Az immár két egymást követő évben a versenyprogramig eljutó Mundruczó Kornél filmen feldolgozott színházi projektje, a Szelíd teremtés - Frankenstein terv nem kapott szerencsés vetítési időpontot, így ennek, no meg persze a film témájának, nyelvének köszönhetően szélsőséges kritikai fogadtatásban részesült. Mi így írtunk róla, az indexen pedig Valuska László jegyzi a kritikát. A cannes-i szereplés üdvözlése után a szerző megemlíti, hogy az ilyen filmeket Cannes szereti és el is várja a magyaroktól: "kelet-európai apa-fiú történet, amiben a rendező Mary Shelley Frankensteinjével játszik érdekesen. Hosszan és lassan, apróságokra, arcokra koncentrálva meséli el a Deltáénál cselekményesebb történetet. Próbára teszi a nézőt, mert lassú, helyenként vontatott a film, amiben az amatőr színészeket és Mundruczót is el kell fogadni. Erre vagy kapható valaki, vagy nem." Az eredeti történetnek társadalmi és művészeti jelentésárnyalatot adó Mundruczó az alkotó felelősségét firtatja. A korai filmek naturalizmusa után a Deltával a stilizáló történetmesélést is meghaladta a rendező, így most egy konkrét szövegre volt szüksége. Frecska Rudolf jelenléte kapcsán így fogalmaz: "Ő az ártatlanságával és a kitaszítottságával van jelen, mint a vallási képeken az angyalok". A színházi szereposztás módosításával (Rába Roland helyett a rendező alakítja a rendezőt), a hangsúlyok átalakításával pedig egyértelmű, Mundruczó a saját bőrét viszi vásárra. "Utólag látható, tényleg ez az egy lehetősége volt: a valós és a filmbeli Mundruczónak így közös ügyévé válik a művészetről és a teremtésről beszélni."
Mundruczó a saját bőrét viszi a vásárra
Az origón Bujdosó Bori taglalja a filmet, rögtön megállapítván "súlyos, félszeg, törtfényű vagy éppen belülről sugárzó arcokat költöztetett be egy házba, és hagyta, hogy életre keljenek. Mundruczó nem szereti a színészkedést és nem szeret instruálni, sorsokat válogat, amelyek aztán látszólag szinte önmaguktól bomlanak ki a kamera előtt." Míg a Deltában a természet "önmagában elmondta a felét" a történetnek, a budapesti bérház erre nem képes (bár erős közeg). Nagyobb nézői aktivitás szükséges felderíteni a viszonyulásokat és múltakat, türelem kell a Szelíd teremtéshez. A fiú elsősorban tükör, amiben az apa megláthatja magát, így Mundruczó nem foglalkozik a szörnyeteg fiú történetével, őt az apa felelősségvállalása érdekli. A film a dráma mellőzésével mutatja be a sorsszerűen bekövetkező dolgokat. A filmben az arcok mesélnek, Frecska jól működik a filmben, Csíkos Kitty "egy konok őzike", Tóth Orsi-szerű jelenség, Mundruczó pedig önmagát játssza. Erdély Mátyással együtt pedig csodálatos képi világot hoznak létre, "a látvány a beltéri jelenetekben sűrű, a külsőkben grandiózus."
A Variety magyarfelelős kritikusa, Boyd van Hoeij szerint ebből a Mundruczó-filmből hiányzik a prométheuszi eredmény, bárhogy is igyekszik a rendező életet lehelni különféle elemekből összefércelt elemekbe, amelyek összességét, vagyis a filmet a kritikus az eklektikus rendezői munkásság nemes kudarcának minősíti. Bár a cselekmény elég hűen követi a Shelley-regényét, a rendező minden jel szerint nem értette meg kristálytisztán a főhős dillemájának és tragédiájának mibenlétét. A Frankenstein ugyanis a Prométheusz-mítoszon alapszik, jelesül az embernek uralnia kell a természetfelettit, mielőtt visszatér dicsőségesen otthonába. Shelleynél a természetfeletti (de emberalkotta) lény találkozása a számára idegen és természetellenes emberi világgal eredményezi a megzavarodottságából fakadó erőszakos cselekedeteket. Mundruczó és Bíró Yvette ezt a felállást dönti össze azzal a húzással, hogy a szörnyet egy múlt nélküli hús-vér emberre cseréli, aki így egy lesz közülünk, semmint félreértett számkivetett lenne. Háttere és motivációi ismerete nélkül tette, a véletlenszerű öldöklés így leginkább értelmetlen, aljas cselekménysornak tűnik. "Frecska és Mundruczó alig tud valamit felmutatni a gondosan kivitelezett homlokráncoláson túl."
Félreértett mítosz?
Bár a filmnek nem használ a cselekmény karakterváltozások híján történő darabokra esése, egyes jelenetek, mint a nyitó autós kép, vagy a zárójelenet gyönyörűek, a rendező Frankenstein-variációja menti meg amúgy az emberi érzelmeket a rossz értelemben amatőr színészektől a kevés humoros momentum segítségével. Rengeteget köszönhet a film az alkotótársaknak, Erdély Mátyás (a forgatókönyvvel ellentétben) a karaktereket középpontba helyező szélesvásznú kompozícióinak, Ágh Márton látványtervezőnek, akinek elhagyatott budapesti épülete remek, jó térérzékkel van filmezve. Van Hoeij kiemeli a hangtervezői munka erejét is.
