A szeptember végén meghirdetett pályázaton a Balázs Béla-díjas animációs filmrendező, producer egyedül indult, kinevezését a szenátus egyhangúlag támogatta. A minisztérium már kezdeményezte is a kinevezést a köztársasági elnöknél.  

Az egyetem jelenlegi rektorának, Ascher Tamásnak 2015 augusztusának végéig szólna a mandátuma, de mivel betölti 65. életévét, megbízatása március 3-án lejár. A Kossuth-díjas rendező 2006 óta vezeti az egyetemet, jelenleg a második ciklusát tölti.


Ikarusz

M. Tóth a KEDD Animációs Stúdió alapítója és vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Jankovics Marcell osztályában végzett az Iparművészeti Egyetem animációs tanszékén, ahol 1993 óta tanít is. A kilencvenes évek második felében a Pető Intézetben is oktatott, vendégtanárként pedig Londonban (Royal College of Art), Tallinban, Indiában és a Baden-Württembergi Filmakadémián dolgozott. Több animációs televíziós szignál, reklám és főcím készítője.

Első nagy sikerét Ikarosz című animációjával érte el, amely 1997-ben bekerült a berlini filmfesztivál versenyprogramjába. Legnagyobb sikerét a 2005-ös Maestrónak köszönheti, melyet az Amerikai Filmakadémia 2007-ben a legjobb animációs rövidfilm Oscar-díjára jelölt.

Maestro

A rendező nevéhez olyan alkotások fűződnek még, mint a Patkányfogó (1992), a Falrajárók (1994), A csodálatos mandarin (2005), az Ergo (2008) és a Mama (2009), emellett televíziós animációs sorozatokat (például VIVA csatornaazonosítók, Modern Képmesék, Bogyó és Babóca) is készített. Filmjei több mint 200 nemzetközi filmfesztiválról mintegy 100 díjat hozta el. Emellett több médiapedagógiai és -elméleti tárgyú szakcikk, könyv, könyvfejezet szerzője és szerkesztője.