A 15. Verzió Filmfesztivál ismét az elmúlt évek legizgalmasabb dokumentumfilmes válogatását hozza el, hogy megmutassa a világ legfrissebb lenyomatát.

Az Életünk a munka szekció filmjei a munka világának mai kérdéseit járják körül. A blokk válogatásában láthatunk a közvetlen közelünkben élő, rabszolgaságban tartott embereket, halálos betegséget okozó kínai telefonösszeszerelő gyárat, rejtett kamerás alámerülést a legrosszabbul fizető cseh munkák világába. 

Megismerhetjük a svéd munkaközvetítő irodák abszurd működését, a katari futballvilágbajnokság stadionját építő vendégmunkások saját focikupájának történetét, és megtudhatjuk, sikerül-e a svéd topmenedzsernek megmenteni a legnagyobb orosz autógyárat.

Az Emlékezés formái szekció filmjei között vetítik Kurt Waldheim osztrák államférfi életrajzi filmjét, aki „elfelejtve” náci múltját az ENSZ-főtitkárságig jutott, de Csehszlovákia 1968-as megszállását is újraélhetjük az öt résztvevő ország katonáinak visszaemlékezésében.

Az emlékek felidézését terápiaként használó horvát színházi rendező egy 1991-es gyerekgyilkosságot dolgoz fel, a belgrádi ellenállás kiemelkedő figurája ellenben hetven éve egy bezárt ajtó mellett él.

A történelmi emlékezet üzletté is válhat, ennek bizarr példája Laosz, a világ legsűrűbben bombázott országa, ahol manapság virágzik a bombaturizmus. Különleges csemege Bill Morrison rendező kanadai aranyláz idejéből származó, archív felvételekből összeállított filmje, mely óda a filmművészet némafilmes korszakához. Az alkotó mesterkurzust is tart a fesztivál ideje alatt.

Ruth Berkcermann: Waldheim Waltz

A Földünk a tűréshatáron szekció filmjei bolygónk állapotát mutatják be - a francia erdőgazdaságok fái között bolyongva, az olajfúrótornyok munkásainak életén át a burmai borostyánvadászok háborútól sújtott mindennapjaiig. Akad olyan alkotó, aki a klímaváltozásról mesél leendő ükunokájának, és a lépésekről, amelyeket még nem késő megtenni. Azt is megtudhatjuk, hova kerülnek a megunt okostelefonok és számítógépek: a világ legnagyobb elektromos szeméttelepére, Akrába, vagy gúnynevén, Szodomába.

Szakmai programok:

A Dok-Szak-MA című háromnapos program keretében a magyar dokumentumfilmes szakma jelenlegi helyzetét járják körül neves külföldi és hazai szakemberekkel. Szó lesz a közelmúltban fesztiválsikereket elért alkotásokról, a finanszírozás hazai és külföldi lehetőségeiről, valamint a filmforgalmazás alternatív útjairól. (November 7-8-9., CEU, October Hall)

DocLab - frissen vágva!
A Verzió és a CEU filmkészítő műhelyében a dokumentumfilmek és az emberi jogok iránt érdeklődő kezdő és gyakorló filmesek rövidfilmeket és trailereket készítenek egy profi filmesekből álló nemzetközi csapat segítségével. Az elkészült videókról a fesztivál során személyesen mesélnek az alkotók és a workshop-vezetők. (November 9., Blinken OSA)

Guests meet Guests
A Vöröskereszt nemrég nyílt charity kávézójában lehetőség nyílik a meghívott vendégekkel szakmai kérdésekről beszélgetni a Guests meet Guests találkozókon. Belépés csak szakmai akkreditációval! (November 7-8-9., Empathy Café)

Diák Verzió / Ifi Verzió
A fiatal generációt ebben az évben még több program várja: hétköznap délelőttönként folytatódik a Diák Verzió program, a középiskolásoknak szervezett, ingyenes filmvetítések és beszégetések. Idén először Ifi Verzió címmel egésznapos programot szerveznek tinédzsereknek, melynek keretében civil szervezetek emberi jogi érzékenyítő workshopokat tartanak.

A fesztivál helyszínei idén is a Toldi mozi, a Művész Mozi, a Kino Café Mozi, a Blinken OSA Archívum, a Közép-európai Egyetem, valamint a Trafó Kortárs Művészetek Háza, mely a fesztivál nyitóeseményének is helyet ad. A filmvetítéseket beszélgetések kísérik a rendezőkkel, emberi jogi aktivistákkal és szakértőkkel.

Vidéken november 15. és 25. között az Apolló Mozi Pécs, Szegeden a Grand Café Mozi, és idén először Kecskeméten az Otthon Mozi vetít válogatást a 15. Verzió filmjeiből. A 15. Verzió Filmfesztivál az Európai Unió Kreatív Európa Programjának támogatásával valósul meg.

15. VERZIÓ EMBERI JOGI DOKUMENTUMFILM FESZTIVÁL
Nézz szembe a világ legfrissebb lenyomatával!
www.verzio.org

Budapest - november 6-11.
Toldi Mozi / Művész Mozi / Kino Café Mozi / Blinken OSA Archívum / CEU / Trafó
Pécs, Apolló Mozi - november 15-18.
Kecskemét, Otthon Mozi - november 17-18.
Szeged, Grand Café Mozi - november 22-25.

Forrás: Verzió