„Nem akarunk nosztalgiázni”
Toller László polgármesterFiatal filmesek fesztiválja, amely nem nélkülözi a nosztalgiát sem. Legalábbis erre következtethetünk a megnyitón elhangzott beszédekből. Ugyanis mindenki, aki a színpadra lépett szerda délután 5-kor a fesztiválsátorban, a régi pécsi filmszemlék és a tavaly télen megrendezett Filmünnep utódaként emlegette a rendezvényt. Utódaként, de azért mégiscsak egy teljesen új kezdeményezésként, hiszen a múltra gondolunk, de „nem akarunk nosztalgiázni”, ahogy Toller László pécsi polgármester fogalmazott, mielőtt a fesztivál hivatalos megnyitásaként némileg túlfűtött vehemenciával letépte volna a hatalmas plakátot a színpadról.

Nem akarnak nosztalgiázni, mert ez egy új kezdeményezés, amely talán valamikor nem csupán ünnep lesz, hanem „fesztivállá is kinövi magát”, és amely már most a továbbélés reményével kecsegtet, hisz a fesztiváligazgató, Szekeres Dénes legnagyobb boldogságára már az első nap után pótvetítéseket kellett beiktatni a programba, mert elfogytak a jegyek. És talán tényleg fesztivállá növi ki magát az ünnep, leginkább akkor, ha Jancsó jóslata és kívánsága is valóra válik, és negyven év múlva is itt leszünk Pécsett, mindannyian, vele együtt.

12 közép-kelet-európai ország filmesei és filmjei érkeztek a városba, kiegészítve a hazai filmes műhelyek alkotásaival, koncertekkel, kiállításokkal, nosztalgiavetítésekkel. Megtelt a város különböző fiatalabb és idősebb filmesztétákkal, filmesekkel, kezdő filmkészítőkkel, akik saját munkáikat mutathatják be.

Tömegek várták
Cserhalmi György a Zelary premierjén
Rögtön az első napon a Kodolányi Vizuális Műhely és Fiatal Filmkészítők Egyesülete filmjeinek vetítésére került sor a Dante Kávéházban. Aki ezt a programot választotta a cseh, szlovák és osztrák koprodukcióban készült nyitófilm, a két és fél órás Oscar-jelölt Zelary (r.: Ondrej Trojan) helyett (amire talán nem is férhetett be, hisz tömegek várták a film kezdetét), az sajnos egy kicsit csalódottan és elcsigázottan állt fel a székből, hisz majdnem két órán keresztül nézett olyan filmeket, amelyeket leginkább vizuális ujjgyakorlatoknak nevezhetnénk, hisz legtöbbjükön érződik a gyakorlásra, mármint magának a filmtechnikájának az elsajátítására és kipróbálására való törekvés. A Vadócz Péter neve által fémjelzett filmek (említett illető szinte mindegyik filmben komoly szerepet vállalt) legtöbbje egy-két perces, nyelvi vagy képi poénra épülő próbálkozás, amelyek néha igencsak amatőr szintűnek tetszettek.

Ott a tortám!
A 84 éves Jancsó Miklós és Szekeres Dénes
Az élet iróniájának nevezhetnénk, hisz a fesztivál szlogenje, miszerint „Minden kezdet nehéz” különösen igaz erre a blokkra. Aki türelmesen kivárta az utolsó filmet, az járt a legjobban, hiszen az egyetlen, félprofi technikával készült, pontosan kidolgozott filmet láthatta az est folyamán. Vámos Zoltán Reneszánsz című munkája a Fiatal Filmalkotók Egyesülete keretein belül készült, és klasszisokkal elkülönült az előtte látható egy-két perces (vagy néha – sajnálatosan – sokkal hosszabb) alkotásoktól. Ebbe a ténybe nyilván az anyagiak is belejátszottak, hiszen a filmen érezni lehetett, hogy nem „hobbiszerű” technikával és motivációval készült.

„A technikai korlátok sajnos gyakran megkötik a filmezni vágyók kezét és alkotó fantáziáját” – mondhatjuk, bár azért ez még nem elegendő ok a csüggedésre. Egy pár éves filmműhely termését láthatták a nézők, amelynek a végén – az ilyenkor szokásos fáradtságot és a néha nem titkolt csalódottságot kifejező – sóhajtozások közepette keltek fel a székről vagy a padlóról.

Kiváltságosok az est zárásaként a 84. születésnapját ünneplő Jancsó Miklós számára kitalált és feltálalt, filmünnepi meglepetés-tortából is ehettek a Murphy’s Pub emeletén.


