Kapcsolódó anyagok

Sean Ellis és Lene Bausager:
Cashback
A két társaság összefogásaként a filmek még a március 5-ei díjkiosztó ünnepség előtt a közönség elé kerülhetnek, adja hírül a Reuters. Február 24-én indulnak az egymást követő vetítések Los Angeles, New York, San Francisco, Berkeley, Calif., Detroit, Atlanta, Seattle és Denver bizonyos filmszínházaiban. Többségében egy hétig lesznek műsorra tűzve. Az azt követő hetekben pedig további városokba is eljutnak az alkotások.

A Magnolia kábeltévés partnere, a HDNet szintén vetíteni fogja a kisfilmeket, lesz DVD-kiadás is, és még további csatornákon is találkozni lehet majd a válogatással.

Shorts International vezérigazgatója, Carter Pilcher szerint "a mai technológiával a rövidfilmek éppen megfelelnek a nagyközönség igényeinek. Ezek a mai generáció jellemző filmjei."

Az 5 élőszereplős rövidfilm között Ulrike Grote Ausreisser (Menekülés) című munkája egy újdonsült apa történetét mutatja be, aki egyik reggel azzal a 6 éves fiával találja magát szemközt a bejárati ajtóban, akinek még csak a létezéséről sem tudott. Elindul hát megkeresni a hiányzó anyát.

Rob Pearlstein és Pia
Clemente: Our Time Is Up
Martin McDonagh Six Shooter (Hat vadász) című filmjében egy, a felesége halála miatt bánatos ember már eddig is szörnyű napja néhány bizarr esemény hatására még rosszabbra fordul.

Az Our Time Is Up (Lejárt az időnk) egy terepauta miután megtudja, hogy csupán 6 hét van hátra az életéből, pácienseit brutális őszinteséggel kezdi kezelni.

A Cashback című kisfilmben egy londoni diák éjszakai műszakban dolgozik, ahol élénk fantáziájával még a dögunalmas munkában is megtalálja a szépséget.

Az utolsó farm
című film egy idősödő, a világtól elzárkózva élő öregember titkaiba vezet be.