Sara Dosa korábbi független filmjei osztoznak az ember természethez fűződő vonzalmának mítoszán; első filmje, a The Last Season, két veterán katona erdők és gombák iránti közös szenvedélyét, a The Seer and the Unseen pedig egy izlandi, láthatatlan manókkal kommunikáló nőt állít középpontjába. Ezzel szemben Netflixre készült tényfeltáró munkáiban (Újrahangszerelve: Trükkös Dick és a Fekete Ruhás Férfi; Audrie & Daisy) olyan alapvető dokumentumfilmes elemekkel operál, mint az archív felvételek és a beszélőfejes interjúk.
Legújabb, vulkanológusokról szóló munkája a legjobb dokumentumfilmek kategóriájában versenyez az Oscarért, korábban számos fesztiválon és díjátadón tiszteletét tette, győzött a Sundance-en, járt a miskolci CineFesten, jelölték BAFTA-ra. A szerelem tüze olyan film, melyben a korábban kitaposott stílusok, a hagyományos ismeretterjesztő és a szerzői dokumentumfilm egyszerre érvényesül; a narrátor tudományos tényekkel oktat bennünket a vulkánokról, miközben Dosa meghatóan mesél Katiáról és Maurice-ról. Egyszerre hasonlít egy tudományos cikkhez és egy vershez a szerelemről, a természetről és az emberről.
Ez a sokoldalúság Dosa remek témaválasztásának is köszönhető; a Krafft házaspár története valódi kincsesbánya. Maurice és Katia archív felvételei, fényképei és filmjei nemcsak vulkánokhoz hoznak közelebb, de kettejük magánéletébe is bepillantást engednek. Naplókba írt gondolataik, a velük készített interjúk végtelen forrással szolgálnak a rendezőnő számára, aki kifogástalan mértéktartással szerkeszti ezeket egy nagy egésszé. A festői archív felvételek tökéletesen passzolnak a szárazabb műfajú interjúkhoz, az intim, lírai naplórészletek a kimért narrációhoz. A szerelem tüze így egyszerre tanúskodik Maurice lenyűgöző filmes érzékéről, Katia érzékeny írói vénájáról, és végül Sara Dosa vitathatatlan rendezői hozzáértéséről, aki úgy rakosgatta egymás mellé ezt a sok kis darabot, úgy egészítette ki további animációkkal, képekkel, zenével, melléktörténetekkel, hogy a végeredmény egy pillanatra sem esik szét, a legelejétől a legvégéig kerek egész marad.
A Krafft házaspár az első pillanattól magával ragadó jelenség. Ha nem lenne elég, hogy füstokádó vulkánok szájában sátraznak és a forró kőzeten melegített serpenyőben sütnek tükörtojást, Dosa tudatosan erősíti tovább varázsukat. Történetüket egészen a megismerkedésük pillanatától meséli – három lehetséges alternatívát is felsorakoztat –, gyakran olyan hangnemben, mintha egy klasszikus szerelmi regét hallgatnánk egy magányos lány és fiú egymásra találásáról. A szerelem önmagában is varázslatos téma; a vulkánokon bimbózó változata pedig egészen rendkívüli.
Miközben Katia és Maurice vulkanológiát oktat (hány fokos a magma, mi a különbség a vörös és a szürke vulkánok között), Dosa közel enged minket hozzájuk, személyiségükhöz, filozófiájukhoz, Katia bölcs, mélyenszántó gondolataihoz, és Maurice-hoz, aki szerint a vörös vulkánok legfeljebb annyira veszélyesek, mint Belgium utcáin sétálni. Szembesítenek minket a természet felbecsülhetetlen erejével és méretével, megmutatják, milyen aprók vagyunk a Föld óriásaihoz képest, és megszelídítik őket nekünk. A film elején még zord, alvilági zene festi alá a halálos magma fortyogását, mintha a Tartarosz legmélyén készült felvételeket látnánk, de ahogy Dosa közelebb enged minket Mauricékhoz, ahogy Mauricék közelebb engednek minket a vulkánokhoz, úgy lesz az 1200°C-os láva egyre barátságosabb és hívogatóbb. Már nem csak az ember és ember közötti szerelmet értjük; már az ember vulkánok iránti csodálatában is osztozunk.
Dosa tudatosan hagyja a filmet valahol a misztikum és a tények határán lebegni, és ebben jelentős szerepe van Miranda July narrációjának. Az ismeretterjesztők merev és tárgyilagos stílusában mesél a szerelemről és a geológiáról, és ezt a beszédmódot még akkor sem hagyja el, amikor banálisan érzelgős vagy egy vicc csattanóját közli; mintha egy szimpatikus földrajztanárt hallgatnánk, de mégiscsak földrajztanárt. „Egy színész olvassa fel Katia beszámolóját” - mondja, és Katia gondolatait innentől Alka Balbir tolmácsolja franciául. Az ő gyöngéd tónusa lesz a lírai hang, aki bár sosem rímel, mégis, mintha végig versben beszélne.
A szerelem tüze gazdag, markáns stílusú film. Rendezője nyíltan tiszteleg az archív felvételek készítői, saját főszereplői és lenyűgözően megkomponált képeik előtt; mintha megköszönné a nagyszerű alapanyagot, amiből dolgozhat. De Sara Dosa saját stílust ad filmjének, mely túlmutat az archív felvételek gyönyörén. Erin Casper és Jocelyne Chaput dinamikus vágása, Nicolas Godin sokszínű filmzenéje, és Lucy Munger játékos animációi új világot húznak Katia és Maurice vulkánjai köré. Izgalmas és mozgalmas világot, ami egy percig sem engedi unatkozni a nézőt.
Öröm elveszni a jelenetek lázas forgatagában, ahogy a láva a jéghideg tengervízbe érve hirtelen megkövül, ahogy a forró magma patakká duzzad vagy lassan kibuggyan, mintha a fazékból futna ki a rizs, ahogy Katia és Maurice alumínium ruhában ugrabugrál pár lépéssel a tíz méter magas tűzgejzír előtt, egyszer francia sanzonra, máskor meg robotszerű elektronikus zenére; de nem csak ez a lényeg. A szerelem tüze ünnepli az életet, a természet titkait, a szerelmet, a szenvedélyt, és egy olyan ijesztő szabadságot, amit csak kevesek mernek magukhoz ragadni. Maurice és Katia szeretetreméltó őrültek, furcsa különcök, akiket az elején még óvva féltünk, aztán már irigykedve bámulunk. Az ember valami nagyobb iránti szenvedélye felemelő érzést rejt magában.
A szerelem tüze a Disney+ kínálatában érhető el.
