1989. Petya most fog érettségizni, de ez éppen úgy nem izgatja, mint az, hogy körülötte éppen összedől a negyven éve fennálló rendszer. Éli az életét, lóg a Moszkva téren, buli, videó, haverok, csajok... És persze kihasználja a rendszerváltás zűrzavarából származó előnyöket is.
Török Ferenc első filmje, a Moszkva tér tíz éves jubileuma alkalmából múltidéző "házibulit" szervezett Rojál, azaz Szabó Simon. Május 1-jén szombaton este a Merlinben találkozhatsz az alkotókkal, a szereplőkkel, meghallgathatod élőben a film zenéjét, és a koncert után Dj Ságodi és Dj Rojál is a pult mögé áll.
A politikai thrillertől a neonfényes horroron át az önreflexív melodrámáig idén is egészen szélsőséges világok találkoznak a cannes-i vörös szőnyegen május 12. és 23. között. A versenyprogramban új alkotással jelentkezik Nemes Jeles László, két diákfilm is szerepel az idei cannes-i La Cinef versenyprogramjába, amelyek producere Gálosi Dóra, és Kreif Zsuzsanna pedig pszichedelikus animációval érkezik a Kritikusok Hete programjába. A fesztiválról idén is élőben tudósítunk, a hivatalos versenyprogramból és a mellékszekciók filmjeiből válogatunk.
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
Április 2-től látható a hazai mozikban a kultikus Taxidermiát és Hukklét rendező Pálfi György legújabb filmje, amelyben egy tyúk szemén keresztül láthatjuk a világot.
Február 19-én mutatták be a mozikban Holtai Gábor első egész estés filmjét. A pszichológiai thriller történetében egy őrült család foglyul ejt egy magányos nőt, akiről azt állítják, ő a rég elveszett lányuk.