Több európai mozis szakember azt feltételezi, a visszaesés oka, hogy átvettek bizonyos amerikai forgalmazói fogásokat, mint például a nyári blockbusterek vetítését. Ugyanakkor Európában nyáron nem túlságosan vonzó a mozizás a légkondicionált termekben. Még a holtbiztos siker, a Star Wars 3. epizódja sem tudta visszafordítani a folyamatokat.

Németországban például a legtöbb moziban nincs is légkondi, így a nyári hőségben az emberek szívesebben választják a szabad levegős programokat. A multiplexeknek olyan csalódásokat is el kellett viselniük, mint a június 16-dikán nyitott Batman Begins eddigi csupán 5,8 millió dolláros (4,8 m euro) bevétele. Még a Világok harca is viszonylag alulmúlta a várakozásokat, és a Sin City sem teljesített úgy a kontinensen, ahogyan azt várták tőle.

A francia látogatók száma - a 3 napos moziünnep ellenére - júniusban 32,5%-kal esett vissza. Igaz, a tavalyihoz képest a 17%-os féléves romlás nem nevezhető tragikusnak, miután 2004-ben a franciák 20 éves látogatottsági rekordot döntöttek meg. Az idei eredmények még mindig a 2003-as fölött vannak, és a hazai filmek piaci részesedése is hasonló a tavalyihoz (41%), az amerikai produkciók pedig 55%-kal vannak jelen. A franciák szerint a visszaesés oka a jó időjárás mellett leginkább az erős francia és amerikai filmek hiányára vezethető vissza. A jövő félévben viszont jön majd a King Kong és az új Harry Potter, amitől a forgalmazók nagy nyereséget remélhetnek.

Az olaszok pedig az új Roberto Begnini-filmre várnak (A tigris és a hó), ami októberben bizonyára sok nézőt vonz majd a mozikba, valamint A polip sorozatból ismerős Michele Placido Romanzo criminale című rendezése is ősszel kerül közönség elé.

Házimozi, szerény gazdaság?

A feltételezések szerint a másik erős hatás a házimozi, különösen a DVD-k területén történt megerősödés. A forgalmazók a kalózkodás elleni harc során ráadásul szűkítették a mozi és a DVD-megjelenés közötti idősávot, miközben a mozi nagyvászna egyre kevésbé jelent különleges vonzerőt a nézők számára. Jellemző adat, hogy a mozi visszaesése mellett a DVD-eladás kétszámjegyű százalékos emelkedést mutat.

A gazdaság szerény állapota ugyancsak befolyásolhatta az eredményeket, az emberek jobban meggondolják, mire költik a pénzüket.    

Az USÁ-ban a 19 hete tartó hanyatlás a héten visszafordult, bemutatták ugyanis a Fantasztikus négyest, ami a nyitó hétvégén máris 56 millió dollár bevételt hozott a pénztárakban.