filmhu: Szüleid, Horváth M. Judit és Stalter György fotóriporterek. Téged sosem vonzott ez a pálya?
Stalter Judit: Ebben a közegben nőttem föl, érdekelt ez a szakma és az apám agitált is, hogy tessék megtanulni, ha már adott a lehetőség. Ő sokáig azt gondolta, hogy én majd továbbviszem ezt az örökséget, de én úgy döntöttem, hogy a filmes vonalon szeretnék elhelyezkedni. Apukám eleinte nem értette, hogy miért akarok száz embertől függeni, ahelyett, hogy megfognám a fényképezőgépem és mennék neki a világnak. Én – vele ellentétben – szeretek csapatban dolgozni.
filmhu: Mikor kerültél először filmközelbe?
S.J.: Az érettségi környékén döntöttem el, hogy ezt akarom csinálni. Bölcsészkarra jártam, kommunikáció-magyar szakra, film szakirányra. A második évben tanárom, Dér András segített, hogy bekerüljek egy forgatásra – Fonyó Gergely Na végre, itt a nyár! című filmjében voltam videoasszisztens. Sokáig operatőr szerettem volna lenni – talán édesapám hatására is – 2001-ben jelentkeztem is a Filmművészetire, Fliegauf Bence pedig ekkor jelentkezett először rendező szakra. A felvételi egy hónapos procedúrája alatt elég jól összehaverkodtunk Bencével, végül egyikünket sem vettek fel, de megkérdezte, hogy a nyáron nincs-e kedvem dolgozni a filmjében. Így ismerkedtem meg Muhi Andrással és így lettem a Rengeteg című film gyártásvezetője, amely Berlinben, a Fórum szekcióban elnyerte a legjobb elsőfilmesnek járó díjat. Ez egy rendkívül low budget film volt, nem egy rendes, pénzköltős gyártásvezetés, hanem komoly szervezői munka, sok-sok szívesség kéréssel. Ez elég jól sikerült, így kerültem az Inforgba, ahol öt éven át dolgoztam.
Fotó: Valuska Gábor
filmhu: Mi volt a legfontosabb, amit az Inforgban tanultál és miért döntöttél úgy, hogy továbbállsz?
S.J.: Nagyon jól éreztem magam az Inforgban, igazi alkotóműhely volt, nagyon sokféle alkotóval, sokféle filmmel lehetett ott találkozni. Leginkább állami támogatásból készülő pici produkciók készültek ott akkoriban, ezért a Muhi mindig elengedett máshova is dolgozni, hogy keressek némi fizetés-kiegészítést. Így dolgoztam scriptesként, loaderként, videoasszisztensként – közben megismertem a fél szakmát. Így történt, hogy Rajna Gábor a Laokoontól elhívott egy reklámba 2005 nyarán, és azóta ittragadtam. Az Inforgtól való elválás hosszú folyamat és nagyon nehéz döntés volt, de most már úgy érzem, jól döntöttem. Muhi Andrással, akkori főnökömmel és mesteremmel azóta is nagyon jóban vagyunk, utána még évekig dolgoztunk együtt – akkor én már a Laokoon színeiben.
filmhu: Sokféle gyártásvezetés van, egy szuperprodukcióban teljesen más feladatai vannak a gyártásvezetőnek mint egy low budjet kisfilmnél. Az Inforgban hogy nézett ki ez a poszt?
S.J.: Azért volt az Inforg fantasztikusan jó hely, mert ott mindent kellett csinálni, kevesen dolgoztunk egy-egy filmben, de mi mind szívvel lélekkel csináltuk, mert másképp nem is jöhettek volna létre azok a produkciók. András nagyon jó vezetője volt ennek a kis fészeknek. Rengeteget tanultam ott a szervezésről, és magáról a szervezetről, és egy teljesen másik iskolát tanultam meg a Rajnától meg a Sipostól a Laokoonban. Az Inforg alapvetően non-profit cég volt akkoriban, míg a Laokoon leginkább reklámfilmet gyártott, akkor fejezték be első játékfilmjüket, a Boldog új élet-et. Azzal fogtak meg, hogy itt lehet egy helyen mindent csinálni: a Laokoon egy olyan cégmodell, ami Magyarországon szinte egyedülállóan tudja a szervízmunkát és önálló kreatív munkát egyszerre végezni,magas színvonalon, és az egyikből tartjuk fenn a másikat. Nálunk nem készül magyar reklámfilm, csak szervízmunkák, ami a szakma szeretetéről is szól, a forgatásról, szervezésről. Ezért lehetett itt rengeteget tanulni.