Művészetek háza

09.28 (szerda) 
19.00- Egri csillagok jelmezkiállítás megnyitója (folyamatos kiállítás)
Siklósi Szimpózium kerámia kiállítása Avantgard Akadémia címmel (folyamatos kiállítás)
Makk Károly életmű kiállítás

09.29 (csütörtök) 
15.00-16.30 Aves (Roma Road Movie)- magyar dokumentumfilm
17.00-19.00 Filmművészet kontra Filmipar előadás+beszélgetés, moderátor Sas Tamás
20.00- Jazz koncert: Szakcsi Lakatos Béla, Bornemissza Mária

09.30 (péntek) 
11.00-14.00 Fiatal filmesek megjelenési lehetőségei a mozikban
15.00-16.30 El Camino -Az út (Tolvaly Ferenc időutazása a középkorba)
16.30-17.30 Beszélgetés Tolvaly Ferenccel
20.00- Jazz koncert: Váczi Eszter Quartet

10.01 (szombat) 
11.00-14.00 Nemzetközi Produceri találkozó
15.00-16.30 Lábunk alatt az ég - francia dokumentumfilm Pierre Székelyről
20.00- Jazz koncert: Vukán György

 
Dante kávézó

09.28 (szerda) 
18.00-19.00 Kodolányi János Főiskola: Vizuális Műhely kisfilmjei, Fiatal Filmkészítők Egyesületének filmjei
19.00-20.00 SAPIENTIA Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Fotóművészet-Filmművészet-Média Szakának vizsgafilmjei (Kolozsvár) (moderátor: dr. Buglya Sándor)
20.00-21.00 Némafilm élőzenével: a zongoránál Zsákai Ferenc Gyula, némafilm: Aphrodite
21.00- Rövidfilmek vetítése (válogatás az elmúlt évek rövidfilm terméséből) moderátor: Lajos Tamás

09.29 (csütörtök) 
18.00-19.30 Válogatás a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Intézet hallgatóinak videó műveiből (moderátor: Lendvai Ádam)
19.30-20.00 Bemutatkozik a Duna Televízió - DUNAVERSITAS Mesterkurzus (moderátor dr. Buglya Sándor)
20.00-21.00 Némafilm élőzenével: a zongoránál Zsákai Ferenc Gyula, némafilm: Leányasszony
21.00- Rövidfilmek vetítése (válogatás az elmúlt évek rövidfilm terméséből) moderátor: Lajos Tamás

09.30 (péntek) 
18.00-19.00 Pécsi Tudományegyetem Mozgókép Tanulmányok Központja hallgatóinak kisfilmjei
19.00-20.00 SAPIENTIA Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Fotóművészet-Filmművészet-Média Szakának vizsgafilmjei (Kolozsvár) (moderátor: Buglya Sándor)
20.00-21.00 Némafilm élőzenével: a zongoránál Zsákai Ferenc Gyula, némafilm: Anna Karenina
21.00-22.00 Rövidfilmek vetítése (válogatás az elmúlt évek rövidfilm terméséből) moderátor: Lajos Tamás

10.01 (szombat) 
18.00-20.00 Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak kisfilmjei (moderátor : Lajos Tamás)
20.00-21.00 Némafilm élőzenével: a zongoránál Zsákai Ferenc Gyula, némafilm: Három hét
21.00-22.00 Rövidfilmek vetítése (válogatás az elmúlt évek rövidfilm terméséből) moderátor: Lajos Tamás

Fesztiválsátor

09.28 (szerda) 
17.00-17.30 Nyitóünnepség
18.00-19.00 Pécsi előzenekar: You Jane
19.30-20.30 VJ program: Tomm (Pécs)
20.30-22.00 Žagar
22.00- DJ program: Bodoo & Piros (Pécs)

09.29 (csütörtök) 
18.00-19.00 Pécsi előzenekar: Vitamin Csoport
19.30-20.30 VJ program: Kiégő Izzók (Budapest)
20.30-22.00 Kowalsky meg a Vega
22.00- DJ program: Kanadakáosz & Leen'gum (Tilos Rádió, Budapest)

09.30 (péntek) 
18.00-19.00 Pécsi előzenekar: Neofolk
19.30-20.30 VJ program: Lee Unflyable (Budapest)
20.30-22.00 Bёlga
22.00- DJ program: Badihali (Tilos Rádió, Budapest) & pécsi vendég dj

10.01 (szombat) 
15.00 Pécsi Ércbányász Fúvószenekar térzenél
18.00-19.00 Pécsi előzenekar: Tea Culpa
19.30-20.30 VJ program: Lee Unflyable (Budapest)
20.30-22.00 Neo
22.00- DJ program: Keyser & Shuriken (Crate Soul Brothers, Budapest)

