A kölyök
Clint Eastwood, a legjobb rendező
Megnyugodhattak azok, akik attól tartottak, a piszkos humoráról hírhedt Chris Rock nem tud majd lakatot tenni a szájára, és botrányba fullad Hollywood “varázséjszakája.” A komikus-színész egy-két poén erejéig szóba hozta ugyan George Busht, valamint a feketék mellőzését a filmvászonról, ám nyitóbeszédét végül azzal az üzenettel zárta, hogy az Álomgyár szeretettel gondol az idegenben állomásozó amerikai katonákra, és ezzel nagyjából ki is zárta a politikát vasárnap éjjelre a Los Angeles-i Kodak Theaterből.

A főszerep tehát a filmeknél maradt, ugyanakkor az Oscar-díj fontosabb kategóriáit illetően senkit sem ért meglepetés. Bár “csak” négy díjat söpört be, a Millió dolláros bébi mégis kiütéssel győzött a másik nagy esélyes Aviátorral szemben: a legjobb filmért és a legjobb rendezésért járó díjat is Clint Eastwood boxtörténete kapta. Az Aviátor a tizenegy jelölésből ötöt váltott Oscarra, és bár a látványért járó díjakat illetően tarolt a film, a rendezői díjra esélyes Martin Scorsese  kénytelen volt  azzal vígasztalódni, hogy a vágásért járó szobrot - a Dühöngő bikáért járó Oscarral együtt immár másodszor díjazott - Thelma Schoonmaker a rendezőnek ajánlotta, mondván, Scorsese már forgatás közben fejben megvágja a filmet, így a vágónak voltaképpen kevés dolga akad az utómunkálatokkor.

A látványért járó díjakat besöpörte
Leonardo DiCaprio mint Howard Hughes
A mellékszereplők díjazásakor is az Aviátor és a Millió dolláros bébi között osztották el - modhatni igazságosan - a szobrocskákat. A női mellékszereplő alakításáért járó Oscart az Aviátorban Katherine Hepburnként tündöklő Cate Blanchett, a férfi mellékszereplő díját pedig a Millió dolláros bébiben segédedzősködő Morgan Freeman zsebelte be.

Az est díjazottai közül a legnagyobb eséllyel kétségkívül a Ray Charlest megformáló Jamie Foxx állt rajthoz, elvégre a Ray című filmben nyújtott alakításáért nemrégiben besöpörte a Filmszínészek Céhe elismerését és a Golden Globe-ot is, ezenkívül a Collateral című filmben is domborított, amiért pedig a legjobb férfi mellékszereplőnek járó szoborra is esélyessé vált. Ezek után meglepetés lett volna, ha Foxx díj nélkül marad – a Rayért át is vehette a vágyott aranyfigurát.

Hiába dobogott a magyar szív, az egyetlen magyar vonatkozású jelölt, Annette Bening (akit a Szabó István rendezte Csodálatos Júlia című filmben nyújtott alakításáért jelölt az Akadémia) ismét alulmaradt Hilary Swankkel szemben. (Öt évvel ezelőtt Swank a Fiúk nem sírnak című filmért kapott szobrot, Beninget pedig az Amerikai szépségért jelölték.)

A legnagyobb eséllyel indult
Jamie Foxx Ray Charlesként
Boldogok lehetnek azonban a spanyolok. Nemcsak a legjobb külföldi filmnek járó díjat tudhatják magukénak Alejandro Amenábar filmjéért, a Mar adentroért (A belső tenger), de Jorge Dexler szerzeménye (a Che- Egy motoros naplója című filmben hallható) az első spanyol nyelvű dal az Oscarok történetében, amelyik elhozta a legjobb betétdalnak járó díjat.

Az idei életműdíjat a 81 éves Sidney Lumet kapta, akihez képest a rendezői díj átvételekor a 74 éves Clint Eastwood magát kölyökként határozta meg. Ez a “kölykös” humor talán a közönség soraiban ülő 86 éves Mickey Rooneynak tetszett a legjobban.

A 77. -  a hollywoodi viszonyokat tekintve emberléptékű - Oscar-gálát a magyar nézőknek az RTL-klub közvetítette, változó színvonalon. A két kommentátor, Balázsy Panna és Gönczi Gábor kisebb bakikkal fűszerezte-élénkítette a rangos esemény monoton hömpölygését, és eközben a lényeg sajnos gyakran - Sofia Coppola tavaly díjazott filmjét idézve - “elveszett a fordításban.”


A boldog spanyolok
Alejandro Amenábar: A belső tenger
Az idei Oscar-nyertesek:

legjobb film: Millió dolláros bébi
legjobb rendezés: Clint Eastwood – Millió dolláros bébi
legjobb férfi színész: Jamie Foxx - Ray
legjobb színésznő: Hilary Swank – Millió dolláros bébi
legjobb férfi mellékszereplő: Morgan Freeman - Millió dolláros bébi
legjobb női mellékszereplő: Cate Blanchett  - Aviátor
legjobb eredeti forgatókönyv: Egy csodálatos elme örök ragyogása - Charlie Kaufman
legjobb adaptált forgatókönyv: Kerülőutak - Alexander Payne és Jim Taylor
legjobb külföldi film: Mar adentro (The Sea Inside), Spanyolország, rendezte: Alejandro Amenábar
legjobb filmzene: Én, Pán Péter - Jan A.P. Kaczmarek
legjobb betétdal: “Al Otro Lado Del Río" - Jorge Drexler   - A motoros naplója
legjobb animációs film: A hihetetlen család – Brad Bird
legjobb látványterv: Aviátor - Dante Ferretti és Francesca Lo Schiavo
legjobb fényképezés: Aviátor - Robert Richardson
legjobb jelmez: Aviátor  - Sandy Powell
legjobb vágás: Aviátor - Thelma Schoonmaker
legjobb smink: Lemony Snicket's A Series Of Unfortunate Events - Valli O'Reilly és Bill Corso
legjobb hangkeverés: Ray - Scott Millan, Greg Orloff, Bob Beemer és Steve Cantamessa
legjobb hangvágás: A hihetetlen család - Michael Silvers és Randy Thom
legjobb vizuális effektek: Pókember2. - John Dykstra, Scott Stokdyk, Anthony LaMolinara és John Frazier
legjobb dokumentumfilm: Born Into Brothels – Russ Kauffman és Zana Briski
legjobb rövid dokumentumfilm: Mighty Times: The Children's March - Robert Hudson és Bobby Houston
legjobb animációs rövidfilm: Ryan - Chris Landreth
legjobb rövidfilm: Wasp - Andrea Arnold
életműdíj: Sidney Lumet