A legjobb idegen nyelvű film Oscar-, és Golden Globe-díjával kitüntetett, Cannes-ban a zsűri nagydíját elnyert filmet március 11-től játsszák a román mozik. Az ezredforduló óta ez a 15. magyar produkció, ami eljutott a romániai moziforgalmazásba.
Nemes Jeles László debütfilmjének gálavetítése március 11-én, 20 órakor kezdődik a kolozsvári Victoria moziban. Az eseményen részt vesz a film kolozsvári szereplője, Molnár Levente színművész, aki a vetítés után a közönség kérdéseire is válaszol. 2000 óta ez a 15. magyar film, amit bemutatnak a román mozik. A korábbi 14 kortárs magyar film sorában olyanok szerepelnek, mint a Valami Amerika, a Hukkle, a Szép napok, a Rengeteg, a Kontroll, a Sorstalanság, a Varga Katalin balladája és a Fehér isten.
Magányos lelkek váratlan módokon kapcsolódnak egymáshoz Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről és A feleségem története rendezőjének legújabb, lélekmelengető munkájában. A magyar-német-francia koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Csendes barát január 29-től látható a hazai mozikban.
Budapestről Erdélybe, visítós punkzenéből a néptáncba, árucsempészetből pedig szerelmi sokszögbe ugranak a Magyar menyegző filmjének főhősei. Káel Csaba zenés, táncos, romantikus filmje a nemzetközi bemutatók után január 22-én érkezett a magyar mozikba.