A Magyar Copperfield című önéletrajzi regényedben is, és nagyon sok filmedben is benne van az, hogy „Ne kampányolj!”, „Ne menj közel a dolgok sűrűjéhez!” Az Eldorádóban az Eperjes alakította nagypapa mondja, hogy „Maradj ki a dolgokból!”. A Megáll az időben pedig az Őze a kocsmában, hogy „Ne keveredj bele semmibe, ne jelentkezz, ne feltűnősködj!”. Ez volt az életfilozófiád?
Igen, lehet. De hát abban az időszakban én bármit csináltam, szóltak nekem, hogy „Vigyázz magadra, mostantól nagyon vigyázz magadra!” És igazuk volt.
Tehát akkor nem nyolcévesen tanultad meg a nagyapádtól.
Nem. Nem hallgattam én rá annyira, csak úgy megjegyeztem. „Vigyázz, kampányba ne keveredj!” Többször is mondták nekem már különböző emberek. Így akartak óvni, hogy most vigyázzak, mert aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. Igazából a fő tanulság nekem az volt, amikor a Cukor utcai iskolát átszervezték. Oda jártam ötödik elemitől első gimnázium végéig. Átszervezték az iskolát, és irtózatos, hogy milyen alakok jöttek. Például egy Bucskó nevű nagyon híres-hírhedt figura. Aki az Apáczaiba járt, az mindenki ismeri ezt a nevet. Az egy ÁVÓS tiszt volt. Bucskó Béla.
Ő lett a Rajnák a Megáll az időben.
Igen. Igazából nem is tanár volt, csak igazgatóhelyettes. Ő ellenőrizte az iskolaigazgatót. Mindenkit ellenőrzött, azt lehetett róla tudni. Szerintem a kirúgásomat is ő intézte el az összes iskolából. Úgy kerültem Pápára, hogy kicsaptak Budapest összes középiskolájából. Ezt is nyilván a Bucskó intézte el. És legnagyobb megdöbbenésemre hallottam, hogy a Bucskó megtért, vallásos lett, úgymond. A rendszerváltás után. És feltűnően kedves lett. És a halála után az iskola a saját halottjának tekintette, és mint mélyen vallásos embert az Angolkisasszonyok templomában ravatalozták föl, és odatemették a különösen érdemleges halottak közé az alagsorba.
Bereményi Géza és Papp Gábor Zsigmond / Fotó: Kováts Zsófia
Kicsit olyan, mint A szent című Boccaccio-novella, ahol van egy tolvaj, gyilkos, börtöntöltelék fickó, aki a halálos ágyán meggyónja, hogy a legnagyobb bűne, hogy egyszer eggyel kevesebb Miatyánkot mondott. És a halála után ezért szentté avatják… Nagyon sok rendezőnek van egy-egy fontos témája, és minden filmje arról szól. Jancsónak a kiszolgáltatottság, Tarr Bélának az elesettség-kilátástalanság, Szabó Istvánnak a megfelelési kényszer a különböző rendszerekben. A te filmjeidnek van-e valami közös motívuma, vagy pedig mindegyik teljesen különböző?
Én mindegyik filmemet történelmi filmnek tartom. Tehát a közelmúltban vagy régebben elmúlt történelmi korszakokban játszódnak.
A turné nem történelmi.
A turné is történelmi film, mert arról a nagyon rövid történelmi időszakról szól, ami követte '89-et, az oroszok kivonulását. És akkor én hallottam, hogy hogyan járnak le vidékre a színészek turnézni, pénzt keresni. Egy ilyen tanácstalan időszak volt, és vidéken turnéztak kiváló színészek, pl. Kossuth-díjasok. A Balázsovits Lajos mesélte el nekem, hogy ők hogyan jártak a Haumann-nal vidékre turnézni.
Jancsónak is a történelem volt a mániája. És a '70-es évek elején Jancsó a védőszárnyai alá vett titeket Cseh Tamással, és több filmjéhez is te írtál dalszöveget, Cseh Tamás pedig szerepel meg énekel a filmekben. A Kék Duna keringőben pedig mindketten föltűntök együtt egy esernyő alatt. Jancsó személye és filmjei hatással voltak a munkásságodra?
A személye csak annyiban, hogy ő volt az, aki a hanglemezgyártó vállalatnál a védőszárnyai alá vette a Cseh Tamás-dalokat. Nagy tekintély volt, és védelmet biztosított. Szóval neki köszönhetjük, hogy nem ölték meg a Cseh Tamást meg engem.
És a filmjei hatással voltak rád valamilyen módon?
A koraiak igen. Az Oldás és kötés, az Így jöttem meg a Szegénylegények.
A Bereményi kalapja forgatása /Fotó: Kováts Zsófia
Sok általad írt vagy rendezett filmben használsz korabeli slágereket és kuplékat. A Megáll az időben, a Tanítványokban és az Eldorádóban is. Van valamilyen különös vonzódásod ezekhez?
