Ostalgia után

Szentimentális nosztalgia után

A film kezdő képsorai nem sok jót ígérnek. Egy férfit látunk könnyekben kitörni miután az egykori kelet-német titkosrendőrség, a Stasi tisztjeinek 50 órás folyamatos kérdezősködése során megtörik, és felfedi társai kilétét. A BBC cikke szerint az 1973-as születésű Floran Henckel legutóbbi alkotása merőben más, mint az utóbbi időben mozikba került, kelet-európai kommunizmus idején játszódó vígjátékok, társadalmi szatírák. A Mások élete (Das Leben der Anderen) teljesen reménytelennek festi le az egykori Német Demokratikus Köztársaság hétköznapjait.

Wiesler munkában

A történet a ’80-as évek elején indul, és egy sikeres drámaírót, Georg Dreymant és párját, Christa-Maria Sielandet, a népszerű színésznőt mutatja be. Mindketten kiemelkedő értelmiségi figurák a szocialista államban. Ennek ellenére gondolataikban nem teljesen lojálisak a párt felé. Egy nap a kulturális minisztert érdekelni kezdi Christa, és a titkosszolgálat ügynöke, Wiesler megkapja az utasítást, kövesse nyomon a pár életét, ám a Stasi-tisztben szimpátia ébred a megfigyeltek iránt. Ennek ellenére Georg elveszíti párját és karrierje is véget ér.

A kritikusok és politikai kommentátorok szerint a film annak jele, hogy Németországban a nosztalgiát felváltotta a kommunista időszak kíméletlen, reális ábrázolása. A Die Zeit hetilap azt írja a Mások életéről, hogy a „Legjobb film az újraegyesítés óta, olyan alkotás, amely bepillantást enged a diktatúra léleknyomorító működésébe.” Hasonlóképpen méltatja a filmet a Frankfurter Allgemeine Zeitung, amely szerint a berlini fal leomlása óta számtalan módon igyekeztek ábrázolni a volt keletnémet állam hétköznapjait. A Mások élete az első film, amelynek középpontjában a Stasi működése áll, de a film nemcsak erről, hanem az egész NDK-ról szól.

Ostalgiázz egyet!

Wild, wild East

A film főként azért keltett visszhangot, mert másként szól a korszakról, mint ahogy azt a korábbi kellemes szentimentalizmussal átitatott vígjátékok tették, például az 1999-es Sonnenalle valamint a ’90-es évek elején készült Go Trabi Go vígjátéksorozat. Továbbá a 31. Filmszemlén közönségdíjat nyert Kis utazás, amelyben az NDK-ban a ’80-as évek elején csereüdülésen résztvevő diákok és tanáraik építőtáboros kalandjait követhetjük nyomon, és ismerjük meg a szocialista spleent. Már fajsúlyosabb darab Dusan Makavejev rendezése, A gorilla délben fürdik, vagy a nálunk is bemutatott Good Bye, Lenin! Továbbá a Bádogdobbal Oscar-díjat nyert Volker Schlöndorff is tett egy kísérletet arra, hogy bemutassa a nyomasztó kelet-német viszonyokat a Rita legendája című filmjében.

Az utóbbi 15 évben az NDK-s életérzéshez kapcsolódik az ostalgia (Ostalgie) szó, amely az Ost, vagyis németül kelet és a nosztalgia összevonásából keletkezett. Ennek az életformának a továbbélését jelzik többek közt a nálunk is ismert kommunista relikviák széles skálája, a pólóktól a kommunizmus utolsó leheletét őrző konzervekig.

Florian Henckel rendező nyolc éven át dolgozott azon, hogy első mozifilmje elkészüljön, és eközben elutasította, hogy nosztalgikus, kommunista időkben játszódó komédiát forgasson. „Egy húsz várost érintő körútra kísértük el a filmet, és megdöbbentő volt látni az emberek érzéseit, azt mondták: Igen, ez az, amit átéltünk!”

Egy megfigyelt ügynök

A Mások élete bemutatja, hogy a rendszer miként torzítja el az emberek gondolkodását. Georg, a drámaíró eleinte nem hajlandó állást foglalni a rezsimmel szemben, ő inkább hallgat, hogy folytathassa munkáját. Azonban később megváltozik. Az ok személyes, a kulturális miniszter érdeklődése barátnője iránt. Sőt, kedvese később elárulja őt, hogy saját művészi karrierjét mentse, de a nő végül az öngyilkosságba menekül.

Tölünk sem idegen egy kis (idő)utazás

A szereplőválasztás is komoly visszhangot keltett a médiában, mert a filmben Stasi-ügynököt alakító Ulrich Muehéről korábban saját felesége tett jelentéseket. Muehe nem nyilatkozik a dologról, de kijelentette, a film rendkívül hiteles képet nyújt Németország keleti feléről. „Természetesen az NDK-ban is sütött a nap, az utcák nem olyan üresek, mint ahogy a filmben látható, de a drámai hatás érdekében ez megengedhető. A végeredmény teljesen korrekt, az atmoszférát sikerült megfogni. Ilyen egy diktatúra.”

Muehe figurája kétségek közt vergődik, de végül mégis segít a drámaírónak, többen ezt tekintik a film gyenge pontjának. Ennek ellenére Hubertus Knaabe, a berlini Stasi börtön áldozatainak emlékével foglakozó intézet vezetője is fontos, az NDK-ról készült ábrázolás fordulópontjának tartja az alkotást. „A film pontosan megmutatja miként működött a Stasi, és a keletnémet kommunista diktatúra.”