A koronavírus felgyorsított egy amúgy is létező folyamatot: a mozik bajban vannak, egymás után után tolják el a bemutatókat. Ezzel párhuzamosan egyre inkább otthon fogyasztunk filmeket, egyre többször cseréljük le őket sorozatokra, és közben próbálunk nem elveszni az online videotárak és streaming-szolgáltatók bődületes iramban növekvő választékában.

Amellett, hogy elkötelezett hívei vagyunk a mozinak, természetesen minket is izgatnak az interneten elérhető újdonságok. Rendszeres időközönként megjelenő sorozatunkkal átláthatóbbá akarjuk tenni az online premierek világát, szubjektív ajánlónkban összegyűjtjük azokat a filmeket és sorozatokat, amik elé mi magunk is szívesen letelepszünk. 

Az első részben csaltunk egy kicsit, korábban bemutatott filmet és sorozatot is ajánlunk, a jövőben mindig az elkövetkező két hét újdonságaira koncentrálunk majd.

Patria

Hol és mikor? HBO GO és szeptember 27.


Darázsfészekbe nyúlt ez a nyolc részes spanyol sorozat, a baszk terrorszervezet, az ETA működésének tragikus következményei mutatja be két család sorsán keresztül. A több évtizeden átívelő sorozat megrendítő képet ad arról, milyen végzetes hatással volt a helyi lakosságra az ETA és az állami erőszakszervezetek küzdelme. Zsarolás, merényletek, a politika által szétszakított barátságok, nem múló harag és elkeseredettség. Néha kifejezetten megterhelő élmény nézni a Patriát, de így is visszavonz minden héten a képernyő elé, mivel ügyes dramaturgiai húzással, két család fokozatos elidegenedésével tesz érthetővé egy bonyolult európai konfliktust, valamint példaértékű módon áll hozzá a közelmúlt feldolgozásához. Jelenleg a felénél tart a sorozat, minden vasárnap jelentkezik egy új résszel.

Balaton Method

Hol és mikor? Cinego és október 15.


Közösségi finanszírozásból készült Szimler Bálint rendező és Rév Marcell operatőr kreatív videoklip-láncolata, amely a Kodály Method videósorozatának folytatása és vízparti továbbgondolása. A 85 perces filmben az alternatív magyar zenei közeg 18 fontos szereplője vizibiciklin, a tihanyi réven, vagy az azóta már átalakított Hotel Ezüstpart erkélyén állva játsszák el a számaikat. A zenekarok mellett egyértelműen a Balaton a főszereplő, a kopott szálloda, az úttörőtábor kockásterítős menzája, a lángosszagú szabadstrand, a varázslatos éjszakai fürdés és a felvidéki kis kápolnák. A 18 zeneileg és képileg is izgalmasan megrendezett rövidfilm hatására még jobban visszavágyunk a Balaton partjára.

A chicagói 7-ek tárgyalása (The Trial of Chicago 7)

Hol és mikor? Netflix és október 16.


A Netflix tárgyalótermi drámáját a forgatókönyvíró említésével lehet a legegyszerűbben jellemezni. Aaron Sorkin ütésváltásokra hasonlító, pattogós, gyors dialógusai feltűnő szerzői kézjegynek bizonyultak, gondoljunk csak Az elnök embereire vagy A közösségi hálóra, most pedig egy történelmi jelentőségű, 1968-ban lefolytatott tárgyalást elevenít fel a rá jellemző stílusban. A vietnámi háború elleni tüntetés, a polgárjogi mozgalom és a brutális rendőri fellépés aktuálpolitikai színezetet kap a filmben, amelyben nagynevű színészek egész sorra vállalt szerepet (Eddie Redmayne, Sacha Baron Cohen, Mark Rylance, Michael Keaton vagy Joseph Gordon-Levitt). Mindig jól jön egy olyan film, ami arról győzköd minket, hogy legyen az bármilyen nehéz küzdelem is, érdemes síkra szállni az igazságért.

Roadkill

Hol és mikor? HBO GO és október 19.


Alighanem már az idők végezetéig a gyógyszerfüggő, mizantróp orvossal, Dr. House-szal fogjuk azonosítani Hugh Laurie-t, pedig rendszeresen áll elő újabb és újabb lenyűgöző színészi alakítással. Néhány éve az Éjszakai szolgálatban gonoszkodott meggyőzően, a négy részes Roadkill című brit minisorozat kedvéért pedig egy karizmatikus, viszont morális gátak nélkül működő politikus bőrébe bújt, akinek az élete pont akkor kezd el szétesni, amikor révbe érhetne a karrierje. Egyszer majd remélhetőleg nekünk is lesz egy sorozatunk korrupt magyar politikusokról, addig is a BBC-re biztosan számíthatunk, ha fikcióba ágyazva akarunk szembesülni az elit hatalmi machinációival.

