A Los Angeles Film Award versenyen nyerte el januárban a legjobb dráma díját a Pacsirta. Paczolay Béla (Kalandorok, Dumapárbaj) tévéfilmje a Pesti Magyar Színház társulatával készült, az alkotás Kosztolányi Dezső 1924-es regényének cselekményét a '60-as évekbe helyezi.

A történet a zárkózottan élő Vajkayékról szól, akiknek mindennapjai kizárólag abból állnak, hogy Pacsirtának becézett, szerencsétlen sorsú, felnőtt lányukat próbálják megóvni a külvilágtól. Amikor viszont Pacsirta elutazik egy hétre, az idős házaspár hosszú idő után először kóstol bele a szabadságba. A kisvárosi társaságba hosszú évek után visszataláló apával alaposan elszalad a ló. 

A főszerepekben Rancsó Dezső, Bede-Fazekas Anna és Péteri Lilla látható, mellettük Haumann Máté, Fillár István, Szűcs Sándorral és Döbrösi Laura is feltűnik a filmben. A Pacsirta készítéséről tavalyi cikkünkben mesélt bővebben rendezője. A tévéfilm hazai premierjének időpontjáról egyelőre még nem született döntés. 

A Pacsirtából már korábban, 1963-ban is született játékfilm, Ranódy László rendezésében. A film főszerepéért Páger Antal az 1964-es cannes-i filmfesztiválon megnyerte a legjobb férfi alakításért járó díjat.

Címlapkép: Haumann Máté és Rancsó Dezső a Pacsirtában / Fotó: Gordon Eszter