A Seven Hills International Filmfestival (SHIFF) elnevezésű programsorozat elnöke, Tóth László a filmmustra céljáról azt mondta: Pécs, Komló és a Mecsek térségét kívánják minél ismertebbé tenni a nemzetközi közönség számára. A pécsi programok kiemelt vendége idén a Bahreini Királyság lesz. Az arab ország két játékfilmmel és egy dokumentumfilmmel képviselteti magát a seregszemlén. A megmérettetésre több mint 100 országból csaknem 3100 filmprodukciót neveztek. Az előválogatást és előzsűrizést követően 30-50 versenyfilm kerül a döntőbe.

A zsűri a produkciókat hét - a legjobb nagy-, illetve kisjátékfilm, dokumentumfilm, a legjobb rendező, színésznő és színész, valamint különdíj - kategóriában díjazza. A SHIFF filmszakmai igazgatója Ziad Abdullah író-filmkritikus, a Dubai Nemzetközi Filmfesztivál korábbi művészeti igazgatója lesz. Pécsen az Uránia és az Apolló moziban, illetve a Pécs Plazában található Cinema Cityben, valamint úgynevezett "gerillamozikban" - köztük éttermekben, kocsmákban - is tartanak vetítéseket. A SHIFF ideje alatt számos, a filmművészetet, filmszakmát bemutató és népszerűsítő közönségtalálkozót is rendeznek. A fesztiválgyőztes filmeket szeptember 9-én délutántól vetítik az Uránia Filmszínházban.

Forrás: MTI