Toxikoma

A heroinfüggőséggel küszködő Szabó Győző (Molnár Áron) önkéntesen elvonóra jelentkezik, ahol az öntörvényű pszichiáter, Csernus doktor (Bányai Kelemen Barna) veszi kezelésbe. A terápiából kemény párharc lesz, ahol két makacs jellem szikrákat hányva feszül egymásnak. Szabó Győző önéletrajzi regényének legküzdelmesebb szakaszára koncentrál, ami remek alapanyag egy izgalmas, karakterközpontú drámához, ami az eddig látottak alapján a közönségfilmes elemeket sem nélkülözi. 

Tavaly a járvány miatt nem kerülhetett a mozikba, így a fesztiválon lesz először látható Herendi Gábor várva-várt új filmje. A premiert másnap közönségtalálkozó követi, valamint Szabó Győző is dedikálja a film alapjául szolgáló könyvet. 

Június 24., 21:00, Veszprém, Hangvilla

Június 25., 21:30, Balatonfüred, Balaton mozi


Így vagy tökéletes

Nagy önbizalomra vall ilyen című filmmel kezdeni az első Magyar Mozgókép Fesztivált, amelynek persze több előzménye is volt az elmúlt években-évtizedekben. Bő másfél hónappal az országos premier előtt, csodálatos környezetben vetítik le Varsics Péter romantikus dramedyjét, melyben egy ezoterikus sikerkönyszerző és egy magát tehetséges szépírónak gondoló, kiégett reklámos gabalyodik egymásba. 

Örülünk, hogy Fekete Ernő végre kapott egy mozifilmes főszerepet, és a vajdasági Béres Márta bemutatkozására is nagyon kíváncsiak vagyunk. Tökéletességet önbecsapás lenne várni, egy kellemes nyáresti élményben bizakodunk, amely megadja a hangulatot a fesztivál többi programjához

Június 23., 20:30, Veszprém, Szentháromság tér, Vár

Június 25., 21:00, Balatonfüred, Tagore sétány


Jankovics Marcell in memoriam

Szert-Szabó Dorottya grafikája Jankovics Marcellről

2021. május 29-én elhunyt a magyar animációs szakma egyik legnagyobb alakja, Jankovics Marcell. Elsősorban rajzfilmrendezőként ismerte a világ, de más területeken is nagyon tevékeny volt: volt grafikus és könyvillusztrátor, tanulmányai és könyvei jelentek meg művelődés- és művészettörténeti témákban, rajzolt képregényeket, és számos ismeretterjesztő filmet készített magyar szentekről. 

A fesztivál Jankovicsra is megemlékezik: levetítik a rendező debütáló egész estését, a János vitézt, mely egyben az első egész estés magyar animáció is, mellette kísérőfilmként két nemzetközileg is hatalmas sikerű animációját, az Oscar-jelölt Sisyphust, és a cannes-i Arany Pálma-díjas Küzdőket is láthatja a közönség.

Június 24., 21.00, Veszprém, Szentháromság tér, Vár


Remek kisfilmek a Balatonon

A fesztivál bőséges kisfilm-kínálattal jelentkezik: láthatjuk többek közt a cannes-i Cinéfondationt megjárt Agapét egy mozigépész gimis és egy negyvenes nő egyéjszakás kalandjáról, a Tinder meccsben megelevenedik minden ember rémálma egy rosszul elsült randiról, az Anyám macskájában betekintést kaphatunk a furryk csodásan izgalmas világába, a Szabadok című kisfilm musicalként értelmezi újra 1956-ot, a Brankában pedig az 1990-es évek jugoszláv szülészetén játszódó morális horrortól lúdbőrözhetünk. 

De animációkból sem lesz hiány: vetítik a nemrég Annecy-ban díjazott Avant című kísérleti animációt és a panellétet szürreálisan gyászoló Pá, kis panelom! című MOME-alkotásokat, az Oscar-jelölt M. Tóth Géza Matches című stop motion kisfilmjében engedi szabadjára a néző fantáziáját, akárcsak Ulrich Gábor a Dűne című fekete-fehér, baljós hangulatú kísérleti alkotásban.


