Egy fiatal, egyedülálló anya, Margó először saját fiát nem találja, majd miután rálel a gyerekre, kiderül, hogy a fiút azzal gyanúsítják: köze van barátja eltűnéséhez – a nő ezért nyomozni kezd. A kislányát szintén egyedül nevelő korcsolyaedző, Alma azzal szembesül, hogy egy gyanús öregember jár a nyomában, aki egy múltbeli eseményre utaló nyomokat, jeleket hagy számára. Egy mentőorvos nehéz nap előtt és után áll, amikor egy börtönben megkéselt, súlyos állapotban lévő elítélthez riasztják, aki láthatóan borzasztó emlékeket ébreszt benne.
Az Utolér három, párhuzamosan futó cselekményszálából kettő rögtön valamilyen rejtéllyel indít (hova tűnt a kisfiú? ki lehet a rejtélyes vénember?), és néhány jelenet után a harmadikban is megjelenik a titok motívuma (milyen kapcsolat fűzi a mentőst a rabhoz?). Ezzel a cselekmény rögtön magához láncolja, s egyben aktivizálja is a nézőt, akinek emiatt szinte az első perctől kezdve jár az agya. A nézői aktivitás újabb fontos eleme, hogy magától értetődő módon megpróbáljuk összerakni, mi köze lehet egymáshoz a három szálnak. Csakhamar (mintegy félóra után) azonban rá kell jönnünk, hogy a helyzet még bonyolultabb, mint elsőre látszott.
Nézd meg a film előzetesét!
A cselekményszálak ugyanis nem a szokásos módon kapcsolódnak össze (azaz úgy, hogy egy idő után a más-más térben, de azonos időben játszódó jelenetsorok hősei összetalálkoznak, útjaik keresztezik egymást), hanem egyúttal az időben is meg vannak bontva: az Utolér tehát nem egyszerűen több szálon fut, hanem egyszerre három idősíkon pereg. A három, különböző időben játszódó eseménysor pedig egyetlen összefüggő bűneset és annak borzalmas következményeinek egy-egy láncszeme, amiket egymás után illesztve végül összeáll a kép: egy véres thriller, s egyszersmind egy (több) megrázó emberi tragédia.
Amint az látható, a film ezzel már önmagában is egy nagyszabású és lenyűgöző forgatókönyvírói bravúr, mely azonban sokkal többnek bizonyul szimpla rejtvényfejtésnél. Dyga és Lovas alkotásában ugyanis közel tudunk kerülni a karakterekhez is, így a velük zajló közös nyomozgatás nem marad tét nélküli (ennél a pontnál azért meg kell említeni, hogy ebből a szempontból a mű nem nevezhető kiegyensúlyozottnak, az Almához és az őt üldöző idős úrhoz kapcsolódó szál ugyanis kevésbé sikerült, mint a másik kettő; Margó, illetve a mentős sztorija sokkal kidolgozottabb, jobban felépített, így átélhetőbb is). Emellett van az alkotásnak egy jól érezhető, már-már tapintható baljós atmoszférája is: nagyon fojtogató a légköre (amit tovább erősítenek az olyan operatőri megoldások, mint amikor Marosi Gábor kamerája körbekocsizza, ezzel kvázi szinte bekeríti a szereplőket).
Mindennek köszönhetően az Utolér – az innen sem hiányzó kisebb-nagyobb dramaturgiai bakik ellenére – beránt és visz magával. Az előrehaladó sztorik egyre feszültebbek, a tempó egyre gyorsabb, míg végül utolérik egymást a szálak, összeáll a nagy egész. A különböző figurákhoz társított különböző szálak variálása kicsiben már ott volt a Kész cirkusz-ban is – az Utolér-ben ezt Dyga és társai tökélyre fejlesztették (az egyes cselekményelemek váltogatása és bravúros összeillesztése a rendezőn és a forgatókönyvírón kívül természetesen a vágó, Czakó Judit munkáját is dicséri). Dyga Zsombor opus magnuma utolér és el is talál; nincs más dolgunk, mint lerágni a tíz körmünket.