Barbárok (Barbarians)

Hol és mikor? Netflix és október 23.


A Római Birodalom kedvelt témája a filmeseknek, ez a sorozat viszont egy dologban biztosan újat mutat: a legtöbb karakter németül beszél benne. A Barbárok a sorsdöntőnek bizonyuló teutoburgi csatát és az ahhoz vezető utat mutatja be a germánok szemszögéből, akik törzseiket egyesítésével megállították a római terjeszkedést. Mintha csak a Gladiátor kezdőjelenetét látnánk: sűrű erdőben hadakoznak egymással a rómaiak és a barbárok. A sorozatot Magyarországon forgatták, több hazai színész is feltűnik benne, Árpa Attila például centurióként töri a germánok életére. Látványos kaszabolásokra számítunk, és reméljük magával ragadó lesz a rómaiktól a germánokhoz pártoló főhős története.

Borat Subsequent Moviefilm

Hol és mikor? Amazon Prime és október 23.


14 év után tér vissza a képernyőkre Sacha Baron Cohen legnépszerűbb alteregója, a kazah tévériporter, Borat Szagdijev. Fontos változtatás az első részhez képest, hogy mivel a címszereplőt már sokan felismerik, Sacha Baron Cohen új álruhákban próbálja rendkívül kínos helyzetekbe sodoni a mit sem sejtő amerikaiakat: mások mellett Donald Trump és alelnöke, Mike Pence is céltáblájává válik. Cohen egy interjúban elmondta, hogy természetesen az a cél, hogy nevetésre ingereljék az embereket, de közben arra a veszélyes lejtőre is fel akarják hívni a figyelmet, amelyen egyre jobban közeledik egy autoriter rendszer felé. Az előzetes alapján most is sokan fel fognak háborodni, és még többen fogják végignevetni a filmet.

A vezércsel (The Queen's Gambit)

Hol és mikor? Netflix és október 23.


Koncentrációzavarom miatt az utóbbi években sajnos csak ritkán tudtam úgy igazán elmerülni egy regényben. Az egyik üdítő kivétel volt Walter Tevis könyve, amely egy sakkzseni kamaszról szól, és rendkívüli erővel mesél magányról, függőségről és arról a mentális állapotról, amikor az ember egy célnak rendeli alá a teljes életét. Valósággal faltam a könyvet, és most a sorozattól is azt várom, hogy teljesen a hatása alá vonjon.

Az előjelek biztatóak: a főszereplő lányt az utóbbi években berobbant, igézően egyedi kinézettel bíró Anya Taylor-Joy (Széttörve, Telivérek) játssza (ő lesz Furiosa a következő Mad Maxben!), író-rendezőként pedig az a Scott Frank egyengette a sorozat útját, akit Oscarra jelölték a kilencvenes évek egyik legjobb filmjének, a Mint a kámfornak a forgatókönyvéért, és neki köszönhetjük a western zsáner egyik kortárs csúcsának számító Godless sorozatot.

Felkeverve (On The Rocks)

Hol és mikor? Apple+ és október 23.


A 2017-es Csábítás óta türelmesen várjuk, milyen új filmmel tér vissza Sofia Coppola, az Elveszett jelentés, az Öngyilkos szüzek és a Marie Antoinette rendezője. A Felkeverve történetében egy fiatal anyuka (Rashida Jones) újra felveszi a kapcsolatot rég nem látott, playboy apjával (Bill Murray), hogy együtt nyomozzanak a munkamániás férje után, aki talán megcsalja őt. Bill Murray jelenléte mindig javára válik egy filmnek (hihetetlen, hogy már 17 éves az Elveszett jelentés, a színész és a rendező karrierjének is a csúcsa), Rashida Jonest pedig a Városfejlesztési osztály óta imádjuk. Coppolától olyan filmre számítunk, ami sziporkázóan szellemes, és az érzelmek kimutatásától sem retten vissza.


Az asszisztens
(The Assistant)

Hol és mikor? HBO GO és október 23.


