A nemzeti filmpromóciós szervezeteket tömörítő European Film Promotion (EFP) májusban a cannes-i filmfesztiválon fiatal producereket mutat be a nemzetközi filmszakmának. A háromnapos szakmai programon Gyárfás Eszter vesz részt Magyarországról. A találkozóra, melynek célja, hogy Európa ígéretes producereit bevezesse a nemzetközi filmszakmába, 24 pályakezdő producer kapott meghívást.

Gyárfás Eszter a Színház- és Filmművészeti Egyetemen diplomázott producer szakon. Egyetemi évei alatt gyártásvezetőként dolgozott, többek között a Taxidermia (Pálfi György) és a Delta (Mundruczó Kornél) című játékfilmekben. 2008-2010 között a New York-i Magyar Kulturális Intézet munkatársaként Orsós László Jakab vezetésével a 2009-es New York-i Magyar Évad egyik fő szervezője volt.

Filmproducerként 2011-ben kezdett dolgozni a Petrányi Viktória és Mundruczó Kornél alapította Proton Cinemában. Első producerként jegyzett filmje, a Viharsarok (Császi Ádám) világpremierje februárban volt a berlini filmfesztiválon, és március óta látható a magyar mozikban. Mundruczó Kornél hatodik játékfilmje, a magyar-német-svéd koprodukcióban készült Fehér Isten executive producere, és az 1989 (Anders Ostergaard) című dán-német-magyar koprodukcióban készülő kreatív-dokumentumfilm koproducere: ez azokat az 1989-es magyarországi eseményeket dolgozza fel, amelyek a vasfüggöny megszűnéséhez és a kelet-német menekültek nyugatra engedéséhez vezettek. Gyárfás Eszter jelenleg Mundruczó új filmterve, a Hotel Lucky Hole munkacímű projekt fejlesztésében vesz részt.

(Forrás: Filmunió)