magazin
A brit filmkedvelők körében még mindig igen nagy népszerűségnek örvend Katharine Hepburn és James Stewart, akik visszatérő hősei a képernyőnek, s…
tovább
magazin
Felliniből sosem elég, de ne feledjük egyszer volt egy vadnyugat is, az álomgyár egyik legendása, Paul Newman pedig január 26-án belép a nyolcadik…
tovább
magazin
Több mint 2300 levél érkezett a Cartoon Network tavaly novemberi játékára, amiben a gyerekeknek azt kellett megírniuk, hogy melyik Cartoon Network…
tovább
magazin
Daniel de Montmollin, azaz Dániel testvér az egyik legjelentősebb keramikus. A fazekasság, amelynek eredete az idők kezdetéig nyúlik vissza,…
tovább
magazin
Nuri Bilge Ceylan Messze (Uzak) című filmjével a zsűri nagydíját nyerte el tavaly Cannes-ban. Filmje azóta, ahogy az ilyenkor lenni szokott, bejárta…
tovább
magazin
A BBC Prime Januárban 10 éves lesz, és ezt az eseményt egy alkalomhoz illő, egy héten át tartó műsorsorozattal kívánja megünnepelni. Január 24-én,…
tovább
magazin
Gyaloglás Gulág -földön, túl az Észak-Urálon is. A gyalogló: makacs honfitársunk, Szalkai Zoltán, hátán negyven kilós málhával, karjára rögzítve…
tovább
magazin
Tóth Erzsébet, a Magyar Mozgókép Közalapítvány főtitkára 8 éve koordinálja a magyar filmes szakma működését összefogó szervezet feladatait. Kerüli a…
tovább
magazin
„Használd az expozíciót munícióként” – szól a bölcs tanács forgatókönyvíróknak. Mondani persze könnyű – nagyon sok filmben akadozik a cselekmény és…
továbbFriss
A Puskin mozi 100 éves lesz és ezt egész ősszel különleges vetítésekkel ünnepli
Stellan Skarsgard és Mads Mikkelsen a Skandináv Filmfesztiválon
Az Egykutya és a Bölöni, az erdélyi legenda nyerték a Veszprém-Balaton Filmpiknik közönségdíját
Mundruczó, Reisz és Horvát Lili a hamarosan induló a velencei filmfesztiválon
Árpádék rabul ejtették a horvát zsűri szívét is
A közönség és a filmes szakma találkozásáról is szól a Veszprém-Balaton Filmpiknik
Veszprém-Balaton Filmpiknik 2026
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
Olasz Renátó csillagaival nyit a Veszprém-Balaton Filmpiknik
A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot
Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált
a teljes dosszié
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Amélie-vel, női vámpírokkal és Puskás Ferenccel jön a Film Maraton
A Queen-koncertfilm restaurált változata nyitja a Budapesti Klasszikus Film Maratont
Dargay Attila kulisszatitkaiba avat be Ballai András és Ducki Witek
a teljes dosszié
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
A magyar filmszakma megújulásáról egyeztetett a Filmreform2026 és Nagy Ervin
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata
a teljes dosszié