Közzétették a 40. Varsói Nemzetközi Filmfesztivál szervezői az október közepén kezdődő filmünnep programját. A rangos eseményre, amely a nemzetközi produceri szövetség minősítése szerint, Berlin, Cannes és Velence mellett a 14 A-kategóriás filmfesztivál egyike, meghívták Miklós Ádám alkotását, a Mélypont érzés című dokumentumfilmet.

A fő motivációnk az volt a film készítésekor, hogy a függőről alkotott általános képpel szembe menjünk, vagy legalábbis árnyaljuk azt. A felépülési szakasz érdekelt minket, a lelki út, az önelfogadás. Az, hogy a film egy igazi A-kategóriás fesztiválon debütál Varsóban egy álom megvalósulása! A célunk az, hogy minél több emberhez eljusson a film üzenete - Varsó mindenképp egy nagy lépés efelé! Nem csak mi készítők, de a szereplők és a Megálló Alapítvány, ahol a film forgott is hihetetlenül boldog" – nyilatkozta Miklós Ádám, a film rendezője.

 

A Mélypont érzés két szerfüggő felépülésének első másfél évét mutatja be. Borókát, egy nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, egy fiatal szexualitásával küzdő férfit, a budapesti Megálló Alapítvány foglalkozásain ismerjük meg. A Megálló Alapítvány rekreációs házát egykori szenvedélybetegek üzemeltetik és olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint a sziklamászás. Szilveszter és Boróka elindulnak az önfelfedezés rögös útján, szembesülnek szüleikkel való viharos kapcsolataikkal, miközben támogatást, megbocsátást és mindenekelőtt önelfogadást keresnek.

A Mélypont érzés egész estés dokumentumfilm, amelynek írója és rendezője Miklós Ádám, aki vágója és operatőre is az alkotásnak. A film zenéjét Sperling Andor szerezte, a producer Száki Adrián, a gyártó az Arrabona Studio.

Magyarországon a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon lesz először megtekinthető, december 5-től pedig mozikban is látható lesz a Vertigo Média forgalmazásában.