2005.10.02 (vasárnap) 
18.00-19.00 Pécsi előzenekar: Singas Project
19.30-20.30 VJ program:Kiégő Izzók (Budapest)
20.30-22.00 Kiscsillag
22.00- DJ program: Bodoo (Pécs) & Sanyi (Tilos Rádió, Budapest)


Jókai tér (szabadtéri mozi)

09.28 (szerda) 
fázisrajzolás gyerekeknek
16.00-17.30 Ének a Csodaszarvasról 88'05"
18.00-19.12 Vuk 70'59"

09.29 (csütörtök) 
 fázisrajzolás gyerekeknek
14.00-16.00 Magyar népmesék
16.00-17.20 Daliás idők 78'45"
18.00-19.17 Szaffi 76'31"
20-00-21.00 A Pannonia Filmstúdió és a Grácia Alkotócsoport egyedi animációs filmjei

09.30 (péntek) 
 fázisrajzolás gyerekeknek
14.00-16.00 Magyar népmesék
16.00-17.21 Fehérlófia 80'22"
18.00-19.15 Ludas Matyi 75'

10.01 (szombat) 
 fázisrajzolás gyerekeknek
14.00-16.00 Magyar népmesék
16.00-17.11 Az erdő kapitánya 70'59"
18.00-19.32 Macskafogó 91'52"

2005.10.02 (vasárnap) 
 fázisrajzolás gyerekeknek
14.00-16.00 Magyar népmesék
16.00-17.12 A hetedik testvér 71'44"
18.00-19.14 János vitéz 73'33"

Murphy's Pub

09.29 (csütörtök)-10.01 (szombat) 
19.00-22.00 folyamatos Reklámblokk (moderátor: Sas Tamás)
 
Meghívott előadók:
 Sass István
 Paczolay Béla-Pados Gyula
 Fazakas Péter
 Fazekas Csaba
 Bergendi Péter
 Kapitány Iván
 Herendi Gábor
 Ujj Mészáros Károly

Lénau Ház

09.29 (csütörtök) 
19.00-21.00 Dorothea Moritz németnyelvű felolvasó estje Schiller műveiből

OTP székház

09.28 (szerda)-10.02 (vasárnap) 
folyamatosan (11.00-22.00) Fesztivál iroda

Internet kávézó

09.29 (csütörtök) 
14.30-15.30 www.filmkultura.hu prezentáció

Ifjúsági ház
Orosz Kulturális Napok Magyarországon a Hungarofest szervezésében 

09.28 (szerda) 
16.00 Eisenstein grafikák kiállítás megnyitó (megnyitja: Spagin Alexandr filmkritikus és Szilágyi Ákos esztéta), folyamatos
19.00-20.40 Nyitófilm: Rettegett Iván; r.: Sergei M. Eisenstein, 95'

09.29 (csütörtök) 
16.00-17.45 Filmvetítés: "Patyomkin" páncélos r.: Sergei M. Eisenstein; 75'
18.00-19.00 Beszélgetés Eisenstein filmjeiről Spagin Alexandr filmkritikussal, Szilágyi Ákos esztétával és Varga Anna filmtörténésszel.
19.00-21.22 Filmvetítés: Jöjj és lásd r.: Elem Klimov, 142'
22.30- Koncert: Specko Jedno

09.30 (péntek) 
18.00-19.43 Filmvetítés: Emberi sors r.: Sergei Bondarchuk, 103'
20.00-23.00 ZENE ÉS FILM: Szolnoki József és Pop Iván (super8 filmek vetítése) helyszín: IH bár
23.00-23.30 Hip-Hop Eva Founky (táncbemutató)
23.30- DJ Stamp

10.01 (szombat) 
18.00-19.37 Filmvetítés: Szállnak a Darvak r.: Mikheil Kalatozishvili, 97'
20.00-21.35 Filmvetítés: Iván gyermekkora r.: Andrei Tarkovsky, 95'
22.30- Koncert: Vodku v glotku zenekar

10.02 (vasárnap) 
17.00-18.45 Filmvetítés: Majakovszkij nevet r.: Sergei Yutkevich
19.00-21.19 Filmvetítés: Moszkva r.: Aleksandr Zeldovich, 139'

Apolló mozi-Trafik étterem

Czabán György fotókiállítás (folyamatos kiállítás)

Pécsi Nemzeti Színház

10.02 (vasárnap) 
18.00 Gálaműsor (r.: Sas Tamás)
 Fiatal alkotói pályázat díjnyertes kisfilmje
 Díjnyertes játékfilm