Az indiemoviesonline.com-on Paul Martin cincálja szét a filmet, mindenekelőtt felhívja a figyelmet arra, hogy a Szelíd teremtés az általa látott legszélsőségesebb és leggyorsabb hangulatváltozásokat felmutató film, szinte egy jeleneten belül fordul vígjátékból sötét melodrámává. A cselekmény sivársága ellenére a Shelley-regény inspirálta film gyönyörű, Erdély Mátyás különösen a hótól csillogó osztrák jelenetekben nyújtott maradandót. A film sötét-baljós atmoszférája is sokáig emlékezetes marad. A tökéletestől távoli, néhol kifejezetten lassú a film. Frecska Rudolf alakja a természet amorális erejéhez hasonló, lenyűgöző és halálos, akár az Alpesek fehér ragyogása.
Az incontention.com is ír két bekezdést a filmről, Guy Lodge csak pár szóban emlékezik meg róla, de rögtön lemérhető, miben is lehetnek hasznosak a magyar fesztiválfilmek a magyar gazdaságra nézvést. Lodge a Szelíd teremtés kapcsán kap kedvet egy budapesti utazásra, s ezzel ki is merítette a filmhez kapcsolódó pozitív érzéseit. "A legrosszabb versenyfilm, amit valaha láttam, de egy olyan mezőnyben, mint az idei, ez már szinte teljesítmény".
"Sugárzó arcokat költöztetett be egy házba, és hagyta, hogy életre keljenek"
A Slant Magazine-ban Matt Noller mesterkélt, rémregényes mellékízű, meglehetősen bumfordi filmnek látja a Szelíd teremtést. Igaz, ő már a Deltát is ilyennek látta, önkéntelenül parodisztikusan gyászosnak,komornak. Akkor már inkább a Szelíd teremtés, amelyugyanúgy bizonyítja, mint a Delta, hogy Mundruczó elképesztően tehetséges "vizualista", látnok, a filmjei képi világát nagyszerűen rakja össze, ám sajnos féloldalas tehetség. A film üzenete közhelyes, erőltetett, s ebben az esetben a csodálatosan kivitelezett és megteremtett képi világ csak még jobban ráírányítja a figyelmet a gondolati soványságra. "Azt hiszem, Mundruczó meg tudna rendezni egy kiváló filmet, de megírni bizonyosan sosem."
A magyar és román filmek tudora, Fabien Lemercier vesézi ki a filmet a CinEuropa virtuális hasábjain. A rá jellemző kompromisszummentes megközelítéssel és stiláris tehetséggel a mélységekben kutat Mundruczó, kezdi cikkét a szerző, a másság és saját teremtményeivel szembesülő emberi lény rossz sorsa kapcsán. Radikális, lenyűgöző és misztikus filmje Dumas Monte Cristo grófját is megidézi az elején, utalván a várható drámára - csakúgy, mint a labirintus- és börtönszerű gangos bérház, ahol a cselekmény játszódik. Lemercier végigveszi a cselekményt és a motivációkat, majd a végén így összegez: sötét-borongós, többrétegű parabola a teremtésről Mundruczó rendkívüli tehetségének újabb oldalát mutatja meg. Minden filmjével újabb esztétikai problémákat akar megoldani (jelen esetben a hó jó példa erre), rendezésével, a filmzenével eljutván a tökéletesség egy fokára. S bár a minimalista párbeszédek és a stilizált színészi játék sokaknak a végsőkig nehezítik a film befogadását, ettől még kitűnő rendező marad.
A szintén kelet-európai specialista Dan Fainaru a ScreenDailyben szintén megállapítja a vizuális oldal biztos kezű, mesteri felépítésének és a narratíva gyengeségének kettősségét, utóbbi miatt a drámai hatás nem érvényesül az elképzeléseknek megfelelően. A filmnek nem használt a kései (péntek és szombat esti) vetítés sem, amelyre fáradt és/vagy türelmetlen nézők érkeztek.
Egymásra lel apa és fia?
A koncepciós, üzenet tiszta: az ember létrehoz lényeket, majd azért vádolja őket, amilyennek létrehozta őket. A rendező által játszott Viktor alkotói mivoltát kiemeli az, hogy rendező a foglalkozása, aki az ártatlanokat a saját igénye szerint manipulálja. A végső képsorok a Mundruczóra jellemző csendes reménykedésre adnak okot, s a személyes sík (apa-fiú kapcsolat) politikai (vezető-nép) és általános filozófiai réteggel is bővül - elméletileg, de a sok buktató miatt megbicsaklik a kivitelezés: Frecska egyáltalán nem szörnyszerű, túl szelíd és nem jelent fenyegetést még a gyilkosságok után sem, így a nézők szimpátiáját és megbocsájtását sem nyerheti el. Elméletileg rendben van, hogy a szörnyek a tetteikben nyilvánulnak meg, míg a megjelenésük lehet ártalmatlan, de nem működik a dramaturgiai gyakorlatban. A precíz irányítás, az egyperces jelenetek, a súlyos ritmus mind a sors könyörtelenségére utalhatnak, de ugyanakkor eltartják a közönséget a filmtől - a szemlélődők pedig sosem résztvevők a tragédiában, amely pedig csak akkor érvényesül, ha mindenkit közelről érint.
