Katkics Ilonát augusztus 1-jén, életének 97. évében érte a halál - írta meg a Fidelio Takács Vera filmrendező Facebook-bejegyzése nyomán.

Katkics Ilona 1925. november 26-án született Budapesten. 1944-ben a nyilasok elhurcolták. 1944–1945 között a Rex Gyógyszerárugyár főkönyvelőjének titkárnője volt, 1946–1948 között pártmunkás. 1948–1954 között a moszkvai Filmművészeti Főiskolára járt. 1954–1956 között a Magyar Dolgozók Pártja kulturális osztályának filmreferense volt, majd 1956–1985 között a Magyar Televízió munkatársa. 1964-ben végzett a Budapesti Tanítóképző Főiskolán. 1976–1989 között a kőszegi gyermekfilmszemle igazgatója volt. 1985-ben nyugdíjba vonult.

Kezdetben híradózott, riportokat, tv-játékokat később gyermekfilmeket készített. Móra Ferenc novelláiból készített filmjei – A kis Bice-Bóca (1967), a Kincskereső kisködmön (1968) – már bemutatásuk idején országos és nemzetközi ismertséget és sikert hoztak és máig szeretett alkotások, mesefilmjei – A palacsintás király, Barátom Bonca, A kisfiú és az oroszlánok, Tündér Lala – gyakran láthatóak a televízió képernyőjén.

Katkics művészetének titka az egyszerűség: bízott a történetben és a színészekben, a rendezői magamutogatás távol állt tőle. Nemcsak műveivel, hanem közéleti tevékenységével is a gyerekek érdekében munkálkodott, mint a Magyar Film- és Tv-művész Szövetség Gyermekszakosztályának létrehozója és titkára. Az 1977 és 1991 között kétévente megrendezésre került Kőszegi Szemle is az ő szervezői munkájának eredménye.

Forrás: Fidelio / Wikipedia / Címlapkép: Katkics Ilona a Mákszem Matyi (1977) forgatásán