A december 8-i közönségtalálkozóra a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak, azokat is, akik korábban már látták, vagy csak ezután tervezik megnézni a filmet!
December 8-án, pénteken 18:45-kor vetíti a Művész mozi Szaladják István Madárszabadító, felhő, szél című filmjét. A film után 20:30-tól Szilágyi Ákos beszélget az alkotókkal, Szaladják István rendezővel és Muhi András producerrel.
A december 8-i közönségtalálkozóra a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak, azokat is, akik korábban már látták, vagy csak ezután tervezik megnézni a filmet!
Még több magazin
magazin
Rendesen benne vagyunk az idei cannes-i filmfesztivál sűrűjében. Átlagosan öt filmet nézünk naponta, így a felfokozott tempóban értek már nagy…
továbbmagazin
Közel tíz évvel azután, hogy a Mad Max-franchise legendássá vált negyedik darabja, A Harag útja ámulatba ejtette a világot, George Miller újra…
továbbFriss
Budapesten és Los Angeles-ben is díjazták Oláh Kata filmjét
Meghalt Jan A.P. Kaczmarek Oscar-díjas filmzeneszerző
A Dögkeselyűt láttam már vagy százszor, itt forgott lent a körúton
Sosem látott részletek kerültek elő az első Egri csillagok filmből
Breier Ádám első nagyjátékfilmje egyszerre nevetett és ríkat meg, miközben egy sokak számára ismeretlen világba kalauzol el. Ha csak egy kellemes vasárnap délutáni családi dramedy lenne, akkor is szeretnénk, de a Lefkovicsék gyászolnak ennél sokkal többet ad és fontos űrt tölt be a magyar filmek között.
Filmhu podcast #87: Szabó Kimmel Tamás
Filmhu podcast #86: Breier Ádám
Három pasi és a nagy córesz – végre láthatóvá válik a 21. századi magyar zsidó sors
a teljes dossziéRendezőnők a magyar filmtörténetben
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.
Dr. Balázs Mária, aki öt percig gondolkodhatott, hogy lesz-e ő az első magyar filmrendezőnő
Filmhu podcast #88: Szederkényi Olga és a magyar filmrendezőnők
Riedl Klára, a filmrendezőnő, aki “magyar népi filmmel” futott be 1939-ben
a teljes dossziéMég most is felriad rá éjszaka a sötétben és hallja a bárányok szívszorító sírását.
Dr. Hannibal Lecter / A bárányok hallgatnak