A MOME Anim a MOME Animációs közössége, a magyar animáció egyik meghatározó kreatív műhelye és szellemi centruma. Aktivitása magába foglalja a BA és MA szintű animáció képzési programokat, rövid lefutású szakmai képzéseket, nemzetközi tréning programokat. Az oktatáson túlmutató projekt-, inkubációs- és kutatási tevékenységeket folytat, melyek fókuszában a tehetséggondozás és a tartalomfejlesztés áll. Produkciós tevékenységének keretében hazai és nemzetközi partnerekkel valósít meg különböző animációs projekteket. Gondozza a KISKAKAS animációs filmnapokat, kiállításokat, filmbemutatókat, konferenciákat és szakmai fórumokat rendez. Célja a pályakezdő generációk sikeres indulásának elősegítése és az animáció egyre bővülő alkalmazási területeinek feltérképezése, kutatása. Missziója a magyar animáció elismertségének és sikerének növelése itthon és a nagyvilágban.

A Várkert Mozi programjában a MOME Anim legfrissebb munkáiból lesz látható válogatás. Vetítjük többek közt Buda Flóra Anna a Berlinale Teddy-díjával kitüntetett Entropia című kisfilmjét az én három részre szakadásáról, valamint a nemrég zenei karrierbe kezdett Hegyi Olivér szakítós bánattripjét, a Take Me Please-t. A transzgenerációs problémákat és a gyerekkori szorongást dolgozza fel Natália Azavedo Andrade Tövisek és szálkák, Gyulai Panni Broken Things és Ottlik Anna Prímek című animációja, Szöllősi Anna Helfer című munkájában szintén egy szorongásokkal küzdő nő vívódását jeleníti meg szürreális módon, Debreczeni Zoltán Sola című filmjében pedig fizikai testet ölt a mentális kihívásokkal.

A diplomafilmeken kívül a legfrissebb évközi munkákból is remek válogatást hoztunk a Várkert közönségének. A vetítés előtt Debreczeni Zoltánnal (Sola), valamint Eckensberger Lilivel és Pálos Emmával (Puha kék) beszélgetünk a MOME animációs műhelyéről és a filmjeikről. 

Részletes program:

DIPLOMA FILMEK

  • Debreczeni Zoltán: Sola (2020, 08:19)
  • Szöllősi Anna: Helfer (2020, 09:35)
  • Natália Azavedo Andrade: Tövisek és szálkák (2020, 9:45)
  • Gyulai Panni: Broken Things (2019, 9:52)
  • Ottlik Anna: Prímek (2019, 7:52)
  • Buda Flóra Anna: Entropia (2019, 9:26)
  • Hegyi Olivér: Take Me Please (2018, 13:51)

ÉVKÖZI MUNKÁK

  • Veress Niki: Loner (3:42)
  • Pálos Emma, Eckesberger Lili: Puha kék (3:30)
  • Cornejo Judit, Komán Kitti, Gurka Gábor: Útvesztő (6:02)
  • Török Tamás: Mégis boldogan (1:55)
  • Gyurkó Vitéz: Károlyi Gábor Zsolt Vagyok! (1:50)
  • Molnár Ádám: Anna Lilla (1:00)

Az elmúlt évek legjobb magyar alkotásaival várunk kéthetente szerdánként minden friss levegőre vágyó filmszeretőt Budapest szívében, egy csodaszép, panorámás, kutyabarát helyszínen a Várkert Bazár Szárazárok színpadán. A vetítések előtt a film egyik alkotójával, a rendezővel, az operatőrrel vagy a főszereplővel beszélgetünk, aki betekintést enged a film kulisszái mögé, és mesél majd az előkészületről, a forgatásról és a film utóéletéről is. A filmeket magyar nyelven, angol felirattal vetítjük.

Helyszín: Várkert Bazár, Szárazárok színpad
Időpont: július 28., szerda

Kapunyitás: 19:00
Beszélgetés kezdete: 20:00
A vetítés kezdete: 21:00
Helyszín: Budapest, Ybl Miklós tér 2-6.
Meghívott vendégek: Debreczeni Zoltán, Eckensberger Lili, Pálos Emma

Jegyeket itt lehet vásárolni.

Címlapkép: Hegyi Olivér: Take Me Please / Forrás: MOME