A filmes szervezet vagyonának átadásáról a perben álló felek egyezséget kötöttek, amelyet a bíróság elé terjesztettek. A tárgyalás szeptember 4-én lesz.
Havas Ágnes tájékoztatása szerint a Filmalap egyezségi megállapodást kötött az MMKA-val, amely szerint a filmes szervezet hitelezőként lép fel az MMKA-val szemben. A július 10-én történt
megállapodás szerint a közalapítvány mintegy 5,6 milliárd forint értékű vagyona az MNF-hez kerül a tartozások ellenértékeként" - közölte a vezérigazgató. Hozzátette: az MNF korábban arra kapott a kormánytól pénzt, hogy az MMKA tartozásállományát megvásárolja, majd rendezze.
A vezérigazgató felidézte: a filmes szakmai szervezet több mint 10 milliárd forint adósságot halmozott fel, ennek mintegy fele, 5,9 milliárd forint banki tartozás volt, 1,2 milliárd forint származott a megkötött, de ki nem fizetett támogatási szerződésekből, továbbá mintegy 1,3 milliárd forintnyi normatív támogatási igény gyűlt össze. A banki hitelügyletekben a támogatási szerződések szolgáltak biztosítékként.
"Az MNF a bankok felé és a filmelőállítók zöme felé a tartozásokat rendezte. A közalapítvány kuratóriuma a tartozásokat a perben elismerte, valamint megerősítette, hogy az MNF követeléseit ki fogja egyenlíteni, erre pedig az MMKA vagyonának átadásával tud sort keríteni" - indokolta Havas Ágnes, hogy miért kerül át az MMKA vagyona, a Mafilm Filmgyártási és Kulturális Szolgáltató Zrt., a Magyar Filmlaboratórium Kft., illetve azok cégei és ingatlanai, többek közt a fóti és a Róna utcai filmstúdió a Filmalaphoz.
Havas Ágnes szerint a közalapítvány azon alapítói, akik tiltakoznak a vagyon átadása ellen, nem akadályozhatják meg a folyamatot, hiszen kisebbségben vannak a 25 alapító filmes szervezet között. A tiltakozók között van a Magyar Filmművészek Szövetsége, a Magyar Rendezők Céhe vagy például a Filmművészek és Filmalkalmazottak Szakszervezete is.
"Fontos megjegyezni, hogy az alapítók nem tulajdonosai a közalapítvány vagyonának, amit egyébként korábban az állam adott át az MMKA-nak, méghozzá térítésmentesen. Ráadásul nem az alapítók, hanem az általuk választott kuratórium jogosult dönteni minden, a vagyont érintő kérdésben" - fogalmazott a vezérigazgató. Kitért arra, hogy hat alapító őt bízta meg az alapítói értekezleten való képviselettel, így a Dialóg Filmstúdió, a Hunnia Filmstúdió, a Budapest Filmstúdió, a Mokép, a MaNda és az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében is ő szavazhat határozathozatal esetén.
Arra a kérdésre, hogy mit vizsgál a bíróság a szeptember 4-i tárgyalási napon, Havas Ágnes azt felelte, hogy mivel mindkét fél által aláírt egyezséggel mennek a bíróság elé, az azt fogja
áttekinteni, hogy az egyezségi megállapodás megfelel-e a jogszabályoknak és a perben megállapított tényeknek, valamint hogy a Filmalap jogos követeléseket fogalmazott-e meg.
Havas Ágnes elmondta, hogy csaknem 170 céggel és hét bankkal már szerződést kötöttek, még mintegy 15 cégnek vannak vitás ügyei. "Legtöbbjükkel már közel vagyunk a megállapodáshoz" - tette hozzá.