Bernáth Szilárd erőteljes bemutatkozó rendezése, a Larry fiatalokat megszólító, társadalmilag érzékeny film Vilmányi Benett és Thuróczy Szabolcs döbbenetesen hiteles alakításával.

A juhászként tengődő, 21 éves Ádám egy magának való vidéki fiú, aki szégyelli dadogását. Feszült, mégis meghitt hidegségben él egykor erőszakos, mára a vallásban menedéket lelt és megszelídült édesapjával. Ádám egészen addig nem találja a helyét, amíg rá nem ébred, hogy a rapzene segítségével – Larry néven – kifejezheti magát, és szembe nézhet a tehetetlenségből fakadó frusztrációival. Explicit, dühtől fűtött szövegeire felfigyelnek a helyi fiatalok, majd a neten váratlan mértékű népszerűségre tesz szert. Egy országos tehetségkutató lehet számára a kitörési lehetőség, ám ehhez előbb a kezébe kell vennie a saját élete feletti irányítást.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Larry forgatókönyvét a rendező Bernáth Szilárd jegyzi, operatőre Hartung Dávid volt, zenéjét Sperling Andor szerezte, vágója Szabó Tomi. A FocusFox produkciójában készült alkotás producere Muhi András és Ferenczy Gábor. A Larry december 1-én kerül a mozikba, a Mozinet forgalmazásában.

 

Kárpáti György Mór rendező-forgatókönyvíró (Guerilla) második mozifilmje, a Jövő nyár egy gimnáziumi osztály drámatáborában játszódik és a gyászfeldolgozásról szól. Főszerepeiben Brezovszky Dániel György, Bukovszky Orsolya és Liber Ágoston látható. Főhőse Milán, a 18 éves nyughatatlan gimnazista nyári táborban vesz részt osztálytársaival. Szerelmi háromszög kezd el alakulni közte, Anna és Dani között. A három fiatal a társaságból kiválva a saját útját járja, de az események váratlan fordulatot vesznek. Egy év elteltével az osztály visszatér a kirándulás helyszínére, ekkor már Milán nélkül: a fiú időközben öngyilkos lett. Az emléke kitörölhetetlen nyomot hagyott bennük. Megpróbálják felidézni a történeteket, és keresik a választ arra, vajon elkerülhető lett volna a tragédia? Vajon az osztálytársak együtt fel tudják dolgozni a traumát?

Generációjának egyik kitűnő rendezője Kárpáti György Mór. Erdő című kisfilmje a Berlinalén szerepelt, a Provincia pedig Cannes-ban debütált. A Jövő nyár témája és az elkészítés módja is bepillantást enged a fiatalok gondolkodásába. A Jövő nyár producere Petrányi Viktória, operatőre Pálos Gergely, vágója Tokár Dániel, zeneszerzője Asher Goldschmidt. A film a Proton Cinema gyártásában, független produkcióként valósult meg. Kárpáti György Mór filmjét a hazai nézők a január 12-től láthatják a Mozinet forgalmazásában.

Kárpáti György Mór: Jövő nyár (fotó: Mozinet)

A november 11-én kezdődő tallinni filmfesztivál meghívta Szakonyi Noémi Veronika mozifilmjét, a nyílt örökbefogadás témáját feldolgozó Hat hét című filmet, mely egy nehéz családi körülmények között élő tinédzser lány, Zsófi története. Miután a lány teherbe esik, úgy dönt, örökbe adja kislányát egy hosszú évek óta várakozó párnak. Bár eleinte Zsófi úgy érzi, a legjobb döntést hozta, a szülés után elbizonytalanodik, és fontlóra veszi a fiatal anyaság lehetőségét. A jogszabály alapján mindössze hat hét áll rendelkezésére, hogy meggondolja magát.

A főszereplőt Román Katalin, az örökbefogadó szülőket Balsai Móni és Mészáros András alakítják. A további szerepekben Járó Zsuzsa, Szczaurski Lana, Takács Kati és Györgyi Anna láthatók. Szakonyi Noémi Veronika rendező a film forgatókönyvét állandó alkotótársával, Vincze Máté Arturral és Daoud Dániellel közösen jegyzi. Operatőre Dévényi Zoltán, vágója Hargittai László és Vághy Anna, jelmeztervezője Szlávik Juli, zeneszerzője Sperling Andor, hangmestere Tőzsér Attila, látványtervezője Valcz Gábor, producere Romwalter Judit, gyártója a Sparks.

Az NFI támogatással készült alkotást a nemzetközi közönség a szarajevói és a varsói fesztiválokon már láthatta, ősszel pedig elnyerte a miskolci CineFest nagydíját. 