filmhu: Sokan úgy gondolják, hogy a gyártásvezetői nem túl hálás pozíció, a gyártásvezetőt akkor veszik elő, ha valami nem klappol. Te egyetértesz ezzel?
S.J.: Én soha nem éreztem így. Az első munkáimnak úgy voltam gyártásvezetője, hogy mindent kellett csinálni, folyamatosan együtt kellett lenni a rendezővel és az operatőrrel, alkotócsapatként működtünk. Mivel nem volt szó nagy pénzekről, nem tudtunk ezen veszekedni, hiszen mindenki tudta, hogy kevés van. Természetesen, ha valami nem stimmel, akkor jellemzően a gyártás a hibás. (nevet) Utána Vranik Rolanddal kezdtem dolgozni, az is egy kaland volt, ott sem volt soha bűnbakkeresés, együtt örültünk és együtt szomorkodtunk, ha valami nem úgy sikerült.
Jelenetfotó a Rengetegből
filmhu: Dokumentumfilmeknél a gyártásvezetői és a produceri munka mennyiben más, mint egy játékfilmnél?
S.J.: Nagyon más és nagyon jó, hogy más. Én nagyon szeretem. Viszont nehéz mindkettőt egyszerre minőségi módon művelni. Nem véletlenül szakosodnak az európai filmalkotók. Az eddigi finanszírozási rendszerben lehetett a kettőt együtt csinálni, mert a dokumentumfilmeket az európai viszonyokhoz mérten nagyon alacsony összegekkel támogatták, így kisebb volt a producer felelőssége. Most a Filmalap elképzelései szerint sokkal komolyabban támogatnák az egészestés dokumentumfilmeket, ugyanakkor sokkal komolyabbak az elvárások is. Ez egy fontos pillanat és megmondom őszintén, sokszor elgondolkodom azon, hogy a dokumentumfilmmel mennyivel hamarabb jutnék előre, mint a játékfilmmel. Viszont annyira szeretem a játékfilmet, hogy egyelőre nem tudom elengedni, így most mindkét vonalon haladok.
filmhu: Hogyan lesz valakiből producer, és miért akar valaki producer lenni ma Magyarországon?
S.J.: Mert bolond! (nevet) Van olyan, aki beleszületik, ez sok esetben egy apáról-fiúra szálló mesterség, illetve van olyan, aki alapból producernek indul, mint például Petrányi Viki, és számos olyan van, aki gyártásvezetésből jut el odáig. A producerkedésnek számos állomása van, a line-producertől, a ko-produceren és az executive produceren át lesz valaki vezető producer. Én ezt a ranglétrát végigjártam, Tilla filmje az első olyan játékfilm, amelyet vezető producerként jegyzek. Korábban csak dokumentumfilmeket jegyeztem producerként.
filmhu: Hárman vagytok producerek a Laokoonban. Mi köztetek a munkamegosztás? Ki dönti el, hogy mit gyártsatok, mit karoljatok fel?
S.J.: Hál’ istennek elég jól működik ez a hármas, mi aztán végképp egy hullámhosszon vagyunk a két Gáborral, immár hét éve dolgozunk együtt, és nagyon ritkán fordul elő, hogy valamit egyikünk akar, a másik kettő pedig nem. Az általános felállás, hogy Sipos Gábor és Rajna Gábor producerei a reklámoknak, én azokban csak gyártásvezetőként szoktam dolgozni. Sipos Gábor ugyanúgy nemzetközi fórumokon is fejleszti a scripteket, mint én, Rajna ezt nem csinálja, ő nem ’netwörköl’ és nem ’wörksopol’, viszont ő vezeti a céget – ő ezáltal kicsit minden filmben benne van. Rajna egy gyártási zseni, így ő az összes produkció supervisora. A munkamegosztás a következő: Sipos szerzi a reklámfilmeket, Rajna kitalálja és felügyeli pénzügyileg, én pedig legyártom. Játékfilmeknél pedig sok megkeresést kapunk, jönnek az alkotók, és a scripteket olvasva leginkább Sipos és én döntünk a kreatív dolgokról.
