A 10. Finn Filmnapok idei programjában tizenegy alkotás lesz látható. A szervezők csütörtöki közleménye szerint a finn filmmustra a kritikusok által méltán elismert Games People Play című vígjáték vetítésével kezdődik február 3-án. Jenni Toivoniemi alkotása az örök fiatalság tragédiájáról szól. A történet szerint egy idilli tengerparti villában régi baráti társaság készül Mitzi születésnapi meglepetéspartijára egy nosztalgikus hétvégén. A jól ismert környezet és a régi rituálék visszaköszönése annyira megérintik őket, hogy teljesen megfeledkeznek felnőtt énjükről. Az egymás utáni rádöbbenések arra késztetik a csoportot, hogy új szemmel lássák a múltat és a jövőt.

Műsorra tűzik Susani Mahadura Kelet című dokumentumfilmjét, amely egy szomáliai transznemű nőről szól, aki arról álmodozik, hogy Vogue-modell lesz Finnországban. A filmet február 8-án láthatják a nézők a Távmoziban. Egy másik dokumentumfilm, a Reindeerspotting című másfél órás alkotás a 19 éves drogos Jani életét meséli el, aki szociális gondozásban él barátaival. A filmet február 6-án tűzik műsorra.

Hét rendező hét nő egy napját kíséri végig a Force of Habit című filmben február 5-én, de ugyanezen a napon lesz látható a Patent Nr. 314805 című rövidfilm is. Teemu Niikki Nimby című filmjében Mervi egy leszbikus lány, aki Katával él együtt Helsinkiben, és fontolgatják, hogy színt vallanak, ám hamarosan rájönnek, hogy nem csak nekik van titkuk. A romantikus vígjátékot február 6-án vetítik a Távmoziban.

 

Az idei sorozat, február 10-én Aki Kaurismaki A múlt nélküli ember című filmjének vetítésével fejeződik be. A fesztivál ideje alatt két online beszélgetést is tartanak a szervezők. Február 5-én délután két órakor Jenni Toivoniemi rendező-forgatókönyvíróval, a Force of Habit című film egyik epizódjának alkotójával lesz beszélgetés.
Február 6-án szintén délután két órától Ulla Heikkilä rendező-forgatókönyvíróval beszélgetnek a február 7-én látható Eden című film készítéséről, és annak kreatív folyamatairól. A beszélgetéseken való részvétel részletei a finnagora.hu weboldalon és a filmnapok Facebook-oldalán lesznek elérhetőek.

Mint írják, a filmnapok jubileumi éve nem zárul le a fesztivállal, az érdeklődők egész évben láthatnak finn filmeket. Elsőként egy dokumentumfilmet mutatnak be márciusban Alvar és Aino Aaltóról a Budapesti Építészeti Filmnapokkal együttműködésben. Ezen kívül tavasszal és ősszel is folytatódik a finn klasszikusok bemutatása a Távmoziban angol felirattal.

forrás: MTI
címlapkép: Games People Play