Tolvaly Ferenc El Camino húsz év múlva – Szent Ignác útja című regényéből, Balázs Zsuzsa újságíróval közösen írt forgatókönyve alapján készült dokumentumfilm négy fiatal zarándok belső lélekútjának szemtanúja. Megmutatni a láthatatlant, elmerülni a csendben – nem kevesebbre vállalkozik a saját magunk megismerésére és megértésére ösztönző zarándokfilm.

A spanyolországi történelmi helyszíneken, a pandémia miatt elnéptelenedett városokban forgatott film utómunkálatait most fejezték be az alkotók, utolsó fázisként elkészült a film magyar nyelvű szinkronja is. A spanyol főszereplőnek, José Luis Iriberri SJ jezsuita szerzetesnek Hegedűs D. Géza kölcsönözte a hangját.

A Szent Ignác útja gondolatébresztő külső és belső utazás, mely az élet igazi kalandját, az útkeresést és önmagunk megtalálásának lehetőségét kínálja. A 90 perces dokumentumfilm közelről, személyes hangvételű elbeszéléssel, érzékenyen mutatja be, hogyan válik egy zarándoklat életváltoztató úttá. A zarándokok Loyolai Szent Ignác, a jezsuita rend alapítójának nyomában járnak, aki népszerűséget hajszoló katonából vált lelki vezetővé, és 500 évvel ezelőtt elsőként tette meg a ma már Camino Ignacianóként ismert, Loyolától Manresáig tartó, 640 km-es életváltoztató útját. Tolvaly Ferenc filmje először mutatja be az út spirituális és látható szépségeit egyaránt.

 

A Szent Ignác útja nem kizárólag a vallásos nézőkhöz szól: az önismeret, az önfejlesztés minden tudatos ember sajátja és napjainkban – különösen a pandémia idején – nagyobb jelentősége van, mint valaha. A film üzenetet hordoz az önmagukat keresőknek, a pszichológia iránt érdeklődőknek és a mély lelkiséget vágyóknak; mindazoknak, akik változtatni kívánnak életükön, miközben a spanyol kultúra, a természet és az egyedi dokumentumfilmek szerelmeseinek is egyedülálló élményt ígér.

Tolvaly Ferenc egész estés dokumentumfilmje a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, a Cameofilm Stúdió Csáky Attila producer vezetésével gyártotta és a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya patronálta.

A Szent Ignác útja – Camino Ignaciano nemzetközi bemutatója június 19-én Rómában, a Szent Ignác megtérésének 500. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi év keretében lesz. A bemutatón jelen lesz Tolvaly Ferenc is. „Megtisztelő számomra, hogy ezen az eseményen főt hajthatok alkotásunkkal a Jezsuita Rend központjában Szent Ignác előtt.” – nyilatkozta a rendező.

A magyarországi premier időpontja a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előestéje, 2021. szeptember 4., és e hónap végén a Magyar Mozgókép Fesztiválon már premier előtti vetítést tartanak. A mozibemutatóval egyidejűleg a film alapjául szolgáló regény is megjelenik.

Címlapkép: Jose Luis Iriberri főszereplő / Fotó: Cameofilm / Forrás: NFI