Hartung Attila tavaly végzett az SZFE rendező szakán, első nagyjátékfilmjében négy fiatal srác indul neki a budapesti éjszakának, akik – ahogy az az első előzetesben is látható – egyre vadabb ötletekkel állnak elő, csak hogy minél több like-ot begyűjthessenek az interneten.

A Z generációnak vannak sajátos jegyei, ezeket tartalmazzák is a karakterek, például hogy össze vannak nőve a közösségi médiával. Ennek ellenére a négy főszereplő csak egy szeletét képviseli az egésznek. A lényeg, hogy 18 évesek, és itt és most léteznek Budapesten” - mesélte nekünk a rendező a FOMO forgatásán.



A film két főszereplőjét Yorgosz Goletsas amatőr színész, a Deep Glaze zenekar frontembere, valamint Sipőcz András ‘Csipesz’ népszerű vlogger, youtuber alakítja. Többek között Bouquet Gergely, Pokorni Ábel és László Panna is feltűnik majd a filmben, amely az Inkubátor progamon keretében valósult meg.

A cím egy angol betűszó, a „fear of missing out” kifejezés rövidítése. Arra az aggodalomra, nyugtalan állapotra utal, amikor azt érezzük, kimaradunk máshol történő, izgalmas élményekből. Ezt az érzést hívhatja elő például az, amikor a közösségi médián irigykedve pörgetjük ismerőseink képeit. A FOMO című bevállalós coming of age drámát október 10-től játsszák a magyar mozik.