A három Várnai fivér folytatólagos kalandjaira (kibővítve a magyar bűnözői és szórakoztatóipari alvilággal) a második hétre összesen 131 785-en váltottak jegyet a magyarországi mozikban, ez egy valamivel jobb eredmény az év eddigi legjobb heti országos nyitásánál, amely a Madagascar 2. nevéhez fűződik (126 055).

2008 tehát a második részek diadalútját hozta, és ez a trend valószínűleg 2009-re is érvényes lesz.

Havas Ágnes, a Skyfilm Stúdió Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy nincsenek konkrét elvárt számok a végső nézettségi adatokat illetően, inkább most annak szurkolnak, hogy szilveszterig még sokan beüljenek a filmre, vagyis Valami Amerika MÉG.