A 10. Inkubátor Program tíz döntőséből tavaly novemberben választotta ki a zsűri és a közönség az öt nyertest, Bánovits Ottó, Kotsis Gergely, Szelestey Bianka és Tőkés Anna Lívia filmterveit, ők kaphatnak most gyártási támogatást.
A fiatal tehetségek támogatását célzó programban olyan nagy sikerek születtek a közelmúltban, mint a Mommy Blue, az Apám lánya, a Lefkovicsék gyászolnak, az Egy nap, a Zanox vagy a Magasságok és mélységek.

Zanox
Az Inkubátor Program szakmai hitelessége ugyanakkor komoly veszélybe került, amikor 2023-ben, az addigi hagyománnyal szakítva, a pitch fórum öt nyertese közül három filmtervet nem engedett gyártásba az NFI döntőbizottsága. A következő években az utólagos elutasítás többször megismétlődött. Az NFI új, ideiglenes vezetése a pályázati kiírás módosításával erre a nagy felháborodást keltő helyzetre kínál megoldást, ebbe a kategóriába eső, elkaszált filmtervek most ismét pályázhatnak.
A nyertes filmtervek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 135 millió, a dokumentumfilmeknél 40 millió forintig nyújt támogatást az Inkubátor Program. Rövid szerzői animációs film elkészítésére maximum 20 millió forint támogatást nyújt a filmalkotás hosszától, és az alkalmazott animációs technikától függően.
A Nemzeti Filmintézet 2015-ben elindított Inkubátor programjának célja a magyar film új hangjainak, friss tehetségeinek és időszerű témák feldolgozásának támogatása. A program alapelve, hogy az NFI a mozifilmekhez képest jóval kisebb költségvetést biztosít a nyertes produkcióknak, így az alkotói kreativitásnak különösen hangsúlyos szerepe van.
Az NFI mozgóképszakmai támogatásáról itt olvasható bővebb tájékoztató.
Frissítés: Az Inkubátor Programról Nagy Ervin kulturális államtitkár is posztolt, melyben kijelentette, rehabilitálják a programot, és visszaadják eredeti küldetését. "A szabad alkotás, a kísérletezés és a tehetségek kibontakozásának terepévé tesszük" - írta, és azt is hozzátette, hogy "olyan pályakezdő alkotók is hozzájuthatnak a filmjük megvalósításához szükséges támogatáshoz, akik a korábbi években nyertek a Pitch Fórumon, de politikai okokból nem nyújthattak be pályázatot gyártási támogatásra".
forrás: NFI