Jelenetfotó a Pánikból
filmhu: Nem tudom, most mi a helyzet, régebben sok olyan producer volt Magyarországon, akiknek addig terjedt a tevékenysége, hogy állami pénzekre pályázott. Ha megnyerte, megcsinálta a filmet, ha nem, félretolta. Nálatok mi a menete egy költségvetés összehozásának?
S.J.: Igen, én is ezt tapasztaltam a korábbi időkben, ezért is határoztam el, hogy én inkább a Petrányi Viki vagy Pusztai Ferenc által képviselt vonalon szeretnék haladni. Amikor kiderült, hogy az MMKA-nak nehézségei vannak és leállt a filmgyártás 1,5 évre, azt az időt mi Sipos Gáborral elég komoly fejlesztőmunkával töltöttük – saját magunk és a projektjeink fejlesztésével, teljes mértékben önerőből. Én elmentem a Media Business Schoolba, egy producer MA képzésre Spanyolországban, amelyet a Média Program támogat. Rengeteg időt, pénzt és energiát költöttem el arra, hogy egy évig tanultam nemzetközi szakemberektől. 24-en voltunk egy osztályban 16 európai országból, szóval most gyakorlatilag nincs olyan ország, ahol ne lenne egy fiatal ambíciózus producer, akit bármilyen kérdéssel bármikor felhívhatok. Immár tizenkét éves ez az iskola, és abszolút működik network jelleggel – ha például keresek valakit Skandináviából, végig lehet nézni, kik jártak ide az előző évfolyamokból és könnyedén fel lehet velük venni a kapcsolatot. Ezután elmentem Londonba, ahol egy produkciós iroda tulajdonosának voltam az asszisztense fél évig. Sokáig azt gondoltam, hogy lehet, hogy érdemes lenne külföldön újrakezdeni, de azután rájöttem, hogy hülyeség lenne veszni hagyni az elmúlt tíz évet. A sors most azt igazolja, hogy ez jó döntés volt, hiszen amióta hazajöttem, csak jó dolgok történtek.
filmhu: Londonban úgy érezted, hogy nulláról kellene kezdeni?
S.J.: Ha nem is nulláról, de kettőről – nagyon messziről. Ez a London szuper hely, ha van pénzed és azt csinálsz, amit akarsz, de nekem nagyon nehéz volt ott. A filmszakma ott is nagyon zárt, az idegeneket pedig pláne nehezen fogadják be. Ha tudnék más nyelven, mondjuk spanyolul, akkor nagyobb területben lehetett volna gondolkodni, de egy gazdasági válság közepén betörni bármilyen másik piacra – ha nem is lehetetlen – nagyon melós. Inkább azt választottam, hogy visszajövök és igyekszem csak a producerkedésre fókuszálni – azóta inkább csak befektetek, mint pénzt keresek, de remélhetőleg ez majd megtérül.
filmhu: Külföldi produkciók mennyire jönnek most Magyaroszágra?
S.J.: Nagyon sokan vannak szerencsére. Kifejezetten nehéz stábot összerakni. A Mid Atlantic-ban minden évben vannak nagy produkciók, most a Borgiák meg a Die Hard elég keményen lefoglalja a szakmát. A Die Hard-nak csak a second unit-ja öt kamerával forgat, szóval szinte lehetetlen kameracsapatot összeverbuválni. Az más kérdés, hogy a magyar rendezőknek és operatőröknek továbbra is nehéz a helyzetük, mert kevés magyar film készül, minden átalakulóban van. Az alkalmazotti szektor viszont nagyon jól megy és nagyon magas szinvonalon dolgozó szakembergárdát mondhatunk magunkénak – ezért is jönnek ide a nemzetközi produkciók, korántsem csak a 20% miatt.