Világéletemben volt. Gyerekkoromban a Nyóckerben olyan udvaron nevelkedtem, ahol mindenki énekelt a háziasszonyok közül. Mindenki énekelt. Meg jól ismerem az éneklés emberekre tett hatását. Megváltozik az arcuk és a tekintetük, ha énekelnek.
A négy nagyjátékfilmedből négynek Eperjes Károly a főszereplője. Még a nagypapát is ő játssza harminc-egykét évesen az Eldorádóban. Miért ragaszkodtál hozzá ennyire?
Azért, mert mint filmszínész, ő akkor bukkant föl. Én őt ismertem már régóta, már főiskolás korában összebarátkoztunk. És ha megvolt nálam egy főszerep, akkor természetes volt, hogy az Eperjes játssza. Tehát tudtam, hogy ezt is el tudja játszani.
És mindig maradéktalanul meg is voltál elégedve vele?
Mindig, maradéktalanul. Néhányszor csinált cirkuszt, például, hogy ő nem szidja Istent. Már ott a forgatáson. Nyilván így akarta az Istennel tisztázni, hogy ő ebben nincs benne. Vagy kiugrott a kocsiból forgatás közben és elrohant. Utána futottunk. „Figyelj, Szami! Gyere vissza! Gyere! Figyelj! Gyere vissza!” És a stáb megvárta, amíg visszajött, és folytattuk a filmet. Ennyi kellemetlenség volt vele. Egyébként marha jól lehetett vele dolgozni.
A Bereményi kalapja forgatása / Fotó: Kováts Zsófia
A Hídember körüli politikai mellékzöngék megviseltek, vagy nevettél rajtuk?
Földühítettek. De annál nagyobb boldogsággal tölt el, hogy most évente egyszer játsszák a tévében. Amikor kész lett, nem tudtam megnézni abban a hülye politikai légkörben. A nyugati újságírók tüntetően nem vettek részt a bemutatón. Feltüzelték őket ellenem a magyar újságírók. Szóval volt egy nagy ellenkampány, mert épp akkor is volt egy kormányváltás. De a legjobb filmem lett. Most néztem meg. Rettegve ültem le megnézni. És nagyon meglepett. Annyira jó aránnyal vannak kiragadva a lényeges pontok Széchenyi életében. Rendben van. Megnyugodtam.
Volt valamiféle politikai megrendelés 2000-ben, hogy most Széchenyi kell nekünk?
Nem, nem. Can Togay jött el hozzám, hogy olvastam-e Széchenyi Naplóját? Mondtam, nem olvastam. Azt mondja, olvassam el. Abból lehetne egy jó forgatókönyv. Elolvastam, és azonnal beleszédültem.
Csak mert a forradalmi lelkületű kormányok mindig Kossuthot preferálják, akik meg konszolidációt akarnak, meg békés építkezést, azok Széchenyit.
Ezzel én nem foglalkoztam, csak belezuhantam a Naplóba. Nagyon könnyű volt kiválasztani a részleteket belőle. Ilyen megközelítése a reformkornak meg 1848-nak nem volt még. Az, amikor megőrül egy egész nép. Tudod, ordítoznak az országgyűlésben, meg ilyesmi. Én magam is nagyon sokat megértettem az egészből. És hát most, az ukrán háború idején megint fölismerem azt, hogy hogyan ragad a közhangulatra rá és a közhangulatból vissza a lelkesedés vagy a depresszió.
A Bereményi kalapja forgatása / Fotó: Kováts Zsófia
Hogy látod, mennyire tudtad filmesként megcsinálni azt, amit akartál? 50 százalékban, 80 százalékban, 20 százalékban?
Figyelj, én mindig akkor csináltam filmeket, amikor a korszakok váltása volt éppen. Nem azért, mert kiszámítottam. Egyszer csak kiderült, hogy azért megy, mert az egész magyar filmgyártás tehetetlen, nem tudnak kitalálni semmit, mert a régi módon nem lehet. És akkor befértem a résbe. Ez a minden lukba belefér ember voltam.
És volt a szakmában féltékenység, irigység az irányodban? Hiszen te kívülről jött ember voltál, nem jártad végig a rendezői szamárlétrát, és gyakorlatod sem volt.
Persze, volt ilyen. Emlékszem, Koltai Lajost kértem föl az első filmem operatőrének, és ő azt mondta, hogy ne haragudj, én ezt nem tudom vállalni, mert mi lesz, ha elájulsz a kamera mögött. Én nem csinálom meg helyetted a filmet. Mert neki a Megáll az időről már az volt az emléke, hogy ő csinálta meg a Gothár helyett.
De aztán Kardos Sándorral egy elég hosszú együttműködés vette kezdetét. Ott milyen volt a munkakapcsolatotok? Ő beleszólt a forgatókönyvbe, hogy ez ne így legyen?
Nem, nem. Tökéletes, egymást segítő kapcsolatunk volt.
És csinálnál még filmet?
Csinálnék, persze, csak meg kell várni, amíg ez a mostani hullám lemegy.
