nyert az idei Friss Húson, és az augusztus 31-én véget ért 15. BuSho fesztiválon.



"Egyszer csak eszembe jutott ez a karakterpár: egy fiatal férfi testén megjelenik egy tumorszerű kitüremkedés, amiről kiderül, hogy egy aprócska férfi feje búbja. Rögtön azon kezdtem el gondolkodni, hogy ez nekem mit jelent és miért érdekel. Aztán rájöttem, hogy ezen a szimbolikán keresztül szívesen elmesélnék egy viszonzatlan szerelmi történetet, amiben a főszereplőnek nincsenek eszközei arra, hogy megértse, őt hogyan kell szeretni, csak azt tudja, hogy ő hogy tud szeretni valaki mást" - mesélte Luca a Lidérc úr keletkezéséről és történetéről a Filmhunak adott interjújában.

forrás: Dot & Line