Fotó: Valuska Gábor
filmhu: Említetted, hogy spanyolokkal pörögtél a múlt héten...
S.J.: Van egy spanyol játékfilmünk, egy szervízprodukció, amelyet Sipos Gabi szerzett. Ezt ezen a nyáron forgatjuk, elindult az előkészítés. Én vagyok a line producere, tehát én felelek az egész gyártásért, én kötöm össze a külföldi stábot a magyarral, én tartom a kapcsolatot mindenkivel. Rajna és Sipos pedig a produkció supervisorai. Ez az első nagy szervizmunkánk, egy negyvenöt napos forgatás, ifjúsági kalandfilm, keresik a kincset a gyerkek, szóval ez is mozgalmasnak ígérkezik. Persze közel sem akkora a költségvetése, mint a hazánkban forgó angolszász filmeknek.
filmhu: Hogy látod a jelenlegi filmfinanszírozási rendszert?
S.J.: Számunkra ez az új rendszer egy sokkal jobban átlátható struktúra, ami a mi adottságainkhoz és a filmjeink finanszírozásához jobban passzol. Amit hallok róla, az hasonló ahhoz, amit én is gondolok az ideális filmfinanszírozásról, és hál’ istennek idáig akármilyen tervvel pályáztam, azok támogatást kaptak, szóval ebből a székből könnyű azt mondani, hogy szerintem jó. Tény, hogy nagyon sok munka van mindkét filmterv mögött. Az egyik Till Attila Tiszta szívvel című játékfilm terve, a másik pedig Kovács Kristóf Besence open című kreatív dokumentumfilmje, amire az MTVA-tól kaptunk pénzt. Ezeken dolgoztam az elmúlt másfél évben, illetve ezekkel a filmtervekkel vettem részt különböző külföldi workshopokon, pitching fórumokon és úgy tűnt, hogy ezt mindkét alapítvány értékelte.
filmhu: Milyen számodra az ideális rendező-gyártásvezető, rendező-producer kapcsolat?
S.J.: Olyan, mint amilyen most a Tillával van nekem. Azért is örülök, hogy együtt dolgozunk, mert nagyon hasonlóan gondolkodunk filmekről, irodalomról, művészetről, hasonló személyiségek is vagyunk és nagyon jól megértjük egymást – és most már én is felnőttem annyira, hogy ne kelljen feltétlenül minden nap minden órát együtt tölteni ahhoz, hogy egy komoly alkotói viszony alakuljon ki köztünk. Ő egy nagy, szabályozott rendszerben szocializálódott a televízióban, és ez nagyon megkönnyíti a munkát. Egy pillanatig sem azon van a hangsúly, hogy jaj de miért, hanem azon, hogy akkor most mi lesz, és mi legyen a B-terv. Producerként ennek a pályának az elején vagyok, ezért különösen jó, hogy nem csak nekem kell segítenem a script fejlődését, hanem ő is segíti az én munkámat, mert tud produceri fejjel gondolkodni. Kovács Kristóffal is hasonló a helyzet, vele is már több, mint öt éve dolgozunk együtt, most kezd minden teljesen összeérni, félszavakból értjük egymást és gyakorlatilag együtt válunk filmes felnőttekké.
A besencei tenisz csapat
filmhu: Till Attila Pánik és Csicska című filmjének koproducere voltál, és most az ő játékfilm-tervével mész a cannes-i Producers on the move elnevezésű szakmai fórumra. Mesélnél erről a projektről?
S.J.: Már a második draftnál vagyunk, a harmadikon dolgozunk. Tavaly jelentkeztünk gyártás-előkészítésre a Filmalaphoz, azt nem támogatták, viszont átirányítottak fejlesztésre, ahol kaptunk támogatást. Most el is kezdtünk még erőteljesebben dolgozni, de már előtte is voltam például Olaszországban egy pitching fórumon, ahol összeismertettek egy dán producerrel, akit komolyan érdekel ez a porjekt. Így most harmadik partnert és külföldi forgalmazót fogok keresni ezen a cannes-i fórumon. A harmadik draft fejlesztésébe beszállt egy konzultáns a Filmalaptól, és most, hogy van egy kis pénzünk a fejlesztésre, be akarunk vonni egy külföldi script doctort is.
filmhu: Elég sok mítosz kering a Filmalapos fejlesztésről. Hogy néz ki ez a valóságban?
