A hollandiai Eindhoven városában idén is megrendezték a 48 Hour Film Project elődöntőjét, ezúttal öt holland és egy magyar csapat mérte össze kreativitását. A versenyzőknek 48 órája volt arra, hogy elkészítésék alkotásaikat. Egy kalapból húzták ki leendő filmjük műfaját, és kaptak három, kötelezően a filmbe építendő elemet is.

A Beyond Budapest csapata egy összesen 63 fős stábbal vágott neki a kihívásnak, amelyet Szatmári Andrea fogott össze, aki producere és rendezője volt a kisfilmnek. A jelenleg is szakmájukban dolgozó szakemberekből és lelkes gimnazistákból álló csapat helytállt az erős holland mezőnyben: 11 jelölésből 5 kategóriában kaptak díjat - hazahozták a legjobb rendezésért-, legjobb látványért-, legjobb zenéért-, legjobb vágásért járó elismerést.

A Birds on the Catwalk werkfilmje (készítette: Hora Dániel )

Az összesített eredmény szerint a 26 alkotás közül a magyar csapat Birds on the Catwalk című filmje második helyezést ért el. A film egy divatbemutatóra kalauzolja a nézőket, főszereplője egy modell (Törőcsik Franciska), aki a divattervező (Joey Blangé) iránti megfelelési kényszert hagyja fokozatosan maga mögött.

A Beyond Budapest csapata Eindhovenben 

A zsűri indoklásában szerepelt, hogy a film rövidsége ellenére is képes egy új, drága divatvalóságba kalauzolni, amit Hodován Milán filmzenéje is tökéletesen alátámaszt. A film neonszínekben úszó látványvilágát Hudák Dániel, SZFE-s operatőr és Jóvári Csenge látványtervező hozta létre, az extravagáns ruhák Polyák Eszter alkotásai, a nem mindennapi sminkek Kristóf Barbara és Domokos Eszter készítette. A zsűri Papp Zsuzsanna vágó és Szatmári Andrea rendező munkáját is méltatta.

Forrás: Budapest Beyond / A borítóképet készítette: Hrabéczy Soma