A közlemény szerint az est során fellép Boros Misi, Szirtes Edina Mókus, a Magyar Harsona Együttes, a zeneszerző pedig maga vezényli a muzsikusokat az általa írt "Trip(p)tichon/Bosch - pokoljárás és mennybejutás" című elektronikára és fúvósokra írt művének ősbemutatóján. A pécsi Zsolnay-negyedben található Liszt-teremben zajló est keretében - a többi között - elhangzik a négy harsonára írt Per quattro tromboni című 1986-os kompozíció, a részben Boros Misinek ajánlott Fúga és postludium. Eörsi István két megzenésített, a Konyhánkban állok és a Ha szoknyát lenget az égbolt... című versének előadása keretében Szirtes Edina Mókus hegedül és énekel a szerző zongorakíséretével.
Az est egyik fontos eseménye lesz az a szerzőről szóló dokumentumfilm vetítése, mely Kaleidoszkóp címmel készült 2024-ben a Nemzeti Filmintézet támogatásával. „A nagyközönség főként a Művészetek Völgye vezetőjeként ismeri. Sokak szerint a kortárs zeneszerzők egyik legtehetségesebbje. Egy dolog biztos: a kortárs, a színházi és a filmzene területén, valamint az apró falu, Kapolcs életében jelenléte nem negligálható" - áll a film szinopszisában, amelynek rendezője, forgatókönyvírója és operatőre is Novák Emil, producere pedig Pék Csaba.
Márta István a Kaleidoszkóp című filmben
Az 1952-es születésű komponista a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán szerzett művész-tanári diplomát, és a konzervatóriumi és főiskolás évei alatt több amatőr és professzionális színházban dolgozott. Közreműködőként és zeneszerzőként tagja volt a 180-as csoportnak, és - mint csembalista - máig is tagja a historikus zenét játszó Mandel Quartetnek. Zenei vezetője volt a Veszprémi Petőfi Színháznak, a Nemzeti Színháznak és az Új Színháznak. 1989-ben létrehozta a Kapolcsi Művészeti Napokat, amely 1996-tól Művészetek Völgye néven Magyarország legnagyobb multikulturális fesztiváljává nőtte ki magát. 2012-től 2015-ig a pécsi Zsolnay Örökségkezelő NKft. vezetője, 2003-tól a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke.
Márta István 1976 óta több mint 300 színpadi- és filmzenét írt és szerkesztett, 46 kompozícióját a világ több helyén bemutatták, szerzői lemezei mellett számtalan esetben készítettek táncjátékot, balettet zenéi felhasználásával, munkája elismeréseként számos kitüntetésben részesült - olvasható a közleményben.