S.J.: Nekünk nagyon sokat segített ez a procedúra. A pályázatodra válaszul küldenek egy elég alapos, 8-10 oldalas elemzést a forgatókönyvről, az erényeiről, a hátrányairól és arról, hogy min kellene változtatni. Ez a döntéssel együtt érkezik. Ez az elemzés egybeesett azzal, amit mi gondoltunk a könyvről, amit jó jelnek tekintettük, örültünk, hogy lehet róla beszélgetni. El is mentünk egy konzultációra, ahol a Divinyi Réka vezette fejlesztő csapat volt jelen – közülük választhatsz egy konzultánst – ami egyébként nem kötelező - aki nyomon követi, hogy hogy fejlődik a script, ő informálja a többieket, hiszen nincs energiája mindenkinek minden projektre 100%-osan odafigyelni.
filmhu: A tervek szerint mikor kezditek forgatni ezt a filmet?
S.J.: Az lenne a jó, ha a fejlesztéssel ezen a nyáron megküzdenénk, így ősszel tudnánk pályázni a Filmalaphoz. Ha innen megvan a szándék a gyártás támogatására, akkor van reális esély arra, hogy a rákövetkező fél évben a két partnercég is meg tudja szerezni a saját nemzeti finanszírozóinál a szükséges támogatást. Így nyáron leforgathatnánk a filmet.
filmhu: Mesélnél a Besence open-ről?
S.J.: Ez az egyik kedvencem az eddigi munkásságomból. Ez a film egy pici, száz fős besencei zsákfaluban játszódik, ahol van egy hiperaktív polgármester, aki mindenhova pályázik, mindenféle nemzeti és EU-s pályázatra. A falu lakosságának 90%-a roma és munkanélküli, a polgármester is egy roma pasas. Pályázott a futballpálya renoválására, ezt elutasították, de kaptak az EU-tól pénzt teniszpálya építésre. Ment a röhögés, hogy persze, majd a cigányok a tévéből fognak megtanulni teniszezni. Ez volt két éve, azóta segítettünk nekik megvalósítani ezt a projektet, leköltözött hozzájuk egy edző Pécsről a tenisszövetségből és tavaly nyár óta ott teniszeznek, mint az ördögök, ősszel indulnak a nemzeti csoportbajnokságban, a harmadligában. Nagyon szeretem ezt a filmet, sok helyen voltam vele külföldön és jó visszajelzéseket kaptam. Ez az egyik szívügyem. Illetve pont egy olasz pitching fórumon találkoztam Stefano Tealdival, az egyik legkomolyabb olasz dokumentumfilmes producerrel, akinek a filmjébe beszálltunk koproducerként. Ez egy öt országos európai dokumentumfilm sorozat vásárcsarnokokról, Food market a címe. Nekünk a központi vásárcsarnokot kell feldolgozni 52 percben – már nagyjából le is zajlott a forgatás. Ez az Arte és a ZDF által megrendelt műsor, amit már az MTVA-nak is sikerült eladnom. Ez is ez izgalmas projekt, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Ausztria és mi vagyunk a résztvevői, és egy rettenetesen jó kapcsolat a későbbiekre nézve. Ebben a dokumentumfilmben Papp Bojána a magyar társrendező, aki szintén részt vett ezen az olaszországi workshopon. A Csicska utóélete még mindig dübörög, ami isteni jó hír. Van egy kolléganőnk, Hegedűs Gini, aki fél éve velünk dolgozik, ő nyomja a Csicska fesztiváloztatását, nagyon ügyesen. Már több, mint 30 fesztiválon vett részt a film, eddig hat díjat nyert, köztük az Európa-filmdíj nominálást. Ennek az értékesítésével is foglalkozom és az is kezd beindulni, ami önálló kisfilmnél szintén nagyon jó hírnek számít.
