A helyszín: Erdély; az időpont: 1804. Csapzott küllemű buddhista szerzetes botladozik a meredek hegyi ösvényen: narancsszín ruhája elrongyolódott, tekintete tébolyult, hosszúra nőtt haját kócosra fújta a szél. Kucsmát viselő birkapásztor néz rá szánalommal, ám a kínai szerzetes ügyet sem vet rá, hajtja őt a kétségbeesés, rogyadozva caplat felfelé. A csúcson megáll és körültekint, áhítattal vegyülő borzalommal szegezi szemét a világ egyik legbénább matte platingjára, a szomszédos hegytető felett lebegő várimitációra. A kínai szerzetes kifújja magát, majd megindul az üveglapra festett Drakula-kastély felé. Maradt volna inkább veszteg: a vérszopók vezére, kinek külleme egy, a sminkelést túlzásba vivő transzvesztitát idéz, némi csevely után átharapja a látogató torkát, majd zöldes füstté válik és beköltözik a férfiú elnyűtt porhüvelyébe, hogy keletre térjen, és átvegye a Hét Aranyvámpír Bt. igazgatói posztját.

Drakula Szecsuán

A buddhista szerzetes bőrébe bújt Drakula történetének fonalát 100 év múltán veszi fel a cselekmény, mikor Van Helsing Sr. (Peter Cushing) fiával, Van Helsing Juniorral (Robin Stewart) Kínába utazik, hogy meglelje az elveszett grófot (őt John Forbes-Robertson „alakítja”, merthogy játékát csapnivalónak titulálni merőben eltúlzott méltatás volna). A tudós kalandor információt akar gyűjteni a vidéki falvakat terrorizáló, szűzlányok vérén élősködő Aranyvámpírokról, ám lehurrogják és kinevetik, mondván, előadása csupán hagymázas tévelygés, minden valóságalapot nélkülöző fikció. A vérszopók rettegett ellensége kesereg keveset, még mielőtt összetalálkozik egy harcművész-mesterrel, ki felvilágosítja őt a temető közepén álló vámpírpagoda hollétéről. A fiatal sifu hat testvérével együtt mellészegődik, a büntetőexpedíció pénzügyi finanszírozását pedig egy szexi svéd csaj vállalja magára, ki lelkes amatőrként kutatja a Drakula-mítoszt – és kezdetét veszi a könyörtelen kung fu vámpírvadászat.

Ez a make-up nem Görög Zita sminkesének a műve

A Legend of the 7 Golden Vampire (rendezte: Roy Ward Baker, 1974) modulonként összelopott, szinte minden kohéziót nélkülöző alkotás: bizonyos elemeiben a Shaw Brothers filmeket majmolja, másokat a klasszikus rémfilmekből emel át, ráadásként Kurosawa A hét szamuráját is lenyúlja. A rendező egy kisgyerek lelkesedésével maszatolja össze a buddhizmust a katolicizmussal, a kelet-európai mítoszokat a kínai kung fuval, a zombikat a vámpírokkal, nála minden egyre megy; célját, a néző szórakoztatását mégsem oly módon éri el, miként azt megálmodta.

Az Aranyvámpírok lehentelését megéneklő mozi ugyanis egy sejtjei legmélyéig gyagyás junk-turmix, következetesen kivitelezett vegytiszta tévedés, ily minőségében pedig rajongásra méltó remekmű. A főgonosz Drakula gróf (eredetileg Christopher Lee-t akarta rendező, de ő, látva a forgatókönyv bugyutaságát, inkább elállt a szereptől) csupán azért riasztó jelenség, mert vörös rúzsa snittről-snittre kenődik szét, mígnem fél arcát belepi a folt (bizonyosan csókolózott valakivel két csapó között). A százforintos farsangi álarcot viselő vámpírok voltaképpen Bőrpofa-küllemű, esetlenül botladozó zombik, s miután Kínában a katolicizmus gyenge jelenléte okán nem nagyon akadtak keresztek, a helyi vallási közeghez igazodva a Buddha-szobrok látványától, illetve érintésétől dobják fel a csámpás tappancsot. A vámpírok alakváltása nemkülönben megejtő módon megy végbe: a horgászboton himbált, merev szárnyú papírdenevér eltűnik egy sötét hasadékban, majd előugrik onnan egy plasztikálarcot viselő, műanyagkardot lóbáló idióta, és kezdetét veszi a parázs kung fu fighting.

Zombivámpírok álarcosbálja

A film csúcspontján a különböző fegyvereket (kard, páros tőr, buzogány, stb.; mínusz a legfőbb mester, aki természetesen puszta kézzel oszt) forgató hét testvér jól eltángálja a Szecsuán Nosferatu Klub főnökét, mire a vámpír zöldes füstöt eregetve, kitárt karokkal pörögve, hörgések közepette zuhan bele egy bugyogó fazékba (szó szerint kiforrott alakítást nyújt), s miután a drámai hatást vérkomoly zene hozzáadásával próbálták elérni, könnyen el lehet képzelni, mily rettenetes súlya van a jelenetnek. Tőrőlmetszett hülyeség terén a film minden kínálkozó lehetőséget kihasznál, fél percig sem lehet komolyan venni, egyetlen ziccert mulaszt csupán el: sajnos Drakula gróf eredeti alakjában nem kung fuzik, a magas forgórúgásokat a spanjaira hagyja. Szerencsére a zombivámpírok falura rárontó szörnyű hadseregét már a helybéli statiszták közül állították össze, kik csodás maszkokban vívnak életre-halálra menő küzdelmet a főszereplőkkel, miként a kombinés csajszik és pucér cicik száma is számottevő a vizsgált műdarabban.

A vérszopók lordjának keleti kalandja igazi Ed Wood-i élményt kínál a nézőnek, ám jó tudni, hogy Roy Ward Baker filmje sajátos bánásmódot igényel: élvezeti értékének javát akkor adja ki, ha lendületes italozás után/közben, lehetőleg baráti körben tekinti meg a kíváncsi filmbarát.