Értelmiségi művész - mondják Grunwalskyra, de nem csak filmkészítésről és képalkotásról vallott elvei miatt, hanem intellektuális alkata, szerteágazó alkotói tevékenysége, és mindezek mellett szakmai felelősségvállalása miatt. Pályája elismeréseként a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál idén neki ítélte az Életműdíjat, melyet az ünnepélyes díjkiosztón, május 28-án adnak át.

"Nem tudnám megmondani, melyik a fő területem: a rendezés, operatőrség, forgatókönyvírás, fotózás vagy épp a televíziós műfajkísérletek. Számomra ugyanolyan fontos a Danaidák című fotókönyvem, mint a játékfilmjeim. Sem stílusban, sem témában nem egyformák a dolgaim. Két film között annyi minden történik a világban, körülöttem és velem, annyi minden változik a technikához való viszonyomban, hogy nem tudom megismételni az előző hangulatot, ugyanazt a stílust” – mondta magáról egy beszélgetésben az eddig 73 filmet jegyző Kossuth- és Balázs Béla-díjas alkotó.

Kabaré

A május 24 – 28. között megrendezésre kerülő 6. Zsigmond Vilmos Filmfesztivál idén is tartogat újdonságokat, a versenyprogram mellett pl. tematikus vetítéseket is szerveznek. A névadó pályafutására emlékezve az egyik sorozat operatőri Oscart nyert filmekből ad nemzetközi válogatást, pl. ennek jegyében az idén 50 éves, Oscar-esőt nyert Kabaré nyitja meg a seregszemlét. A bűn optikája című sorozat a legjobb magyar krimiket játssza újra – melyhez egy kerekasztal beszélgetés is kapcsolódik a bűnfilmek képi atmoszférájáról. Újra lehet nézni a műfaj honi etalonjának számító Dögkeselyűt, valamint A nyomozót és az Isteni műszakot. A harmadik széria Magyar panoráma címmel az elmúlt két év hazai filmterméséből mutatja be a legsikeresebbeket, többek között a Kilakoltatás, A legjobb dolgokon bőgni kell, és a Külön falka című műveket.

A kőmozi zárt terei helyett esténként a csillagos ég alatt is lehet majd filmeket nézni, melyek közül Pálfi György remeke, a Final cut – Hölgyeim és Uraim című montázsfilm ígérkezik a legkülönlegesebbnek. A délelőtti workshopokon – az említett noir téma mellett - Grunwalszkyval folytatott beszélgetésre, valamint a kiterjesztett valóság technikai és érzéki sajátosságait körbejáró (egésznapos) VR konferenciára lehet beülni.

Lesz egy filmtörténeti, időutazós este is a fesztivál alatt. Vágvölgyi B. András közelmúltban megjelent Greed című regénye könyvbemutatójához kapcsolódva, a mű egyik ihlető forrását, Stroheim Greed, azaz Gyilkos arany című alkotásának 1 órásra rövidített vágott változatát is levetítik Darvas Kristóf alázongorázásával.

A teljes programot itt lehet böngészni. 

Forrás: ZSIFF
Címlapkép: Grunwalsky Ferenc (középen), Jancsó Miklós rendező és Pintér Georg operatőr az Anyád! A szúnyogok forgatásán, 1999-ben / Fotó: MTI Fotó/ Kovács Tamás