Az AEGON Művészeti Díjat kortárs magyar író kaphatja meg az előző esztendőben napvilágot látott, kiemelkedő jelentőségű szépirodalmi művéért. Erről szakmai zsűri dönt. Az AEGON Művészeti Társdíjra aztán az AEGON-díjas író, költő jelölhet fél évvel később kortárs magyar művészt – méghozzá kötelezően másik művészeti ágból. Olyan alkotót, akit ő maga erre méltónak tart, s akire fontos ezzel az elismeréssel is felhívni a figyelmet.

 

 

Az eddigi AEGON-díjas művészek:
2006: Spiró György (a Fogság című regényéért), a társdíjas Jeney Zoltán zeneszerző volt
2007: Rakovszky Zsuzsa költő, író (Visszaút az időben című verseskötetéért), aki Vojnich Erzsébet festőművészt jelölte az AEGON Művészeti Társdíjra
2008: Térey János költő (Asztalizene című színművéért), a társdíjas Kovalik Balázs rendező volt
2009: Jónás Tamás költő (Önkéntes vak című kötetéért), ő Juhász Gábor zeneszerzőt jelölte a társdíjra
2010: Csaplár Vilmos író (Hitler lánya című regényéért)


Csaplár Vilmos, a 2010-es AEGON-díjas író rövid indoklása:

"Pálfi Györgyre nem tudok úgy gondolni, hogy ne legyen csuklási ingerem. Első filmje, a Hukkle, teljesen levett a lábamról. Úgy éreztem – és ez a teljes odaadás jele nálam -, hogy már régóta szerettem volna én is „valami ilyesmit”. Ki mesél ebben a filmben, ahol olyan hősök vannak, mint egy kígyó, a búzatáblában a közeledő aratógéptől bénultan álló rókafi, békák, halak, füvek, fák, méregfiolák, férfiak, nők, biciklikerekek, kandisznó herék, gépszíjak, varrótű, vadászrepülő? Az ember nem több, mint a tápláléklánc csúcsa, egy falunak nevezett életkeretben. Ki az az elbeszélő, aki számára az emberi beszéd ugyanolyan zaj, mint a tyúkok kotyogása, a disznó röfögése? Az egész történetnek egy vegetatív reakció, a háza előtt a padon ülve a tejbegyűjtőt váró bácsi csuklása adja meg a ritmust.

Pálfi a különösségek rendezője. Második nagyjátékfilmje, a Taxidermia brutális undorral elmondott história a múltunkról, mely mócsingként belecsüng a jelenbe. Harmadik filmjéhez - Nem vagyok a barátod - ikerpárként előtanulmányt készített óvodásokkal. Mintha ez a két munka együtt arra a kérdésre akarna felelni, amit anyukám szokott föltenni: „Hogy lesz abból a sok aranyos gyerekből annyi undok felnőtt?” Hát, úgy, mondja Pálfi, hogy az a sok gyerek se annyira „aranyos”."