„Mindannyian egy új korszak kezdetén állunk, sok minden megváltozott az elmúlt egy-két évben, lehetőségek nyíltak arra, hogy becsatlakozhassunk az európai filmgyártásba – mondta el a szeptember 13-án, kedden tartott sajtótájékoztatón Novák Emil operatőr, a fesztivál rendezője. A Magyar Operatőrök Társasága számára nagyon fontos, hogy biztosítsa a lehetőséget arra, hogy minél nagyobb közönség előtt váljanak tagjai ismerté és elismerté. A fesztivál célja az, hogy bemutatkozhassanak a kiváló operatőrök a szélesebb publikum előtt, ezzel segítve későbbiekben és áttételesen munkájukat. Szeretnénk ezt a fesztivált ünnepélyes eredményhirdetés segítségével olyan rangossá tenni, hogy az itthoni, hasonló jellegű rendezvények műfajában rendkívülivé tudjon válni.”
Novák Emil, Koltai Lajos és Kende János a tavalyi rendezvényen |
Idén is 16 kategóriában lehet nevezni az alkotásokat október 6-ig, versenyezni pedig 2004-ben és 2005-ben készült alkotásokkal lehet. „A kategóriák nagy száma látszólag, első hallásra talán gigantomániának tűnhet, de sok olyan szakember dolgozik ebben a szakmában, a televíziós műfajban, akik nem kapnak valódi elismerést munkájukért – fejtette ki Novák Emil. Ennek a fesztiválnak az a célja, hogy mindenki saját műfaján belül tudja megmérettetni önmagát, hiszen nap, mint nap rengeteg operatőr dolgozik híradókban, magazinműsorokban és próbálnak olyan képeket készíteni, ami a néző számára örömet jelent. Mi arra törekszünk, hogy ők is megmérettessenek, és a legjobbak, azzal hogy elnyerték ezt a díjat, nevet szerezzenek és ez által talán több munkát is.”
A fesztiválon valójában 17 kategóriában osztanak majd ki díjakat, ugyanis a tizenhetedik kategória az Év operatőre díj lesz, melyet a 185 tagú társaság ítél majd oda az alapján, hogy az adott évben ki volt szerintük az az operatőr, aki rendkívüli munkájával az év operatőri terméséből kimagaslik.
Illés György |
Ebben az évben először a Kodak mellé az amerikai Panavison és a Sparks Camera and Lighting cég is csatlakozott és részt vesz a fesztivál szervezésében. A Sparks Camera and Lighting cég a fesztiválon meglepetésdíjat kíván átadni a Színház és Filmművészeti Egyetem filmjeinek kategóriájában az első helyezettnek. Hogy ez a díj mi lesz, egyelőre még nem árulták el, de annyit elmondtak, szeretnének valamilyen módon hozzájárulni a kategóriagyőztes majdani első filmjéhez.
A fesztivál tervezett programjában idén szerepel az is, hogy a Magyar Operatőrök Társasága szeretné megnevezni azt a 12 korszakos magyar filmet, amelyről úgy gondolja a szakma, a filmben olyan kiemelkedő operatőri munka látható, amiről nem szabad megfeledkezni.
„A filmművészetben a tizenkettes egy bűvös szám - tette hozzá Novák Emil. Azért szeretnénk megnevezni az általunk operatőri szempontból legjobbnak ítélt filmeket, mert bár minden évben van legjobb operatőri díj, azt az kapja, aki az adott évben kimagaslót nyújtott. Azonban az, hogy az adott munka egy negyed század filmterméséből később visszatekintve hogyan magaslik majd ki, nem lehet tudni. Mögöttünk van 50 év, és eddig a szakma még nem gondolta át, hogy melyek azok a filmek, amik valamiért meghatározóvá váltak számunkra. Melyek azok a filmek, amiken felnőttünk, amikből tanultunk, azok a snittek, vagy beállítások, amikre ha visszagondolunk, izgalommal töltenek el. Ez a 12 film olyan lesz, amit mindenkinek, aki operatőr akar lenni, látnia és ismernie kell, ami az iskolában már most is tananyag, vagy ami azzá válik idővel.”Huszárik Zoltán: Elégia
(Operatőr - Tóth János)