Ahhoz, hogy egy filmet nevezni lehessen, előtte legalább hét egymást követő napon át játszania kell a moziknak hazájában. A 2003-as Oscar-díj esetében ennek 2001. november 1, és 2002. október 31. között kellett megtörténnie. Egy másik feltétel, hogy a filmben szereplő dialógusok túlnyomórészt a nevező ország nyelvén hangozzanak el és természetesen semmi esetre sem angolul.

Az Egyesült Királyság első alkalommal nevezett filmet ebben a kategóriában, Asif Kapadia The Warrior (A harcos) című filmjét, amely brit produkció, ám főleg hindu nyelven beszélnek benne. A probléma csak az, hogy a hindu nem hivatalos nyelv az Egyesült Királyságban. Hong Kong nevezésével a The Touch (Érintés) című filmmel pedig az a baj, hogy főleg angolul beszélnek benne.
 
A palesztin nevezés, a Cannes-i díjazott Divine Intervention Elia Suleiman rendezésében, azért esélyes a kizárásra, mert Palesztina nem rendelkezik ország státusszal. Az afgán filmmel kapcsolatban pedig a két ország között fennálló jelenlegi politikai légkör miatt lehetnek problémák.

Reméljük a hukkle szó magyarnak számít, mert ha nem, akkor a magyar nevezéssel is bajok lehetnek. 
 
Összesen 50 ország 50 filmjét nevezték a külföldi film kategóriájában, az elfogadott filmek listáját ezen a héten teszik közzé. Hogy melyek lesznek ott a díjkiosztón az 2003 február 11-én derül, maga a rendezvény pedig március 23-án lesz.

A nevezett filmek listája:

Argentína: Kamchatka - Marcelo Pineyro

Anglia: The Warrior (A harcos) - Asif Kapadia

Ausztria: Gebürtig - Lukas Stepanik og Robert Schindel

Banglades:
Matir Moina (Agyagmadár) - Tareque Masud

Belgium:
Le Fils (A fiú) - Jean-Pierre Dardenne og Luc Dardenne

Brazília:
Cidade De Deus (Isten városa) - Fernando Meirelles

Chile:
Ogu Y Mampato En Rapa Nui - Alejandro Rojas

Csehország:
Wild Bees (Vadméhek) - Bohdan Slama

Dánia:
Elsker dig for evigt (Szeretlek mindörökké) - Susanne Bier

Dél-Korea:
Oasis - Lee Chang-dong

Finnország:
Manden uden fortid (A múlt nélküli ember) - Aki Kaurismäki

Franciaország:
8 femmes (8 nő) - François Ozon

Fülöp-szigetek:
Mga Munting Tinig (Hangocskák) - Gil Portes

Hollandia:
Zus & Zo - Paula van der Oest

Hong Kong:
The Touch (Az érintés) - Peter Pau

Horvátország:
Nice Dead Girls (Halott széplányok) - Dalibor Matanic

India:
Devdas - Sanjay Leela Bhansali

Irán:
Man, Taraneh, Panzdah Sal Daram (Tanareh vagyok, 15 éves) - Rassul Sadr-Ameli

Izrael:
Broken Wings (Törött szárnyak) - Nir Bergman

Izland:
Hafid (A tenger) - Baltasar Kormákur

Japán:
Out - Hideyuki Hirayama

Jugoszlávia:
Labyrinth - Miroslav Lekic

Kanada:
Un Crabe Dans La Tete (Rák a fejben) - Andre Turpin

Kína:
Hero (Hős) - Zhang Yimou

Kolumbia:
Los Ninos Invisible (Láthatatlan gyerekek) - Lisandro Duque

Lengyelország:
Edi - Piotr Trzaskalski

Magyarország:
Hukkle - Pálfi György 

Mexikó:
El Crimen De Padre Amaro (Amaro atya bűne) - Carlos Carrera

Németország:
Nirgendwo In Afrika (Hontalanul Afrikában) - Caroline Link

Norvégia:
Tyven, Tyven (A tolvaj, a tolvaj) - Trygve Allister Diesen

Olaszország:
Pinocchio - Roberto Benigni

Oroszország:
House Of Fools (Bolondokháza) - Andrei Konchalovsky

Palesztina:
Divine Intervention - Elia Suleiman

Portugália:
O Delfim - Fernando Lopes

Románia:
Filantropica - Nae Caranfil

Spanyolország:
Los lunes al sol - Fernando León de Aranoa

Svédország: Lilja 4-ever - Lukas Moodysson

Szlovénia:
Headnoise - Andrej Kosak

Tajvan:
The Best Of Times - Chang Tso-Chi

Thaiföld: Mon-rak Transistor (Tranzisztoros love-story) - Pen-ek Ratanaruang

Törökország: Dokuz - Salkim Hanim

Uruguay: Coradon De Fuego (Tüzes szív) - Diego Arsuaga