A Filmmúzeum csatornán már egy ideje figyelemmel kísérhetjük a Privátfilm-múzeum című sorozatot, mely naponta egy-két alkalommal régi filmtekercsekből összeállított negyedórás műsoraiban tekint rá a múlt egy-két elfeledett, titkos vagy régenlátott darabjára.

Történelmi hétköznapok - üzemi filmtekercsek

A filmhu kérdésére Kurutz Márton, a Privátfilm-múzeum szerkesztője elmondta, hogy az összegyűlt felvételek a 30-as évek közepétől a rendszerváltásig mutatják be a magyar átlagember hétköznapjait, ünnepeit, kirándulásait. A filmek készítői a legkülönbözőbb társadalmi rétegeket képviselik, és sokan közülük már nem is élnek. Családtagjaik, utódaik küldik be a filmeket a csatorna felhívására. Nekik többnyire már nincs is technikai lehetőségük a filmek megtekintésére, hiszen a Super8-as felvételek mellett 16mm-es, vagy a francia szabványú 9,5mm-es keskenyfilmekről van szó.

A magánszemélyek filmjei mellett sok, üzemekben, gyárakban készült felvétel is van. Annak idején ugyanis ezek a vállalatok rendelkeztek bizonyos keretösszeggel, melyek fotó- és filmklubok létrehozására voltak elkölthetők. Így kerülhetett a Filmmúzeumhoz a fennmaradt dokumentumokból például az Ikarusz vállalat csupán ülésrészek gyártásával foglalkozó pusztavámi egységében készült felvételei, vagy a Veszprémi Ipari Vállalat és a Caola-gyár május elsejei felvonulásokat, termelési értekezleteket, üzemi kirándulásokat, vállalati üdülő építkezését bemutató sokórányi tekercsei.

Lappangó dokumentumok - személyes világképek

Magánszemélyek filmhagyatékai, meséli Kurutz, a kor más lenyomatai, hiszen ők olyan filmeket készítettek amilyet akartak. Ezekben a felvételekben jól érezhető az alkotó személyisége és a környezethez való viszonya. Vannak rendkívül szórakoztató szatirikus paródiafilmek, mint az egykori budai amatőrfilm-klub ma már 75 éves alkotója, Fischer László munkái. Mások inkább elégikus hangvétellel mesélnek. Egyébként ezeket a filmeket sosem gyűjtötték még szervezetten, így nagyon sok olyan anyag létezhet, melyeket családok őríznek, vagy máshol lappanganak.

Ugyanakkor olyan fontos dokumentumértékkel bírhatnak, ami a múlt feldolgozása szempontjából jelentős. Például egy óbudai régiségboltban bukkantak rá egy 1941-ben készült felvételre, mely azt a lánchídi felvonulást mutatja be, melynek során, Rákosi Mátyás és más kommuniusták átadásáért cserébe, a szovjetek visszaadták az 1948-as honvédzászlókat. Erről az eseményről készült filmhíradó eltűnt, és most egy magánfelvétel révén alkothatunk pontosabb képet róla. Olyan felvétel is van, mely egy fiatal nyilas fiú temetésén készült valamikor '44-'45-ben.

Új műfaj született?

A közel 300 órányi összegyűlt anyagból Kurutz Márton maga készít negyedórás klipeket, és narráció helyett a régi idők zeneszámaival házasítja össze a képsorokat. A blőd szövegű és elfelejtett zenék vicces hatása is segíti, hogy - Kurutz szerint - egy új műfaj jöjjön létre. Önmagukban az anyagok ugyanis élvezhetetlenek lennének, ebben a feldolgozott formában azonban - a visszajelzések alapján - nagy népszerűségnek örvendenek a nézők körében. 

Augusztusban még vasárnap esténként a Hajógyári Szigeten lévő Mokka Cukában is élvezhetjük e különleges filmcsemegéket. Utána pedig olyan mozikat lehet megtekinteni, mint a legutóbbi alkalommal műsorra tűzött Dér-Hartai alkotópáros Szépleányok című filmje a nagy botrányt kavart 1985-ös magyarországi szépségkirálynô választásról, Szomjas György 1981-es Kopaszkutyája a Hobo Blues Band-del a fôbb szerepekben, vagy jónéhány régi reklámfilm a magyar reklámszakma megkerülhetetlen rendezôjétôl, Sas Istvántól.