A rendezőnő a jelenleg Kazincbarcikán folyó forgatáson mesélt az MTI-nek. Elmondta, hogy az elmúlt három hétben minden nap 2-3 jelenetet vettek fel, köztük több akciójelenetet is, például azt, amely során a filmbeli könyvtár és egy autó is lángra kapott. Goda szerint a vidéki forgatás összerántja a csapatot, van egy kis osztálykirándulás-hangulata. A forgatási helyszínek között van még Budapest, illetve Várpalota, ahol három hetet tölt majd el a stáb. A film egy munkanélküliséggel küszködő kisvárosban játszódik, amihez a két vidéki település ideálisnak bizonyult, nemcsak azért, mert kifejező tereket találtak, hanem mert itt találhatók a "sztálinbarokk" legszebb épületei is.

A Veszettek egy testvérpárról mesél, amelynek idősebb tagja igazi kallódó vagány, míg öccse ki akar törni társadalmi helyzetéből. A filmbeli kisvárosba új rendőrfőnök érkezik, aki meglátja a két fiúban a lehetőséget - először segít nekik elkerülni a börtönt, majd egyfajta polgárőrséget szervez velük a bűnözés visszaszorítására, mesélte a rendezőnő, ám a fordulópontokról egyelőre nem árult el semmit.

Bár a filmet nem lehet elvonatkoztatni az aktuálpolitikai vonatkozásoktól, Goda szerint a Veszettekben ábrázoltak nem kizárólag Magyarországra, hanem egész Európára jellemzők. Erősen foglalkoztatta a csoportmanipuláció természete, "a hatalom mechanizmusa érdekelt, az, hogy mit művel akár egy kis hatalom is a személyiséggel."

A Veszettek Czető Bernát László dramaturg és forgatókönyvíró Kakukk című kisregényén alapul, de a forgatókönyv elkészítése előtt ellátogattak fiatalkorúak börtönébe, cigánytelepekre is. A terepmunka a viszonyítási pontok meghatározása miatt volt fontos, ám a filmben szereplő fiatalok nem bűnözők a klasszikus értelemben, hanem inkább "sármos csibészek, akik már a bűnözés határán állnak".

A forgatókönyvírás nagyobb részét Divinyi Réka végezte, Goda feladata inkább a dramaturgiai fejlesztés volt. "Nagyon sokat tanultam Rékától. Hasonlóan gondolkodunk, nem két ego feszül egymásnak, hanem addig érvelünk, amíg a másik érvrendszere meg nem inog.”

A fiúk szerepében ifj. Vidnyánszky Attila és Klem Viktor lesz látható, a rendőrfőnököt Fenyő Iván alakítja, aki Goda Krisztina Szabadság, Szerelem című 1956-os filmjében a főszerepet játszotta. "Iván érzi a kamerát, ugyanakkor nagyon erős személyiség" – mesélte a rendezőnő, majd hozzátette, a színész felkérésében az is közrejátszott, hogy Fenyő Iván sokféle küzdősportot kipróbált már, a filmhez pedig el kellett sajátítania a Fülöp-szigeteki escrima kali alapjait is.

A további fontos szerepekben Györgyi Anna, Molnár Piroska, Nyári Oszkár, Törőcsik Franciska, Bán Bálint, Béli Ádám és Fritz Attila is látható lesz. A film a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, a Megafilm gyártásában készül. A producere Kálomista Gábor, az operatőre Babos Tamás.