Mundruczó Kornél Johanna című munkáját 15 versenyfilmje közé hívta meg a bergeni filmfesztivál Norvégia második legnagyobb városába. Az október 20-án kezdődő rendezvény fődíja a Norvég Filmintézet felajánlása, amely biztosítja, hogy a nyertes játékfilm a norvég moziforgalmazásban megjelenhessen. A bergeni filmszemle információs programjában műsorra tűzik a Gauder Áron nagysikerű Nyócker! című animációs filmjét is.

Szintén október 20-án veszi kezdetét a nemzetközi filmfesztivál Millwaukee-ben, a 11 napos amerikai rendezvény 30 ország 130 filmjét tűzi műsorra, köztük Janisch Attila Másnap című alkotását is. Amerikában a napokban Beverly Hillsben is találkozhat magyar alkotással a nagyérdemű: a Hollywood Filmfesztiválon Szász Attila Most látszom, most nem látszom című rövidfilmjét mutatják be. Kenyeres Bálint Before Dawn című munkáját mindezalatt a 25. Hawaii Filmfesztiválon láthatja az amerikai nézőközönség.

Koltai Lajos Sorstalanság című filmjével a 21. Haifai Filmfesztiválon ismerkedhet meg a közönség Izrael legnagyobb filmes rendezvényén. Pejó Róbert Adrián Dallas Pashamanede című munkáját pedig Zágráb legfontosabb kulturális eseményén, a zágrábi filmfesztiválon láthatja a nagyérdemű a napokban.

A fesztiválokról és a filmekről bővebb információ a www.filmunio.hu honlapon.