 

A fesztivál programjába válogatták Lakatos Róbert Ki kutyája vagyok én című dokumentumfilmjét is. A film egy társadalmi szatíra, ami kutya-problémák metaforáján keresztül – tenyésztési programok, pásztorkutyák evolúciója, ősi magyar fajok helyzete – beszél az erdélyi-magyar identitásról és izgalmas társadalmi kérdésekről.

A dokumentumfilm magyar-román koprodukcióban készült a Nemzeti Filmintézet, a Román Filmközpont és a Kreatív Európa program támogatásával. A Ki kutyája vagyok én producere a BIDF dokumentumfilm fesztivál egyik alapítója, Balogh Rita, román részről pedig a legnagyobb nemzetközi díjakkal, köztük a berlini Arany Medvével elismert alkotásokat jegyző Ada és Alexandru Solomon. 

 

Az észt fesztiválnak van egy kifejezetten rövidfilmekre specializálódott társfesztiválja, ha úgy tetszik, a PÖFF Shorts rövidfilmes és animációs fesztivál, melyet november 15. és 23. között tartanak. Ennek programjában is szép számmal találunk magyar alkotásokat.

Az animációs kisfilmes versenyben látható Bárány Dániel első függetlenfilmje, a Vacsora, mely egy dinamikus, bravúros tér torzításokkal és morfokkal operáló rajzanimáció, amely groteszk humorral mutat be egy sokak által ismert szituációt: a (meghittnek szánt) családi étkezést. A filmben a szereplők közötti konfliktusok testet öltenek, és már-már maguk alá temetnek mindenkit, de végül közös összefogással mindenki megmenekül.

Szintén ebben a szekcióban vetítik Turai Balázs Annecy- és Szarajevó-nyertes kisfilmjét, az Amokot, melyben miután egy rejtélyes balesetben Clyde egyszerre veszíti el barátnőjét, megnyerő küllemét es kiegyensúlyozott lelkivilágát, kénytelen szembesülni a legbelső Törpéjével. Mindkét animáció gyártója a Boddah, producere Osváth Gábor. Az Amok a romániai Safe Frame koprodukciójában készült, társproducere Lukács Péter Benjámin és Mihai Mitrică.

 

Gyimesi Anna Affrikáta című kisfilmje az élőszereplős versenyben szerepel. A film ami egy mozgáskorlátozott lányát egyedül nevelő édesanya története, főszereplője Kováts Adél, a további szerepekben Csutak-Hoffmann Kinga, Kizlinger Lilla és Nagy Márk látható. 

A Shorts New Talents verseny élőfilmes és animációs szekcióiba is válogattak magyar alkotást. Előbbiben Vermes Dorka Alba Vulva című rövidfilmjét nézhetik meg az érdeklődők, melyben az intellektusba menekülő, középkorú Edina élete első intim gyantázásán kénytelen közvetlen kapcsolatba kerülni a testével, a kezelés pedig olyan fájdalmaknak nyit csatornát, amikről korábban nem vett tudomást. 

Az animációk között két MOME Anim diplomafilm szerepel: Bogyó Péter The Pattern és Hárshegyi Vivien Felhők Felett című alkotása. Előbbiben három főszereplőt ismerhetünk meg, akik külön szubjektív világokban élnek ugyan, de mindhármuknak ugyanarra a sárga virágra van szüksége a boldogság eléréséhez, utóbbiban pedig egy lány újra szerelmes lesz, ami rettegéssel tölti el, ezért elmenekül a helyzet elől, miközben örvényként ragadják magukkal régi emlékei.

Látható továbbá a Budapesti Metropolitan Egyetemen végzett Horesnyi Máté A kisebbik rossz című diplomafilmje, mely egy három szálon futó történet, amely bemutatja a kelet-európai emberi kapcsolatokat, mindezt Hazai Attila novellái alapján. Még egy magyar animációval bővül a fesztivál programja: Kajlik Eszter Call Center című munkájában a címben szereplő munkát űző lány havat próbál eladni egy akadékoskodó férfinak.

Hárshegyi Vivien: Felhők felett

A Tallinn Black Nights Filmfesztivál teljes programját a későbbiekben fogják bejelenteni. Észak-Európa egyik legjelentősebb fesztiváljává és legmozgalmasabb szakmai platformjává nőtte ki magát az elmúlt 25 évben a tallinni filmfesztivál, melyen két hét alatt mintegy 250 filmet és 300 rövidfilmet, animációt vetítenek. A 26. Tallinn Black Nights Filmfesztivál november 11-27. között kerül megrendezésre, a PÖFF Shorts pedig november 15. és 23. között, a magyar filmek premierjére az alkotók jelenlétében kerül sor.

Címlapkép: Larry / Forrás: NFI