A legfrissebb magyar és európai animációs filmeket bemutató fesztiválon, amely június 19-ig tart, a zene és animáció kapcsolatát állították a programsorozat középpontjába a szervezők. A KAFF-on zajló 7. Európai Animációs Játékfilm Fesztiválon a nemzetközi zsűri döntése alapján versenybe került többek között a részben Kecskeméten készült spanyol Chio and Rita, két francia animáció, a Sztorizó Show és az Eleonóra titka, valamint A padláson című cseh bábfilm. A TV-special kategóriában egy spanyol és két lengyel produkciót vetítetnek, utóbbiak egyike Stephen és Timothy Quay Maszk című legfrissebb animációja.


Megnyitóbeszédében az Országgyűlés alelnöke igazi hungarikumnak nevezte a KAFF-ot, amelyet a 40. születésnapját ünneplő Kecskemétfilm Stúdió szervezett. Lezsák Sándor kitért az elmúlt négy évtizedre, amikor "művek és életművek születtek a filmstúdióban". Fontosnak nevezte, hogy a fesztivál minden korosztálynak lehetőséget teremt a bemutatkozásra. "Az elmúlt évtizedekben nehéz helyzetbe került a magyar animációs filmművészet, mert a kultúra értékeit kihajították a piacra,  összetévesztették az értéket a mértékkel. Mi olyan Magyarországot akarunk, ahol helye van az értékeknek" - hangsúlyozta Lezsák Sándor, aki köszöntötte a 80 éves Nicole Salomont, az Annecy Fesztivál egyik alapítóját, aki a fesztivál díszvendége.
Mikulás Ferenc fesztiváligazgató életműdíjat adott át Dizseri Eszternek, akit a magyar animáció krónikásának nevezett, a megnyitóünnepség végén pedig a 70 éves Jankovics Marcellt köszöntötték, akinek szerteágazó életművét a kulturális központban rendezett jubileumi kiállítás mutatja be.


A vetítések mellett hagyományosan számos egyéb rendezvény, zenei és színházi előadás, kiállítás és szakmai kerekasztal zajlik majd Kecskeméten a következő napokban. Ismét megtartják a Szabad Animációs Filmkészítők Találkozóját (SZAFT), amelyre a nem szakmabeli animációs filmkészítők jelentkezhettek megkötés nélkül, bármely animációs technikával készült alkotással. A KAFF keretében ünneplik a hazai animációs filmgyártás egyik fellegvárának számító Kecskemétfilm Stúdió negyvenedik születésnapját is.


A több mint két évtizedes múltra visszatekintő Kecskeméti Animációs Filmfesztivál az egyik legjelentősebb kulturális esemény, amelyet a városban rendeznek. Az első fesztivált 1985-ben tartották, amikor még csak néhány külföldi alkotást láthattak az érdeklődők. A KAFF szervezői 1996-ban döntöttek arról, hogy az európai filmek is a versenyben szerepelnek. 2005 óta kétévente rendezik meg a filmes seregszemlét.

Még több kép a KAFF Facebook oldalán