Kitty Green filmjét már Berlinben imádtuk, és nagyon támogatjuk, hogy végre itthon is széles körben elérhető legyen ez a feszes és aktuális thriller. Jane (Julia Garner) egy név nélkül hagyott produkciós iroda nagyhatalmú főnőkének az asszisztense, aki produceri ambíciók miatt két hónapja keményen hajt, kávét főz, fénymásol és tűri a sorozatos munkahelyi szekálást. Miután rájön, hogy milyen mocskos dolgok zajlanak a nagyfőnök irodájában, kétségbeesetten próbál tenni valamit, de folyamatosan falakba ütközik. Julia Garner fantasztikus a törékeny asszisztens szerepében, ahogy egyszemélyes hadseregként megpróbál fellázadni a láthatatlan, szexuális ragadozó ellen. A #MeToo-éra egyik legpontosabb és legokosabb filmje.


Tudhattad volna
(The Undoing)

Hol és mikor? HBO GO és október 26.


Susanne Bier, a dán kortárs mozi egyik legismertebb alakja mellé szegődött el az utóbbi évek egyik legjobb minisorozatának, a Hatalmas kis hazugságok írója – így született meg a a hat részes Tudhattad volna, ami Bier északi thrillerjeinek hangulatát emeli át egy dúsgazdag new york-i család életébe. Grace Fraser (Nicole Kidman) sikeres terapeuta harmonikusnak tűnő élete egy erőszakos haláleset és egy megrázó felismerés hatására hirtelen, a nyilvánosság előtt omlik össze. Nicole Kidman mellett olyan világsztárok asszisztálnak (a fantasztikus színésznő mellett bárki más csak mellékszereplő lehet), mint a férjét alakító, az utóbbi években megtáltosodó Hugh Grant vagy Donald Sutherland, aki Fraser szörnyű titkokat eltussoló, befolyásos édesapjaként tűnik fel.


The Mandalorian - 2. évad

Hol és mikor? Disney+ és október 30.


A Star Wars-filmek mindig is építettek a western zsáner mitológiájára, ez azonban csak a The Mandalorian című sorozatban került úgy igazán előtérbe. Kaptunk egy magányos, szűkszavú főhőst, aki szemrebbenés nélkül gyilkol, és köré egy ellenséges, szikár világot, ahol az jár el a legokosabban, aki nem bízik meg senkiben. A vadnyugati hangulat és a rövidre szabott részek egy-egy küldetésre kihegyezett dramaturgiája egy kifejezetten izgalmas sorozatot eredményezett. Az összképet bébi Yoda cukisága sem rontotta el, inkább csak színesítette azt. Így aztán izgatottan várjuk, mihez kezd a bébiszitter szerepbe lassanként beletanuló fejvadász a különleges gyerekkel a második évadban.


Zuniverzum - Jelenetek egy szerelemből

Hol és mikor? HBO GO és november 1.


Te mennyire voltál produktív a karantén időszaka alatt? Csak mert a semmiből tűnt elő ez a magyar rövidfilm, amelyet egy kicsiny, de lelkes csapat rögzített tavasszal. Gryllus Dorka és Simon Kornél egy szerelmespárt játszik, akiknek a határzár miatt füstbe megy a külföldi utazásuk, majd a környékükön megejtett titkos találkák szervezése is egyre bonyolultabbá válik. Hiába forgott a karantén alatt, az előzetesből szerencsére az látszik, ez nem egy újabb webkamerás film, erdő szélén és a kihalt Gellért téren is forgatott a stáb. Kíváncsian várjuk, milyen titkokat rejt az eldugott helyeken találkozó pár élete.


Ruben Brandt, a gyűjtő

Hol és mikor? Netflix és november 1.


Egy őrült hajszába kapcsolódhat be az, aki leül Milorad Krstic animációs thrillerje elé. A címszereplőt rémálmok gyötrik, melyekben híres festmények megelevenedett alakjai törnek az életére. Mimi, a kleptomán mestertolvaj úgy próbál neki segíteni, hogy ellopja a Brandtot kísértő műtárgyakat a világ legelőkelőbb múzeumaiból. Szédületes tempója, fantáziadús stílusa vérpezsdítően hat, a furán megrajzolt szereplők bemásznak az agyadba, és ha ez sem lenne elég több száz filmes és képzőművészeti utalás vár arra, hogy felfedezd őket. Ha nem tudsz november 1-jéig várni, Cinegón már most megtalálod a filmet.

Borítókép: Zuniverzum - Jelenetek egy szerelemből