Űrpiknik
filmvetítés és koncert

Badits Ákos első egész estés alkotásának premier előtti vetítése lesz a fesztiválon, amit már tűkön ülve várunk. Az egyetemista Panna (Walters Lili) gyerekkorától kezdve küldi a jeleket az űrbe az apjától kapott rádión keresztül. Egy félénk űrlény (Takács Zalán) veszi is az adást, és meglátogatja a pusztulásra ítélt Földet, hogy megmentse Zalatnay Saroltát. Egyetlen este alatt a feje tetejére áll a lány és az űrlény élete, nemcsak egymás világlátására lesznek pozitív hatással, hanem furcsábbnál furcsább alakokkal is találkoznak az éjszakában. 

A film előtt közönségtalálkozó lesz, melyen Badits Ákos rendező, Benedek Ágota forgatókönyvíró, és a film két főszereplője, Walters Lili és Takács Zalán vesz részt. De a nap még nem ér véget: a film után az Űrpiknik zenéjét szerző Freakin' Disco ad koncertet, úgyhogy mindenki készüljön egy jó adag pszichedelektronikára péntek este!

Június 25., 20:00, Veszprém, Hangvilla, majd 22 órától az Expresszóban koncert


Ecc-pecc

Egy szerint egy csőd szélén álló magánszínház díjnyertes főrendezője éppen egy epikus Rómeó és Júlia feldolgozásra készül, amikor terveit keresztül húzza a teátrum újonnan kinevezett, teljesen tapasztalatlan igazgatója. A Valami Amerika két örök riválisa, Pindroch Csaba és Szervét Tibor ezúttal Madarász Isti (Hurok, Egy szerelem gasztronómiája, Átjáróház) komédiájában akasztják össze a bajuszt, amelynek különlegessége, hogy a Thália Színházban zajlott forgatás során ötvözték a színpadi és filmes technikákat. A tévé számára készült film önfeledt nyáresti kikapcsolódásnak ígérkezik, a kulisszatitkokról pedig az alkotók személyesen mesélnek majd a közönségének. 

Június 24. 22:00, Balatonfüred, Balaton mozi


Jancsó Miklós 100.

Idén lenne 100 éves Jancsó Miklós, a magyar filmművészet ikonikus, korszakos alkotója. A kerek évfordulóra június 25-én több programban is megemlékeznek. A veszprémi Hangvillában először a rendező magyar tájhoz – a kietlen Alföldhöz és a lankás dunántúlhoz – fűződő viszonyáról hallgatható meg egy előadás, majd a Cinéastes de notre temps című portrésorozat róla szóló epizódja is látható lesz.

Ezt a Fényes szelek vetítése követi majd, melyet javarészt a veszprémi várban forgatott. A vetítés után, az Óváros térről induló sétán a film legfontosabb helyszíneit lehet körbejárni, és ugyanezen a téren az egész Szemle alatt kiállításba rendezve lesznek láthatóak a leghíresebb filmjeinek plakátjai.

Pannon Jancsó / június 25. 13:00, Veszprém, Hangvilla

Fényes szelek vetítés / június 25. 15:00, Veszprém, Hangvilla

Jancsó séta / június 25. 16:30, Filmio Fröccsterasz, Óváros tér 


Hasadék

Krasznahorkai Balázs első nagyjátékfilmje a Goában tartott nemzetközi premiere után Veszprémben lesz itthon először látható. A Hasadék főszereplője egy erdélyi származású magyar orvos (Molnár Levente), aki az apja temetésére tér vissza Budapestről a szülőfalujába, a Máramarosi-havasok közé. Megérkezése után találkozik tizenhét éve nem látott, önpusztító életet élő kamasz fiával (Orbán Levente), aki felett a helyi maffiavezér zsarnokoskodik. Főhősünk rövidre tervezett utazása végzetes fordulatot vesz.

A Valan után a Hasadék a következő mozifilm, amely végre kihasználja a lenyűgöző erdélyi tájban lévő lehetőségeket. Emlékezetes alakításokra, és súlyos családi drámára számítunk, amely megdolgoztatja a lelkünket. 

június 25. 17:00, Veszprém, Hangvilla


Latinovits Zoltán és a Szindbádburger

Többszörös jubileumról beszélhetünk a magyar filmművészet egyik legnagyobb remekműve, a Szindbád és két legfontosabb alkotója, Huszárik Zoltán és Latinovits Zoltán kapcsán. A filmet 50 éve mutatták be a mozik, a rendező és a színészlegenda pedig egyaránt 90 éve született. A fesztivál Szindbád-vetítéssel, Latinovits Zoltánról szóló kerekasztal-beszélgetéssel és a film által inspirált ételkölteményekkel (a menüsort itt találod) ünnepli a kerek jubileumokat. 

