A Good bye, Lenin című német filmet - Wolfgang Becker alkotását – a két hete befejeződött berlini filmfesztiválon a legjobb európai filmnek kiáltották ki, a kritika ennek ellenére, nem volt elragadtatva: német körülmények között egész elviselhető tragikomédia, megszületett a félig-meddig autentikus film az NDK-ról, ám dramaturgiai következetlenségekkel küzd – mondták.

A nézők kíváncsiságból mégis elmentek a bemutatójára. A filmnek rövid időn belül akkora közönségsikere lett, hogy egyes német mozikban ostromállapot alakult ki, és az üzemeltetők újabb kópiákért könyörögtek.

A sztori egyszerű, ám bőséges poénhozadékot ígér: a főszereplő, Alex elvhű kommunista édesanyja 1990 elején infarktust kap, és kómába esik. Mire nyolc hónappal később magához tér, az NDK beolvadt az NSZK-ba. Az orvosok a lelkére kötik Alexnek, hogy anyjára minden lelki megrázkódtatás életveszélyes lehet. Ezért a fiú - a család és a rokonság közreműködésével - azt igyekszik beadni az ágyhoz kötött mamának, hogy az NDK változatlanul létezik.

A csalóka világnak fontos alkotórészei a keletnémet közszükségleti cikkek - amelyek azonban a német valutaunió után egy csapásra eltűntek az üzletekből, átadva a helyüket nyugatnémet termékeknek. Alexnak nem kis fejtörést okoz, honnan szerezzen be 1990 nyarán spreewaldi csemege uborkát, halberstadti virslit, Mokkafix instant kávét a lábadozó mamának.

Ami 13 évvel ezelőtt sziszifuszi erőfeszítést igényelt, ma - paradox módon - jóval könnyebb feladat, legalábbis a keleti tartományokban. Berlinben számos szupermarket kínálatába sikerült betörniük az NDK-t idéző áruknak: sőt már a netre is.