Kapcsolódó anyagok

Terry Gilliam, a felturbózott Grimm-történet
rendezője
Gilliam a Grimm-testvérek életét vitte filmvászonra: a 19. században járunk, ahol két trükkös és megigéző szélhámos a francia megszállás alatt lévő német földeket bejárva kihasználja a szerencsétlen falusiak babonáit. Egy, az örök szépséget kutató 500 éves gonosz boszorkányban méltó ellenfélre találnak. A Tükörkirálynő szerepét Monica Bellucci alakítja, ezzel a film az olaszoknál biztos nagy érdeklődésre talál majd. A két testvért, Jacob-ot és Will-t Heath Ledger és Matt Damon játssza.

A Brazil-lal és a Félelem és reszketés Las Vegasban című filmjével kultrendezővé lett Terry Gilliam 7 év után mutatkozik be új filmmel, de a visszatérés nem felhőtlen: az amerikai kritikusok elégedetlenek, és a jegypénztárakban sem arat nagy sikert A Grimm-testvérek. Ugyancsak komoly konfliktusok voltak Gilliam és a két producer Bob és Harvey Weinstein között mind a szereposztást, mind a vágás során létrejött végső verziót illetően. Gilliam utalt is arra, hogy maga sem teljesen elégedett a végeredménnyel.

Független világképek

Mint nagy költségvetésű stúdiófilm, Gilliam produkciója kivételes versenyző Velencében. A legtöbb amerikai mozi inkább alacsony költségvetésű függetlenfilm, provokatív témával. Velence nagy kedvence Goerge Clooney, Jó éjt, és sok szerencsét! című filmjét a kritikusok és az újságírók nagy lelkesedéssel fogadták, és máris az egyik legfőbb esélyesként tartják számon a fesztivál fődíjára.

Ugyancsak pozitív visszhangokat váltott ki Ang Lee Brokeback Mountain című filmje, amely két homoszexuális cowboy történetét dolgozza fel a 60-as évek Amerikájában. A főszereplők Heath Ledger és Jake Gyllenhaal, két fiatal, nagyreményű színész. A film gyönyörű hegyvidéki tájakon forgott. A Velencében három filmmel is bemutatkozó Ledger szerint már nincs nagy felfedeznivaló abban, ha egy szerelmi történet a szokásos fiú-lány viszonyban játszódik. "Azt hiszem, ez egy üdítő sztori. Az emberség és a szeretet ilyen formájú kifejezése olyan lehetőség volt számomra, amivel korábban még nem találkoztam", nyilatkozta a színész.

"Meleg" western: Brokeback Mountain
A rendezőt elsősorban az elnyomás jegyében álló szeretet és boldogtalanság érdekelte az Annie Proulx-novella kapcsán, aminből a film készült. "Ennis és Jack a férfias és tradicionális nyugaton élnek, egy olyan közegben, ahol mindent amit éreznek, meg kell tartaniuk maguknak."

A film célja mégsem a homoszexualitás elfogadása melletti állásfoglalás. Ahogy James Schamus producer nyilatkozott: "A szerelmes filmek azon kódjait és konvencióit alkalmaztuk, amelyek egyébként mindig bűntelennek mutatják az embert. Mi most nem bánjuk, ha bárki zavarba jön. Nincs tudatos politikánk arra, hogy melyik az igazi út." 

Az Oscar-díjas rendező, Steven Soderbergh Bubble (Buborék) című filmje verseny kívül indult: az amerikai élet egy naturalisztikus szeletét nyújtja, nem hivatásos színész szereplésével. Lasse Hallstrom Casanovája azért is különleges, mert Velencében forgott; friss és lendületes feldolgozás született a 18. század hirhedt nőcsábászáról.

A fesztivál szervezői az idei rendezvény előterében helyezték az ázsiai mozit, kzülük három a versenyprogramban is helyet kapott. Egyikük az "oldboy-os" Park Chan-Wook Sympathy for Lady Vengeance című filmje, ami hazájában, Dél-Koreában bevételi rekordot döntött.

Morális aggályok

Ugyancsak vasárnap mutatták be a híres lengyel rendező Krzysztof Zanussi Persona Non Grata című filmjét. A főszereplő egy lengyel nagykövet Uruguay-ban, aki mindenféle politikai gyanúsítás és cselszövés hálójában keveredik. Diplomáciai összeesküvés, ipari kémkedés és a hűtlenség a film fő témája. 

Krzysztof Zanussi: Persona Non Grata
"A vita bennem zajlik", mondja a főhős Wiktor orosz kollégájának, Olegnek, (akit a rámenős Nyikita Mihalkov alakít); ő is azok egyike, akik hisznek még az igazságban és az egyenlőségben, de végül csalódniuk kell. Az általában intellektuális elkötelezettségéről ismert Zanussi aprólékos műgonddal mutatja be Wiktor nyugtalanságát, a társadalommal és önmagával való megütközését.

Zanussi 1984-ben A nyugodt Nap éve című filmjével elnyerte a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlánját. Új filmje szeptember 9-én kerül a lengyel mozik műsorára.