Kevés jobb időtöltés van annál, mint a nagyvászon előtt ülve átadni magunkat Szindbád hedonizmusának és érzéki nosztalgiájának, meghallgatni utána Frenreisz Károly, Gelencsér Gábor és Kelecsényi László beszélgetését, majd addig enni és inni, amíg szinte ki nem pukkanunk a boldogságtól. 

Szindbád / Június 26. 14:00, Veszprém, Agóra Kulturális Központ

Beszélgetés a 90 éves Latinovits Zoltánról / Június 26. 18:00, Veszprém, Filmio Fröccsterasz


Szent Ignác útja

A szeptemberi országos premiert megelőzően egy különleges útifilmet láthat elsőként itthon a veszprémi közönség, amelyet a kint tomboló nyári hőség minden bizonnyal különösen átélhetővé tesz majd. Tolvaly Ferenc (El Camino - Az út regény- és film) új dokumentumfilmjének szereplői, négy fiatal zarándok és lelki vezetőjük, a Jezsuita-rend alapítójának 500 évvel megtett zarándokútját járják újra be, Loyolától egészen Manresáig. A járvány alatt készült film elnéptelenedett tájakra, spanyolországi történelmi helyszínekre kalauzol, miközben a 640 km-es zarándokút természeti és spirituális szépségeit is bemutatja. 

Június 26., 15:00, Veszprém, Hangvilla


Ma is meghaltam százszor

Legutóbb két éve, Tarantinótól láthattunk jelentősebb tiszteletadást (Volt egyszer egy... Hollywood) a filmipar legbátrabb és mégis legkevésbé ismert lévő hősei, a kaszkadőrök előtt. Pedig a sztárok helyett a saját bőrüket vásárra vivő szakemberek megérdemelnék a gyakoribb rivaldafényt, hiszen amit az akciósztárok csak eljátszanak (esés, verekedés, felrobbanás karambol), az számukra a mindennapok része. A magyar kaszkadőrök pedig különösképp, nem véletlen, hogy a tengerentúli produkciókban is gyakran rájuk támaszkodnak. Géczy Dávid és Janovics Zoltán dokumentumfilmje a hazai kaszkadőrök ritkán látható világába nyújt izgalmas betekintést. 

Június 26. 22:00, Veszprém, Agóra Kulturális Központ 


Balatoni filmek, könyvből mozgókép és zöld forradalom

Biztos veled is megtörtént már, hogy regény olvasása közben szinte felkiáltottál, hogy ebből egy nagyszerű filmet lehetne készíteni. Ezt az élményt élheted át hatszor a Filmre vele! programon, ahol hat irodalmi mű mozgóképes adaptációja mellett érvelnek könyvgazdák. Péterfy Gergely nagy sikert aratott, Kitömött barbár című regényét például Kolozsi László író-forgatókönyvíró mutatja be.

És ez csak egy a számos érdekesnek ígérkező beszélgetős program közül, melyekre érdemes lesz időt szakítani. A balatoni filmeket gyűjtötték össze az Északi part gyönyörű, képekkel és plakátokkal teli különszámába, amelynek már a gyors végiglapozása is nagy élvezetet nyújt. Ezt a kiadványt mutatják be pénteken a Vaszary Villában. Ugyancsak nehezen kihagyható beszélgetésnek tűnik A szomszéd kertje mindig zöldebb?, ahol a fenntartható filmgyártás lehetőségeit vitatják meg: hogyan csökkenthető a filmezés ökológiai lábnyoma?

Az Északipart bemutatja: A Balaton filmes szemmel / Június 25., 16:00, Vaszary Villa

Filmre vele! / Június 25., 15:00, Veszprém, Filmio Fröccsterasz

A szomszéd kertje mindig zöldebb? / Június 26., 11:00, Balatonfüred, Vaszary Villa