A Halálos tavasz egy kópiája
Jávor Pál, Karády Katalin, Somlay Artúr
Magyarországon 1957 óta működik a nemzeti filmarchívum, mely mintegy 1400 hazai játékfilmet őriz a kezdetektől napjainkig, valamint több tízezer filmhíradót a húszas évektől a nyolcvanas évekig. A gyűjteményben az animációs, a dokumentum- és reklámfilmek mellett külföldi alkotások is szerepelnek. Az audiovizuális nemzeti kulturális örökséget gondozó filmarchívum egyik legfontosabb szakmai feladata a különböző mozgóképek felújítása, s a munkálatokat folyamatosan végzik.

A prioritásokat a kor alapján állapítják meg, mert a fizikai állag – az emberéhez hasonlóan – annál gyorsabban romlik, minél idősebb az alkotás. A legveszélyeztetettebb kategóriába az 1945 előtti mozik tartoznak, melyek között található néhány egykópiás film, így például a Zilahy Lajos műve alapján készült Halálos tavasz. Az egyetlen példány csak a pozitív kópiaként létező külföldi filmeknél jelent sokszorosítási problémát, a hazaiaknál nem. Mint Gyürey Vera igazgató elmondta, általában elégedettek a felújítás ütemével, hiszen idáig 245 klasszikus játékfilmet mentettek meg. Korszerűsítették Máriássy Félix, Fábri Zoltán és Jancsó Miklós teljes életművét, a Valahol Európában, az Emberek a havason és az Ének a búzamezőkről című emblematikus alkotásokat. Az animációs filmek közül felújították Macskássy Gyula munkáit, a híradók sorában idén az 1918-as néma, illetve az 1941-es és a harmincas évek hangos adásai következtek.

Bizonyos alkotásokat jobban megviselt az idő múlása, mint "kortársaikat”. Félő, hogy az 1949-es Ludas Matyinak lassan elvesznek a színei, ám restaurálása 10-15 millió forint költséggel járna. Gyürey Vera tájékoztatása szerint egy régi magyar nitróalapú film felújítása átlagosan másfél millió forintba kerül, ami a kellékanyag költségét és a biztonsági kópia elkészítését foglalja magában. Költségvetésükből erre a célra kilencmilliót biztosít a Magyar Mozgókép Közalapítvány, 6-7 milliót a Magyar Történelmi Filmalapítvány, 3-4 milliót az NKÖM, míg a fennmaradó részt önerőből, változó pályázati pénzekből finanszírozzák.

Míg Közép-Európában és Amerikában sok helyütt jelentős támogatást kapnak a nemzeti filmarchívumok, Magyarországon sajnálatos módon piacfüggő helyzetbe került az intézmény. Ha a jelenlegi 40-45 százalék helyett a források kétharmadát az állam adná, megszűnne ez az állapot, ráadásul évente 20 millió forint pótköltségvetésből be tudnák szerezni a megfelelő technikai eszközöket. A jelenlegi filmátíró ugyanis egyáltalán nem korszerű, fejlesztésre, sőt új gépre lenne szükség. Egy berendezés 240 millió forintba kerül, s a teljes éves költségvetés 280 milliót tesz ki. Gyürey Vera úgy véli, az érintett intézmények sincsenek igazán tisztában a nemzeti filmarchívum működésének alapelveivel, s jó lenne, ha a szakma fel- és elismerné munkájuk jelentőségét.