Sundance Fesztivál 2.

A fesztivál kínálatában számos film akad az idén, amelyben neves rendezők által állított görbe tükörben nézhetők a hírességek és az őket övező hisztéria, majd kilépve Park City utcáira, vagy a partikon testközelből is megtapasztalható mindez. Sokszor elgondolkozom azon, hogy mikor jön el az, az idő, amikor az emberek megcsömörlenek a sztároktól és az őket körülvevő felhajtástól, de a Sundance-en tapasztaltak alapján, erre nem sok esély van. Pedig sokszor tényleg csak a vakszerencse segít valakit a milliók áhította hírnévhez.

A kétszereplős kamaradráma - Interview

Erre a legjobb példa Tom DiCillo legújabb filmje a Delirious, amely egy középkorú lesifotós és egy hajléktalan utcakölyök barátságán keresztül rántja le a leplet a sztárcsináló gépezetről. Látszik, DiCillo kívül-belül ismeri az egészet, és csakúgy, mint egyik korábbi filmjében a Csapnivaló-ban (Living in Oblivion), amelyben a függetlenfilmezést veszi nagyító alá, itt is jó adag iróniával tálalja mondanivalóját. A Delirous azonban jóval kiegyensúlyozatlanabb, amelyben a fotós (Steve Buscemi) története alkotja az erős gerincet, nem is beszélve Buscemi zseniális játékáról, az utcakölyökből szupersztárrá váló Toby (Michael Pitt) felemelkedésének és Hamupipőkéhez hasonló románcának kliséi alaposan lehúzzák az összképet.

Steve Buscemi számos stúdiófilmben és még több független alkotásban bizonyította színészi tehetségét, valamint azt is többször láthattuk már, hogy rendezőként is megállja a helyét. Idén egy másik filmmel az Interview-val is közönség elé állt, amelynek nem csak főszerepét játssza, de rendezőként is jegyzi azt. A cinikus politikai újságíró és az elkényeztetett színésznőcske közös, igencsak rendhagyó interjújának a történetét eredetileg Theo Van Gogh álmodta vászonra, igazi közönség sikerre azonban úgy tűnik Buscemi és partnere Sienna Miller viszik majd. A kétszereplős kamaradrámában nem csak a történet fordulatai hoznak meglepetéseket, de Sienna Miller játéka is, akire mintha csak ráírták volna Katja szerepét, végre lehetőséget kínálva arra, hogy színésznőként is bizonyítson. A film nem csak a sztárkultuszt szedi ízekre, de az újságírói magatartást és annak etikai kérdéseit is. Ilyen izgalmas macska-egér csatát, ilyen jó színészi játékkal utoljára két éve a Cukorfalat-ban (Hard Candy) láthatott a Sundance közönsége.

Felnőtté váló fiúk és az anyatigris -Clubland

Hány olyan ember van, aki egész életében a sikerről álmodik, amely azonban mindig egy hajszállal kitér az útjából. Az idei fesztivál idáig legnagyobb sikerében az ausztrál Clubland-ben egy, kétgyermekes anya (Brenda Blethyn) álmodik, még így ötvenen túl is a nagy áttörésről, hogy végre az igazán híres komikusok sorába léphessen. Ehelyett azonban azzal kell szembesülnie, hogy nem csak, hogy a szórakoztatóiparból szorul ki, de otthonában, felnőtté váló fiainak, akiket pedig anyatigrisként őriz, is egyre kevésbé van rá szükségük. A talaj akkor csúszik ki végképp a lába alól, mikor egyik fia életébe belép a „Nagy Ő”. Cherie Nolan keserédes komédiáját Blethyn lebilincselő játéka teszi igazán feledhetetlenné, mert lehet ugyan, hogy az idén nem hemzseg itt annyi nagy sztár, és a filmek között is sok a középszer, de kiemelkedő alakításban, ámulatba ejtően hiteles karakterformálásban nincs hiány, sőt ritka az, amikor ennyi jóval van kényeztetve a néző.

Bár a film középszerűnek is csak jóindulattal mondható, hála a katolikus egyház tiltakozásának és a rengeteg szóbeszédnek, kiemelt figyelem kíséri Deborah Kempmeier Hounddog-ját. Az Amerika déli államainak „gótikus” irodalmi hagyományaiból merítő alkotás azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy tizenkét éves lányt (Dakota Fanning) erőszakolnak meg benne. Pedig mennyire nem erről szól a történet! Sokkal inkább egy szegény és magányos kislányról, aki arról álmodik, hogy egyszer olyan híres lesz, mint az általa bálványként imádott Elvis. Az emberek többsége a filmet övező tiltakozó hadjárat miatt tódult a vetítésekre, holott az egyetlen ami miatt érdemes végigülni a végtelennek tűnő 98 percet az Dakota Fanning csodálatosan érett és érzékeny játéka.

Dakota Fanninget megerőszakolják - Hounddog

Nem csak a játékfilmekben, de a dokumentumfilmekben is számos alkotás foglalkozik a hírnévvel, az utána való vágyakozással vagy éppen annak árnyoldalával. Amir Bar-Lev dokumentumfilmje a My Kid Could Paint That egy négyévesen (!) világhírű festővé vált kislány felemelkedésének és bukásának a története. A csodagyerekként istenített kislány négyéves korára az egyik legjobban fizetett modern festő lett, majd ötéves korára, egy televíziós műsornak köszönhetően, mindez kártyavárként omlott össze és azóta a család azt próbálja bizonyítani, hogy valóban a kislány munkája látható a képeken. David Stenn dokumentumfilmje a Girl 27 egy hollywoodi kóristalány története, akit egy MGM partin megerőszakoltak, de a stúdió nem csak, hogy sikeresen mászott ki a perből, de sikeresen el is tusolta Patricia Douglas történetét. Petr Lom alkotása az On a Tightrope egy észak-kínai tartományba kalauzolja a nézőt, ahol a népes muzulmán lakosság próbálja megőrizni évszázados vallási és történelmi hagyományait. A filmben egy árvaház lakói gyakorolják évszázadokra visszanyúló hagyományukat, a kötéltáncot, amely talán az egyetlen lehetőségük a kiemelkedésre. Közben pedig megosztják félelmeiket, álmaikat és idekerülésük történetét a nézővel ebben a megindító dokumentumfilmben.